Lasker-Schüler, Else

Else Lasker-Schüler (Eberfeld, 1689. február 11. – Jeruzsálem, 1945. január 22.), költő, író, drámaíró, képzőművész.

Első férjével, Jonathan Berthold Schülerrel 1694-ben Berlinbe→ költöztek, itt kezdte művészi pályafutását. 1902-ben adta ki első verseskötetét. Második férje Herwarth Walden (eredeti neve: Georg Lewin) volt, a Der Sturm→ fő teoretikusa, akitől az expresszionizmus elnevezés származik – házasságuk idején a költőnő is igen gyakran szerepelt a lapban. 1906 és 1911 között igen sokat publikált, megjelent prózája (Das Peter-Hille-Buch, Die Nächte der Tino von Bagdad), drámája (Die Wupper) és egy verseskötete (Meine Wunder). 1912-ben vált el végleg Lewintől. 1932-ben Kleist-díjat kapott. Versesköteteit maga illusztrálta, és borítókat készített hozzájuk, valamint a festés és a rajzolás is mindennapi tevékenységei közé tartoztak. A náci zaklatások és fizikai bántalmazások elől előbb Zürichbe→ menekült, innen Palesztínába, majd Jeruzsálembe költözött. Mivel megfosztották német állampolgárságától, nem tudott visszatérni Európába. 1945-ben halt meg szívbetegségben.

Irodalmi munkásságát – amelybe befért elbeszélés, regény, dráma, esszé, monológ – az expresszionista jelzővel illethetjük, noha nagyon egyedi változatát hozta létre. Németországban már azzal kapcsolatban is eltérő megítélések születtek, hogy Else Lasker-Schüler az expresszionizmus→ előfutára volt-e, expresszionista költő avagy csupán expresszionista vonások fedezhetők fel a szövegeiben. Első kötetében, a Styxben a szecessziósan→ stilizált szóösszetételeket izzítja át a szenvedély intenzitását hordozó expresszivitással, s A hetedik nap című későbbi kötet rövid strófákból álló, rímes, erősen zenei hangzású költeményeit is expresszív telítettség jellemzi. Hajnal Gábor, verseinek egyik magyar fordítója Gottfried Benn→ méltatását és jellemzését idézi azt illetően, miként oltatta be Lasker-Schüler a zsidó vallási-kulturális tradícióval a német expresszionista, és általában az irodalmi nyelvet: „A legnagyobb költőnő volt, akit Németország valaha is magáénak mondhatott. Költői világa sokszorosan zsidó volt, képzelete keleti, de nyelve német a javából, buja, pompázó, hajlékony, német, érett és édes nyelv, amelynek minden fordulata az alkotóerő legmélyéről fakadt.” Friedrich Minckwitz hasonló következtetésre jut: „ez a gyakorta szidalmazott költőnő talán még fokozottabban járult hozzá a német nyelv megtermékenyítéséhez és megújításához, mint jóval ismertebb kortársai: Stefan George és Rainer Maria Rilke.” Egyik főműve, az 1980-ig kiadatlan Faust-adaptáció, az Ich und Ich palesztinai száműzetése alatt (1939–1945) született, s reflektál az ekkor zajló II. világháborús történelmi eseményekre, illetve az ezekkel kapcsolatos egzisztenciális dilemmákra: honnan nyeri eredetét a gonosz, s van-e remény az eltűnésére? Mindezt nem függetlenül a szerző zsidó származásából következő identitáskérdésektől sem: miként lehet németországi zsidó íróként viszonyulni a német nemzeti irodalmi és kulturális tradícióhoz.

Poetic Textures Else Lasker-Schüler Archives, https://www.laskerschuelerarchives.org/#

„Else Lasker-Schüler”. The National Library of Israel, https://www.nli.org.il/en/discover/literature-and-poetry/poets/else-lasker-schuler

Hajnal Gábor. „Utószó”. In Else Lasker-Schüler, Villogó kavicson: Válogatott versek. Ford. Dávidházi Péter et al. Szerk. Hajnal Gábor. 185–193. Budapest: Európa Könyvkiadó, 1972.