Laczkó Géza

Laczkó Géza (Budapest, 1884. december 3. – Budapest, 1953. december 1.) költő, író, kritikus, szerkesztő, műfordító, Baumgarten-díjas (1939). Budapesten és Párizsban végezte egyetemi tanulmányait. A Tanácsköztársaságig középiskolai tanár, 1919-ben igazgató és egyetemi tanár lett, majd kiadói lektorként, a Pesti Napló helyettes szerkesztőjeként, illetve a Dante Könyvkiadó vezetőjeként dolgozott. A második világháború után néhány évig a Szivárvány című lap munkatársa volt. Verseskötettel debütált (Solo solissiomo, 1907), de elbeszélésköteteivel és történelmi regényeivel (Német maszlag, török áfium, 1918) vált ismertté. Tudományos-fantasztikus történeteket is írt (például Holdbéli Dávid csodálatos tapasztalatai a Földön). Fordított többek között Balzactól, Maupassant-tól és Maurois-tól is. A Ma→ 1917/4-ik számába Réti Irén írt elmarasztaló kritikát Noémi fia című regényéről, amely a kritikus szerint nem teljesíti a legfontosabb elvárást, az aktualitás kritériumát. Laczkó a Kortársban publicisztikai írással és novellával (1948), az Alkotásban (1947–1948) esszékkel szerepelt.

Laczkó Géza. „A szabadsággondolat és az író”. Kortárs 1, 8. sz. (1948): 224–225.

Laczkó Géza. „Páter a söntésben”. Kortárs 1, 9. sz. (1948): 264.

Laczkó Géza. „Schöpflin”. Alkotás 1, 9–10. (1947): 41.

Laczkó Géza. „A magyar irodalom tündöklése és nyomorúsága”. Alkotás 2, 3–4. sz. (1948): 34–40.

Réti Irén. „Noémi fia (Regény. Írta: Laczkó Géza. Franklin társulat kiadása, 1917)”. Ma 2, 4. sz. (1917): 62–63.