Kemény Alfréd

Kemény Alfréd (álnevei: Durus, Durus Alfréd, Hart A.) (Újvidék, 1895. aug. ?–Budapest, 1945. aug. ?): újságíró, művészeti író, kritikus.

A magyar avantgárd mozgalomban a hazai művészettörténet, műkritika és művészetelmélet fontos alakjának számított, mára azonban életműve szinte teljesen feledésbe merült. 1918–1919-ben a Ma munkatársaként dolgozott, ahová Bortnyik Sándor művészetéről írt cikket, hozzákapcsolva kritikájához szín- és kompozícióelméletét is (szerinte Bortnyiknak a Ma demonstratív kiállításán bemutatott képei még kezdetlegesek, mert nem teljesítik ki az abszolút kompozíció kritériumait, grafikái már előrelépést jelentenek, de a legutóbbi képeivel, annak geometrikus, zárt kompozícióival, illetve az azokhoz társított aktív-passzív színjátékkal érte el a csúcspontot). A Tanácsköztársaság bukása után Kemény először Bécsbe emigrált. Munkatársa volt a baloldali emigráns magyar írók lapjának, a Komját Aladár szerkesztésében megjelent Egységnek, ahová Jegyzetek az orosz művészek berlini kiállításához címen publikálta 1923 februárjában az Első Orosz Művészeti Kiállításról kialakított véleményét is. 1921-ben Berlinbe költözött, ahol Moholy-Nagy László mellett társszerzője volt a modern művészet egyik legfontosabb kiáltványának, az 1922-ben megjelentetett Dinamikus-konstruktív erőrendszernek. 1924-ben a Das Kunstblatt 8. számába Die abstrakte Gestaltung vom Suprematismus bis heute (Absztrakt design a szuprematizmustól napjainkig) címen írt teoretikus cikket.

1924-ben csatlakozott a német kommunista párthoz (KPD), amelynek Rote Fahne című, kulturális lapjába Durus álnéven jegyzett cikkeket: itt már realista, forradalmi esztétikai nézeteit fejtette ki. 1933-ban, a nemzetiszocialisták hatalomra jutását követően előbb Csehszlovákiába, majd 1935-ben a Szovjetunióba menekült. Munkatársa volt Barta Sándor lapjának, az Új Hangnak is. 1935-től 1937-ig a Forradalmi Képzőművészek Nemzetközi Irodájának titkára volt. A II. világháborúban a szovjet hadsereg tisztjeként vett részt.

Kemény Alfréd. „Bortnyik képei és grafikája. Egyúttal a koncentrikus kompozíció és az aktív-passzív színek problémájának elmélete”. Ma 4, 7. sz. (1919): 172–174.