Iványi-Grünwald Béla

From wikibase-docker

Iványi-Grünwald Béla (Somogysom, 1867. május 6. – Budapest, 1940. szeptember 24.), festő. Művészeti tanulmányait Budapesten, Münchenben és Párizsban végezte. 1896-ban a nagybányai művésztelep alapítói között volt. 1907-ben részt vett a Magyar Impresszionisták és Naturalisták Köre (MIÉNK) megalapításában. 1911-től a megalakuló kecskeméti Szabadiskola vezetője volt. 1920-ban a Szinyei Merse Társaság alapító tagja volt, majd 1928-ban megválasztották a Szentendrei Festők Társasága első elnökének. A ban Kahána Mózes említi egy cikkben egy Ernst Múzeumban rendezett csoportos kiállítás kapcsán (1919/2). Kassák a Munkában írt kiállításáról (1938/58), majd hagyatéki kiállításáról hosszú cikket írt a Kelet Népébe (1941/3). Ebben így jellemezte Iványi-Grünwald munkásságát: „Bárha indulása kezdetén a nagybányai iskola megalapítói között láttuk, nem úgy emlékszünk rá vissza, mint irányt adó mesterre, hanem mint aki önmaga megművelésén fáradozik szakadatlanul. […] azok az alkotásai, melyek leginkább fejezik ki egyéniségét és tehetségét, felszabadultan a vászon és festék anyagi kötöttségéből, önmaguk törvényei szerint lebegő költői látomások”.


Kahána Mózes. „Ernst-múzeumbeli impressziókról”. Ma 4. 2. sz. (1919): 27.

Kassák Lajos. „Kiállítások. Iványi Grünwald Béla. Perlrott Csaba Vilmos. A Fiatalok”. Munka 10, 58. sz. (1938): 1999–2001.

Kassák Lajos. „Iványi-Grünwald Béla hagyatéki kiállítása”. Kelet Népe 7, 3. sz. (1941): 14.