Halasi Andor

From wikibase-docker

Halasi Andor (eredeti név: Halasi Andor Ernő, Halandó; Melius; ha.; H. A.; h. a.; Halasi Andor)  (Nyíregyháza, 1883. március. 25. – Budapest, 1969. március. 18.), táblabíró, író; műfordító; kritikus, újságíró.

1906-ban a Budapesti Tudományegyetemen doktorált jogtudományból, jogászként is dolgozott: a budapesti királyi tábla bírósági jegyzője (1914–1919), a budapesti központi járásbíróság bírója (1931–1945), ítélőbírója (1945–1947), törvényszéki bíró (1950–1951).

Már fiatalkorában elismert színikritikus, kritikákat jelentet meg a Nyugat első nemzedékének alkotóiról. (Kosztolányinak egyúttal közeli barátja.) 1910-ben Kárpáti Auréllal közösen indította útjára és szerkesztette a Kritika című folyóiratot, később pedig az Irodalmi Életet. Bírálatai és irodalomtörténeti írásait a Jövendő, A Hét és a Budapesti Napló című lapokban publikálta. Írt a Népszavának, és A Tettnek.

A Tanácsköztársaság idején kivette részét az irodalomszervezésből, az írói választmány tagja. A tízes évek végén és a húszas években szerkesztője volt a Szózat, a Zemplén, a Tiszántúli Újság, a Magyar Jövő, a Miskolci Napló, az Irodalmi Élet című lapoknak. A Vígszínház programjában szerepelt Az utolsó álom című verses egyfelvonásos darabja. Később vidéki lapoknál dolgozott. Műfordításokat is közölt, elsősorban angol nyelvű szerzők művei ültette át magyarra (William Makepeace Thackeray, Oscar Wilde, Charles Dickens, Walt Whitman). Nyugdíjazása után újból visszatért az irodalomkritikusi pályára.

A Tett egyik legfontosabb, szinte programadó írása, az Új irodalmi lehetőségek című cikk Halasinak köszönhető. Ezt a szöveget a pragmatista filozófia ihlette: William James meliorista megváltás-filozófiája szerint ugyanis az egyes emberek cselekvése, kitűzött céljaik, eszményeik megvalósítása hozhatja el majd a világ megváltását – ennek fő feltételei már adottak, a hiányzó feltételeinket mi teremtjük meg tetteinkkel. Halasinál is ez a gondolat szerepel: a mindennapi munka, a hétköznapi tett, a cselekvés végrehajtói letéteményesei lesznek a megváltásnak, ha kisebb részben is, mint a költő, a művész. A jövő-menő, dolgaik után rohangáló kisemberek így lesznek nála hőssé, akik vállaikon hordozzák az életet, ők a fejlődés zálogai. Közöttük pedig a művész prófétai, vezető szerepet vállal, a minden értéket relativizáló, minden felelősséget elhárító „impresszionistával szemben” – demokratikus Übermensch, aki az emberekkel ugyanakkor közösséget vállal, bennük testvéreit keresi, alkotásaival pedig fenntartja a hitet a munkához, az élethez (gyakorlatilag Kassákék kollektív individuumának előképe).

Halasi ugyanitt két számmal később Whitman Könnyek című versét fordítja magyarra, a korai magyar avantgárd Whitman-kultuszának jegyében.  A Tett közli Halasi Dráma nevű prózaesszéjét vagy prózáját is, amely a fájdalmat, a haragot, a szomorúságot, a negatív gondolatokat is helyénvalónak ítéli meg, az éltető, a vitális örömöt pedig – amely Kassákéknál kulcsfogalom – pedig akkor tudja elfogadni, ha nem könnyű és nem felszínes: ha megszenvedett öröm. Ez adhat erőt a magyar nép jövőjének alakításához is, s ebben található csak meg a természet ereje. „Addig pedig értsük meg a szilaj életöröm hangsugarai mellett a sötétben vágyódó erők mogorva árnyékait, a zavaros földalatti morajt, amely tiszta tűzrétegből ered.” 12 pont című írásában A Tett alkotóit is márciusi ifjaknak tekinti, s az irodalmi autonómiáért mint szabadságért való küzdelemre szólít fel. Kritikát írt Barta Lajos Egyszerű szívek című darabjáról.


Halasi Andor. „A 12 pont”. A Tett 1, 14. sz. (1916): 169–170.  

Halasi Andor. Új irodalmi lehetőségek. A Tett 1, 2. sz. (1915): 21–22.

Halasi Andor. Dráma. A Tett 1, 6. sz. (1916): 85–86.

Whitman, Walt. Könnyek. Fordította Halasi Andor. A Tett 1, 4. sz. (1915): 16.

Barta Lajos. „Egyszerű szívek”, A Tett 1, 3. sz. (1915): 52.