Czigány Dezső

From wikibase-docker

Czigány Dezső (Budapest, 1883. június 1. - Budapest, 1937. december 31.), festő, a Nyolcak tagja. Ellentétben a festőcsoport többi tagjával, szülei nehéz anyagi körülmények között éltek, apja bádogosmester volt. Művészeti tanulmányait az Iparművészeti Iskolában kezdte, majd szeretett volna a Képzőművészeti Főiskolára is bekerülni, ahonnan azonban eltanácsolták, mivel nem volt érettségije. Zilzer Antal ajánlásával sikerült mégis kijutnia a müncheni akadémiára, ahol Hollósy Simon vette szárnyai alá. 1901-ben és 1903-ban Nagybányán dolgozott, de igazán nagy hatással Párizs volt rá, ahol 1904-től kezdve ösztöndíjasként élt. Itt a Julian Akadémián tanult, hatással volt rá Cézanne és Gauguin festészete, illetve a fauvizmus is. 1906-ban Budapesten Ferenczy Károly tanítványa volt. A művészetek közül nemcsak a festészet érdekelte, kiválóan gordonkázott, sőt zeneszerzést is tanult Weiner Leótól. Ady Endrével baráti viszonyban volt, több portrét készített róla. Festészeti stílusa végig koherens maradt, nem hajlott el az absztrakt expresszionizmus irányába. A háború után Franciaországban élt. 1935-ben tagja lett a Képzőművészek Új Társasága választmányának, csoportos kiállításaikon is szerepelt. Depressziója 1937 szilveszterén elhatalmasodott rajta: miután végzett családjával, öngyilkos lett. Kassák nekrológban emlékezett meg róla (Munka, 1938/58), majd későbbi összefoglaló esszéjében is bemutatta, hangsúlyozva kvalitásait: „A határozottság, a szenvedélyek konok féken tartása, a színek és formák ritmikus összehangolása nagy festői tehetséget reprezentálnak” (Képzőművészetünk Nagybányától napjainkig, 1947). A Tett két írásban is szerepeltette: Uitz Béla a Nemzeti Szalon 1915-ös téli tárlatáról, egy névtelen recenzens pedig a Műcsarnok 1916-os tavaszi tárlatáról írottakban említette képeit.


Uitz Béla. „A fiatalok két tárlaton”. A Tett 1, 4. sz. (1915): 68.

n. n. „Czigány és Csaba a tavaszi tárlaton”. A Tett 2, 12. sz. (1916): 200.

Kassák Lajos. „Czigány Dezső 1883-1937”. Munka 10, 1938, 58. sz. (1938): 1977.

Kassák Lajos. Képzőművészetünk Nagybányától napjainkig. Budapest: Magyar Műkiadó, 1947.