Csáktornyai Zoltán

Csáktornyai Zoltán (Budapest, 1886. december 5. — Budapest, 1921. március 20.): magyar festő, a nagybányai művésztelep második nemzedékének tagja. Édesanyja nevelte, nagybátyja, Diener-Dénes József művészeti író támogatta.  A nagybányai szabadiskolában tanult, mestere Iványi Grünwald Béla volt.

A párizsi Julian Akadémián Laurens tanította, továbbá dolgozott Firenzében is. 1911-ben Nagybányára költözött orosz szobrásznő feleségével együtt, két gyermekük született. Festett a kecskeméti művésztelepen is. Előbb 1906-ban volt jelen csoportos kiállításon a Műcsarnokban, valamint szerepelt a párizsi Őszi Szalonon. 1912-ben részt vett a nagybányai jubiláris tárlaton. 1912-ben Rökk-Szilárd díjat kapott. 1913-ban a Nagybányai Festők Társasága törzstagjává választották. 1919-1921-ben kollektív, korai halála után, 1922-ben poszthumusz kiállítása volt az Ernst Múzeumban.

A csoportos Ernst Múzeum-beli kiállításról meglehetősen élesen Kahána Mózes írt műkritikát a Mába 1919-ben, nehezményezve, hogy a nagybányai és a kecskeméti iskola a világháború után is maradt passzív szemlélője az életnek, és megelégszik pusztán benyomásokkal, vagy legfeljebb ezen túl az ész munkájával. Csáktornyai Zoltánról ezt írja az antiimpresszionizmus jegyében: „… színeket, formákat (s ők mondják) levegőt úgy tűzött a vászonra, hogy a fogékony polgár fizikai fájdalmat érezzen, mert nem lehet rajta a képen, s nem olvadhat fel a vízbeugrás érzékiségében (Fürdés előtt.) Nála a lövészárok (!!!) az eredetien földszínű árokdarab, amelynek levegője van, semmi más!!”

Kahána Mózes. „Ernst-muzeumbeli impressziókról”. Ma 4, 2. sz. (1919): 27.