Becsky Andor

Becsky Andor (Becski Andor, álnevei: Babos Antal, Pap Gábor) (Sárközújlak, 1898. február 28. – Budapest, 1978. október 29.) szerkesztő, író, költő, Becski Irén→ bátyja. Az avantgárd modernizmus ihlette költészetét és művészetszemléletét, verseivel főként a Keleti Újság→, a Napkelet→, Új Genius→, Periszkop→, A Jövő Társadalma lapok hasábjain volt jelen. Az illegális kommunista mozgalomban vállalt szerepe miatt el kellett hagynia az országot. Emigrációs évei alatt Babos Antal, majd Pap Gábor álnéven publikált, s a Független Újság és a Korunk→ munkatársa lett. Bécs→, Berlin→ és Párizs→ után később Budapesten telepedett le, és a kolozsvári Korunk→ budapesti szerkesztőjeként dolgozott. Útinapló 1933 című versciklusa realista, az irodalomkritikai írásaiban pedig a népi írók balszárnyát támogatja antifasiszta szellemben.

Becsky az erdélyi avantgárd egyik fontos szervező egyénisége a húszas években, visszaemlékezései szerint alapvetően Szentimrei Jenő biztatására tartott ki az irodalom és publicisztika mellett. Antal Jánossal→ közösen, 1923-ban Verseskönyv címmel jelentette meg erős expresszionista→ képiséggel jellemezhető verseit, életműve legfontosabb darabjai azonban nem kerültek be ebbe a meglehetősen egyenetlen színvonalú kötetbe, amit Dienes László→ látott el bevezetővel. A kolozsvári Napkeletben→ megjelentetett A vers anarchiája című szövege az önreflexív, kiáltványszerű avantgárd versek figyelemre méltó darabja. „Becski Andor istenkereső aktivista→ lírája egy robusztus tehetség kibontakozásának kezdetét jelzi”– írta róla Erg Ágoston 1928-ban.

A Dienes Lászlóval szoros kapcsolatban álló Becsky éppen azt a szilárd állásfoglalást hiányolta a húszas évek első felében a Tanácsköztársaság emigráns értelmisége részéről, amely a proletárforradalom bukását csupán „csatavesztésnek” tekintené, ők ugyanis annak a kalandnak nem lehettek még igazából részesei. Ez a felfogás a Verseskönyv Dienesnek ajánlott verséből is kiérezhető: Becsky azok közé tartozik, akik számára a „bipoláris aktivista modell” a húszas években is működőképesnek tűnt. Igaz, a Közbülső vers című szöveg inkább az irracionális heroizmusról szól, mintsem a mozgósító alternatívák felmutatásáról, ezért több értekező úgy látta, esetében a kisebbségi transzilvanista értékviszony paradox aktivista kontextusban való megjelenítéséről van szó.

A második világháború után hosszú ideig tisztviselőként dolgozott, 1957-től a Színháztudományi Intézet munkatársa lett. Emlékezéseit Kortársak (Budapest, 1974) című kötetében közölte.

Sőni Pál. „Az avantgarde két hazai folyóiratban. [Napkelet, Géniusz]”, Igaz Szó 11, 6. sz. (1966): 861–869.

Sőni Pál. Avantgarde sugárzás. Bukarest: Kriterion, 1973.

Balázs Imre József. Az avantgarde az erdélyi magyar irodalomban. Marosvásárhely: Mentor Kiadó, 2006.