Barzun, Henri-Martin

Henri-Martin Barzun (eredeti neve: Henri Louis Martin, egyéb nevek: Henri-Martin) (1881. szept. 28., Grenoble – 1973­. szept., New Rochelle) francia kísérleti költő és író, kritikus.

Henri-Martin Barzun Grenoble-ban született, majd tanulmányai miatt Párizsba→ ment. Az 1899-ben megnyílt École des hautes études sociales-ra iratkozott be. 1906-tól a Munkaügyi és Szociális Biztosítási Minisztériumban dolgozott egészen 1917-ig. A L’Art social című folyóirat főszerkesztője (1905-1906), 1906 és 1908 között pedig aktívan részt vett az Abbaye de Créteil→ közösségi kísérletében, többek között Georges Duhamel→, Charles Vildrac→, Albert Gleizes→, René Arcos→ társaságában. Az Abbaye villájában élt a családjával, működését pénzügyileg is támogatta. Többek között Jules Romains→ és F. T. Marinetti→ is gyakran megfordult itt.

1911 és 1914 között megalapította és vezette a Poème et drame című folyóiratot. A szimultanizmus→ egyik kezdeményezője és fő teoretikusa volt. 1912-ben Apollinaire-rel→, Louis de Royaumont és Sébastien Voirol-lal együtt megalapította a Club artistique de Passy-t, a Laboratoire Art et Action nevű fontos kísérleti színházi csoport egyik elődjét, amely Barzun több polifonikus művét is színre vitte. Barzun 1917-ben kiküldetésbe ment az Egyesült Államokba, majd itt is telepedett le. 1920-ban megalapította a The French-American Art Guild for the Advancement of XX Century Arts nevű szervezetet, majd 1929-ben egy kísérleti színházi iskolát, a New Drama Schoolt, a későbbi The Orphic Art Centert (New York), ahol folytatta polifóniával kapcsolatos kísérleteit. Kapcsolatban állt Marcel Duchamp-pal→, Albert Gleizes-szel és Edgard Varèse-szel, a második világháború alatt pedig a The French-Forum című folyóiratot vezette. Jacques Barzun történész apja.

1906-ban jelent meg gyűjteményes kötete La Terrestre Tragédie címmel, 1908-ban a L’Hymne des forces. Legfontosabb művét, a L’Orphéide ou L’Universel Poème-et évtizedekig írta, de soha nem publikálta teljes egészében, csak részleteket belőle – mégis az avantgárd hangkísérleteinek és vizuális költészetének egyik fontos előfutárává tette. Számos elméleti írása jelent meg az 1900-as évektől egészen az 1960-as évekig, köztük például: L’Action intellectuelle (1907), L’Ère du drame (1912), Voix, rythmes et chants simultanés (Poème et drame, 1913, n° 4), vagy éppen az Orchestral Poetry. Message - technique - achievements 1913 – 1923 (1923).

Részben az ő koncepciója volt hatással a futurizmus→ szimultanizmus-koncepciójára. Marinetti már az 1890-es években találkozott a francia késő szimbolista→ költészettel és gondolkodással, és kapcsolatai az 1907-1908-ban a Créteil-i apátságban összegyűlt közösséggel való kapcsolatai révén megerősödtek. Bár Jules Romains költészetének és az unanimizmusról→ szóló elméletének hatása ismert, Barzunról viszonylag kevesebbet írtak, pedig az ő koncepciója a szubjektivitásról a fejlődő tömegtársadalomban, sőt, e gondolatok drámába és költészetbe átvitele közelebb állt Marinetti szemléletéhez. Barzun Hymne des forces (1912) című műve párhuzamba állítható az idő és a tér vizuális kezelésével Delmarle és Severini→ jellegzetes futurista festményein, illetve polifónia- és szimultánitás-elmélete kapcsolódik a futuristák elgondolásához a művészet és az élet közötti határvonal elmosásával kapcsolatban, illetve a különböző hangok egyidejű megszólalásával élő performanszok→ tekintetében. Tipografikusan megkomponált vizuális költészete rendkívül változatos. L’Orhéide című eposza vizuális kinetikus mű, kórusokkal, dialógusokkal, dalokkal és egyszólamúságokkal; továbbá monológokkal, prózatöredékekkel, tiszta hangokkal és zajokkal. A vizuális költészet lehetőségeit bővítette a többszólamú líra vizuális elemekkel való kombinálásával.

A Mában→ Barzunnak két verse jelent meg Franyó Zoltán→ fordításában (Mágia, 1918. december, illetve A költő 1919. június). Mágia című költeményében a Teremtés mint Egyetemesség jelenik meg az Anyag, a Fény a Tér és az Idő olvasztótégelyeként, valamint a tett és erő, illetve a forradalom kiindulópontjaként (a szimultanizmus szellemében, de mindez közel állhatott a magyar korai avantgárd/aktivizmus→ kozmikus felfogásához is). Ezt bizonyítja, hogy második szövegét (A költő) René Arcos-szal és André Spire→ verseivel tették egy oldalra, akik szintén élet, gondolat és tett egységét vallják – itt azonban Barzun lezárásában előkerül „a víziók, a formák és a ritmusok” műbeli szerepének együtt említése is.

Henri-Martin Barzun, „Mágia”, ford. Franyó Zoltán, Ma 3, 12. sz. (1918): 142.

Henri-Martin Barzun, „A költő”, ford. Franyó Zoltán, Ma 4, 6. sz. (1919): 130.

Christopher Townsend, „Henri-Martin Barzun’s ‘Simultaneism’ between the Abbaye de Créteil and Futurism: The Individual and the Crowd in Late-Symbolist Art”, hozzáférés: 2023.08.08., International Yearbook of Futurism Studies, https://doi.org/10.1515/futur-2012.0017

Boyd G. Carter, Henri Martin Barzun and the Abbaye de Créteil, Books Abroad 23, 2. sz. (1949): 119–123.

https://peoplepill.com/people/henri-martin-barzun