Annotáció Q334451

From wikibase-docker

61.

K: DREGY-Lt, 7/n 2/1. A kéziratos kötet, mely 1840-től 1861-ig terjedő feljegyzéseket tartalmaz, 342 utólag számozott lapból áll; az eredeti lapszámozás (melyre ezúttal utalunk) 1842. őszutó (nov.) hónapban 73-nál megszakad. A jegyzőkönyvek sorában több hiány fordul elő, az 1846/1847. éviek egy része pedig 7/n 2/2 sz. alatt külön kézirattári egység. A jegyzőkönyvből itt csak a közvetlenül P-re vonatkozó részleteket idézzük. —

M: Ferenczi Zoltán: „Adatok Petőfi pápai életéhez" című cikkének II. részében, PetMuz 1892. 1.sz. 4-8., lapalji jegyzetekkel. (A cikket több részletben úk. Hatv2 1.k. 360-361., 364., 381—382.) P már az 1838/1839. tanév első félévében — mint selmeci diák — tagja volt az ottani evangélikus líceum „Nemes Magyar Társaság"-ának: szavalt, bírált, verset adott be, sőt A hűtelenhez című költeménye, majd A költő keserve című is a Társaság Érdemkönyvébe került (ez utóbbit nem ismerjük, mert a kéziratos kötetnek azt a lapját később kitépték; minderről Il. feljebb 19. sz. szöveg és jegyz.). A költő később, Sopronban mint katona kapcsolatban állt az ottani líceumi képző társaság több tagjával, Orlay Petrics Somával, Sass Istvánnal stb. (l. PKrK 1.k. 225—226.); további két év múlva, 1841 őszén (Pápára menetele előtt) pedig állítólag a pozsonyi líceum önképzőkörének emlékkönyvébe is belekerült két verse — egyik barátja neve alatt (l. uo. 291—292.). Ezért szinte természetesnek vehetjük, hogy mindjárt Pápára érkezése és a református kollégiumba való fölvétele (1841. okt. 31., I. 40. sz. adat) után beiratkozott a Képző Társaság dolgozó tagjai közé, s amint éppen e jegyzőkönyvi adatokból is kitűnik, egyike volt a legszorgalmasabbaknak. (Tagdíjat is fizetett mindkét félévben, I. 42., ill. 54. sz. adat és jegyz.). A Képző Társaság egyébként az előző iskolaévben alakult, s P már 1841. márciusi rövid pápai tartózkodása idején is bizonyára hallott róla. (A Társaság alakulásának körülményeiről, a negyvenes években kifejtett tevékenységéről 1. Bodolay 284—299.) —

[1841. nov. 7.:] P itt említett önkénytes munkái, melyeket Demjén Ferencnek adtak ki bírálatra, nyilván a három nappal később általa felolvasottakkal azonosak. Az volt ugyanis a szokás, hogy a bírálatra átadott munkákat a következő ülésen a szerző maga bemutatta, s a kijelölt személy az időközben elkészített bírálatot felolvasta vagy elmondta. —

Demjén (Dömjén) Ferenc 1836 őszén íratkozott be Pápán a felsőbb iskolai tanulók közé, tehát P-nél öt évvel feljebb járt (l. FelvKv, az 1836/37. tanévre felvettek közt a 153. sz. alatt); akkor 18 éves volt, azaz 1818 körül született. P pápai iskolaéve idején már mint „tanító" a VI. gimnáziumi osztályban a költészeti tudományokat oktatta (l. „Időszaki jelentés. . . az 1841/42k első félévéről", 1842. ápr. 25., DREGy-Lt 7/h 1841/42/1.); később református lelkész lett. Halálozási évét nem ismerjük. P-nek, maga is szorgalmas verselő lévén, vetélytársa és ellenlábasa volt; erre lehet következtetni a költőnek egy 1845. évi hírlapi glosszájából is (Adatok ,,a kritika titkai"-hoz, l. VP. 5.k. 13., ill. 197-198.). A kettőjük közti feszültség kifejlődéséhez feltehetőleg Demjén bírálatai is hozzájárultak: ezúttal, majd 1842. ápr. 20-án P újabb négy benyújtott versével kapcsolatban tett megjegyzései közt is lehettek olyanok, amelyekért P megneheztelt rá, hiszen ez utóbbiak közül csak egyet ítélt Érdemkönyvre méltónak (l. alábbi magyarázatainkat is). —

Tűnődés: erről a versről I. a jegyzetben alább az 1842. jan. 16-i adathoz fűzött magyarázatot. —

Zsarnok és Eskü: e két versről a Jkv-ben többé nem esik szó s az Érdemkönyvbe sem kerültek bele, feltehetőleg azért, mert P a Demjéntől kívánt átdolgozást, ill. javítást nem hajtotta végre; ezért szövegüket sem ismerjük. Lehet, hogy nem is Pápán készültek, hanem magával hozott korábbi kísérletei voltak. (L. minderről részletesebben PKrK 1.k. 144-145.) —

[nov. 14.:] A szavalásra való kijelölés a Társaság tagjainak betűrendjében történt. P szavalata a következő (nov. 17-i) ülésen hangzott el. —

[nov. 17.:] P már selmeci képző társasági fellépései egyikén is Vörösmarty-verset választott szavalati darabként: 1838. okt. 31-én a „Csák" című romantikus-tündéres balladát adta elő (l. 19. sz. adat és jegyz.). P-nek Vörösmarty költészete iránti korai és mély vonzalmáról sok apró életrajzi és emlékezésadat árulkodik (I. a PKrK 1.k. 206. lapján közölt összeállítást). —

[1842. jan. 16.:] Hogy a kiigazított és újra felolvasott Tünődés miben tért el a nov: 7-én beadott szövegtől, nem tudjuk; a költeménynek csak az Érdemkönyvbe (P-től saját kezűleg beírt) változata ismeretes (l. PKrK 1.k. 34—35.; vö. a jegyzettel is: 307—309.). —

[febr. 2.:] Az ekkor bírálatra kiadott „munkák" címét I. a febr. 27-i bejegyzésben, ill. alább. —

[febr. 27.:] Mivel P az Érdemkönyvbe közvetlenül egymás után négy műfordításának szövegét írta be, nyilvánvaló, hogy az elsőként az Érdemkönyvbe került Heine-fordítás: Hazatérés. (Németből Heine után) is az ekkor megbírált darabok közt volt, s csak Jkv írójának hibájából maradt ki a címe; az ezt követő fordítások címe az Érdemkönyvben Pórnak esti dala (Németból Claudius után). Ifjú a pataknál (Németből Schiller után) és Elegia egy várrom fölött (Németból Mathisson [!] után), amiből kitűnik, hogy P az átültetések szövegén utóbb, a bírálat nyomán valóban hajtott végre bizonyos igazításokat, hiszen a címeken is módosított, pl. a Schiller-költemény címében a „Gyermek" szót a pontosabb „Ifju"-val helyettesítette. (L. minderről részletesebben a PKrK 1.k.-ben e korai műfordítások jegyzetanyagát: 313—322.) —

[ápr. 10.:] Az, hogy az ekkor felolvasott és megbírált verseket P melyik ülésen adta be, s hogy akkor ismét Demjén (Dömjén) Ferencet jelölték ki bírálóul, a hanyagul vezetett Jkv.-ből kimaradt. Demjénről korábbi bírálata kapcsán I. e jegyzetünkben feljebb. —

Kuruttyó: P e jóval korábban keletkezett (1841. március 10-e előtti) költeményének utóbb két kézirata is előkerült, de hogy a Pápán benyújtott változat melyikükhöz állt közelebb, nem tudjuk, mert P a bírálótól kívánt „kiigazítás "-t nem végezte el (legalábbis a Jkv többé nem említi ezt a verset), s Így a szöveg az Érdemkönyvbe sem került bele. (L. PKrK 1.k. 257-262.) —

Heliconi zarándok, Viszontlátás: e két versnek korábbi szövegét ismerjük csak (az egyik Ujság, a másik A visszatért címet viseli, I. PKrK 1.k. 32., ill. 22. sz.), mert P — feltehetőleg — nem értett egyet az „Epigrammá dolgozás"-ra irányuló bírálói javaslattal; emiatt ez a — tudtunkkal legkésőbbi — szövegük nem maradt fenn. (L. a két vers jegyzetét, PKrK 1.k. 145—146., 273—275., ill. 146., 247—249.) —

Hattyudal: P-nek ezt a versét csak címe szerint ismerjük: szövege elveszett, mert a költő, jóllehet a bírálat alapján erre joga lett volna, nem írta be az Érdemkönyvbe; talán azért, mert sértette az önérzetét a többi három benyújtott versét ért elutasítás. (Vö. PKrK 1.k. 146.) -— P és bírálója, az öt évfolyammal feljebb járó Demjén (Dömjén) Ferenc viszonyáról I. e jegyzetben feljebb. —

[jún. 1.:] Pap Dénes (Dienes) „munká"-járól nem tudunk közelebbit, mert P bírálatára nem került sor, vagy az erről szóló feljegyzés kimaradt a (meglehetősen hanyagul vezetett) Jkv-ből. — Hasonlóképpen: hogy szavalt-e P, mikor és mit, ugyancsak homályban marad, mert a Jkv-ben nincs erre vonatkozó feljegyzés. (Legközelebbi — jún. 19-i — szavalatára pár nappal előbb, jún. 15-én jelentkezett.) —

[jún. 5.:] Hogy az ekkor P-től felolvasott és Tóth Istvántól megbírált két verset a szerző mikor nyújtotta be bírálatra, arról a Jkv ebben az esetben nem tesz említést. A Jolanta című ballada szövegét nem ismerjük; P feltehetőleg nem dolgozta át, s így az Érdemkönyvbe sem került bele. (Erről az elveszett P-versről l. még a PKrK 1.k. jegyzeteinek bevezetését: 145. I.) A másik, ekkor bírált verset P Tolvaj huszár (tehát némileg módosított) címmel bemásolta az Érdemkönyvbe: ez tartotta fenn a vers szövegét; a benyújtott, megbírált vers eredeti kézirata elveszett (vö. PKrK 1.k. 343—346.).

Tóth István: a Képző Társaság alapító tagja (l. Bodolay 742.); életrajzi adatait nem ismerjük. —

[jún. 15.:] A Képző Társaság 1841/1842. évi pályázatainak kitűzéséről, feltételeiről, határidejéről, díjairól I. PKrK 1.k. 323. A jeligékben foglalt idézetek forrásainak pontosabb meghatározását I. a PKrK 1.k.-ben, az egyes versek jegyzetében. — P „önkéntes szavalás"-ára jún. 19-én került sor (I. alább). —

[jún. 19.:] A szavalt vers szerzőjének keresztneve elírás, P Szemere Miklós ,, Az olympi Zeüshez" című költeménye az Athenaeum című folyóirat 1841. júl. 11-i számában jelent meg (vö. Kiss J., PIMÉvk 1973. 98.) —

[jún. 22.:] Horváth Ignácnak ekkor benyújtott „fordított értekezését" P júl. 17-én bírálta. —

[jún. 29.:] Hogy mit adott elő az ekkor szavalásra kijelölt P, és mikor, a Jkv hallgat róla (P júl. 10-én elhangzott „Szózat"- szavalata nyilván nem a kijelölés nyomán történt, I. az alábbi magyarázatot); vagy hanyagságból maradt ki az erre vonatkozó bejegyzés, vagy csakugyan elmaradt ez a szereplés, s emiatt jelölték P-t a júl. 17-i ülés 4. pontjában újra szavalásra (l. alább). —

[júl. 3.:] a Képző Társaság évzáró „örömünnepéről" s ebben P részvételéről I. e jegyzetben alább a júl. 27-i ülés Jkv-éhez fűzött magyarázatot. —

a jövő ülésig megpróbáltatni rendeltettek: e szavalati és felolvasáspróbákról a Jkv nem szól, de meg kellett történniük, hiszen ekkor jelölték ki az örömünnep előadóit. Ez az alkalom tehát P örömünnepi szereplésének is főpróbája volt: ekkor adhatta elő első ízben Gaál Józsefnek — Szalkay Máté álnéven — az Athenaeum 1842. máj. 3-i számában megjelent „Az ólmos botok" című versét. A szavalati darab megválasztásában feltehetőlég Egressy Gábor példáját követte, aki a színpadról is nagy hatással adta elő Gaál nevezetes költeményét. P nyilván olvasta az „Ólmos botok" című, ezzel kapcsolatos vitacikket („Egy fontolva haladó" aláírással) az Ath-nak ugyanabban a számában, mely első nyomtatásban megjelent versét, A borozót közölte (1842. máj. 22.; a cikket I. 973-974.); néhány héttel utóbb pedig bizonyosan látta magát Egressyt is játszani, aki mint vendégszínész jún. 11-19. között hét ízben lépett fel Pápán, a Komáromi-Szákfy-féle színtársulat itteni előadásain (l. Kiss J., PIMÉvk 1973. 93—97.). A próbaszavalatok júl. 3. és 10. között hangzottak el. Bár ennek megtörténtéről a Jkv nem szól, egy emlékezés világosan utal P ekkori produkciójára s a hozzá kapcsolódó vitára. (Eszerint a kijelölt bírálók egyike, Jókai Mór dicsérte, a másik: Bárány Gusztáv pedig kifogásolta P-nek színészileg megjátszott „Szabálytalan" előadását; de végül is jóváhagyták a szavalatot, amelyet P az örömünnepen, júl. 29-én, nagyszámú közönség előtt, fényes sikerrel ismételt meg (I. Kiss J., uo. 99-100.) —

[júl. 10.:] A „Szózat"- nak itt említett elszavalására P Orlay Petrics Soma emlékezése szerint napokon át titokban készült, majd a Képző Társaság ülésén „hosszúra nyúlt képpel, magából egy kiéhezett tót deákot alakítva állt ki középre, s érzelgő hangon, tótos dialectussal" adta elő Vörösmarty költeményét. Ezt, mint a Jkv megfogalmazásából is kivehető, azoknak okulására szánta, akik megrótták korábbi „színészi szavalásáért"; egyhangú, gesztusokkal sem kísért szövegfelmondás lehetett tehát; a „tótos dialektus" ötletét pedig (a hatás fokozására) Egressy Gábortól leshette el, aki Kotzebue „Legjobb az egyenes út" című egyfelvonásos vígjátékának főhősét, Krumm Illést egyéb eszközök mellett ezzel a bevált fogással is egyénítette. Orlay szerint egyébként P-nek ezt a szavalatát „elejétől végig kacagás kísérte". (L. minderről Kiss J., PIMÉvk 1973. 100—-101.) —

[júl. 17.:] Hogy Horváth Ignác mit fordított Schillertől, nehéz megállapítani, mert sem a fordítás szövege, sem P bírálatának kézirata nem maradt fenn, Schiller pedig ilyen című tanulmányt nem írt; ismeretes viszont egy értekezése „A fenségesről" (Über das Erhabene), s egy másik a „Gondolatok a közönségesnek és az alacsonyrendűnek a művészetben való felhasználásáról" (Gedanken über den Gebrauch des Gemeinen und Niedrigen in der Kunst); talán e kettőből kiválasztott részleteket ültetett át magyarra — véli Fekete Sándor „Petőfi és Schiller? című tanulmányában (ItK 1969.1.sz. 37., klny. is). — Hogy P miféle „munkáit" kapta júl. 17-én bírálatra Jókai, nem tudjuk, mert a Jkv erről a továbbiakban nem szól. — Az ekkor szavalásra kijelölt P már a következő ülésen, júl. 20-án szavalt (I. alább). —

[júl. 20.:] P a Képző Társaság 1841/1842. évi pályázatán négy verses művével: két lírai verssel (dallal) és két balladával vett részt. (L. PKrK 1.. 323.) A beérkezett művek elbírálása (jutalomban vagy dicséretben részesítése) mindkét műfajban — más és más okból — két szakaszban történt. Mivel a három felkért bíráló egyike, a győri Czuczor Gergely (feltehetőleg betegsége miatt) nem vállalta a feladatot, egyelőre — a másik két bíráló megegyező véleménye alapján — ekkor, júl. 20-án csak a lírai versek közül jutalmazott mű (Ács Károly verse) kihirdetésére került sor; majd, a Czuczor helyett felkért (győri) Turcsányi János véleményének megérkezése után, júl. 26-án, a dicséretben részesített művek jeligés borítékait is felbontották, s ekkor tűnt ki, hogy Ács Károly további három költeményén kívül, P Vándordalok és Ideal című verse került ebbe a kategóriába. (Turcsányi véleménye, mely egyébként Ács „Lengyel keservek" című művének elsőségét is megerősítette, fennmaradt; l. gyűjtésünkben 59. sz. a.; Ács Károly ekkor másodéves teológusról, kit gyakran tévesztenek össze a P-irodalomban P azonos nevű kecskeméti jogász barátjával, I. a bírálathoz fűzött jegyzetünket.) —

A ballada-pályázat eredményhirdetésére nézve I. jegyzetünkben alább a júl. 24-i bejegyzéssel kapcsolatos magyarázatokat. —

A ,,Zách nemzetség" Vahot Imrének (1841-ben nyomtatásban megjelent) tragédiája, melyből P feltehetőleg Leone, a darab főhőse monológját választotta ki szavalatra (III. szakasz 1. jelenet), erről l. részletesebben Kiss J., PIMÉvk 1973. 98-99. —

[júl. 24.]: A pályázatra beadott balladákkal kapcsolatos döntés ugyancsak nehezen alakult ki, egyrészt Czuczor Gergely mint harmadik bíráló említett visszalépése miatt, másrészt azért, mert (mint e feljegyzésből kitűnik), a balladák kérdésében a másik két bíráló sem értett egyet. Tarczy — tanárelnök, feltehetőleg attól tartva, hogy a még Győrből várt bírálatok nem készülnek el vagy későn érkeznek, Széki Béla pápai kollégiumi tanárt kérte fel döntőbírónak, s ez — Kovács Pál véleményéhez csatlakozva — P „Szín és való" című pályaműve mint jutalomra méltó ballada javára döntött, dicséretre érdemesnek pedig ugyancsak P Lehel (A kürtkebelbe fú Lehel...) című darabját ítélte. A következő nap azonban megérkezett Turcsányi János szakvéleménye is, mely ugyan a jutalmazandó ballada kérdésében nem támasztotta alá a már meghozott döntést, de hozzájárult ahhoz, hogy e pályaművek közül még egyet (Nagy Sándor „Hős vezér"-ét) dicséretben részesítettek (I. a Jkv júl. 26-i feljegyzését; vö. még PKIK 1.k. 340. —

[júl. 26.:] Turcsányi János szakvéleménye, más győri bírálókéval együtt, feltehetőleg előző nap, júl. 25-én érkezett, mert a Jkv júl. 24-én, akkori feljegyzésének tanúsága szerint, még nem jutott Tarczy tanárelnök kezéhez. (E bírálat eredeti kézirata fennmaradt, I. 59. sz. adat.) P Vándordalok, ill. Ideal című dicséretet nyert verseit I. PKrK 1.k. 45., 53. sz. —

Ács Károly (1819-1882) tanulmányait Pápán, 1843-ban fejezte be, 1852-től fogva haláláig református lelkész volt (l. PIMvk 1959. 124.; 1. uo. a tőle megkülönböztetendő kecskeméti jogász Ács Károlyról is, 1824—-1894.) —

[júl. 27.:] Az örömünnep megrendezését még a júl. 3-i ülésen júl. 30-ára tűzték ki, erre az időpontra szólt a nyomtatott meghívó is, de utóbb júl. 29-re hozták előre (vö. a Jkv júl. 30-i feljegyzésével); az itt meghatározott műsorszámok és sorrendjük (P öt fellépésével) egyezik a nyomtatott meghívó „Örömünneprend"-jével (l. PIM Any. 74.80; facsimiléje: EPN II.sz. mell.). Az ünnepély elhúzódása miatt egyes számok, esetleg Petőfiéi közül is egy-kettő, talán elmaradtak (az ünnepély lefolyásáról I. Bodolay 694-695.).