Adattári adat Q338586

106. Névtelen besúgó jelentése

Pest, 1846. jún. 16.

Pest, 16. Juni 1846.

Letzthin erschien in Divatlap das Abschrift und Übersetzung beigebone Gedicht. Es betrifft das Zusammentreffen des Oppositionsführers Franz Deák und des Dichters Vörösmarty mit Baron Nikolaus Wesselényi auf des letzteren Landgute Zsibó in Siebenbürgen. Man vermutet, daß ein sicherer Alexander von Petőfi (war kurze Zeit einfacher Soldat in der österreichischen Armee, ein junger Mann von etwa 25 Jahren, vom Stamme der Kumanen,) der Mitarbeiter des obenerwähnten Blattes ist, dasselbe verfaßte. Petőfi soll ein entschiedenes poetisches Talent besitzen, ist aber revolutionär gesinnt und scheint seiner ganzen Individualität nach gefährlicher zu sein, als die gröbere Anzahl oppositioneller Räsoneure. Sein Charakter hat ein tieferes Gepräge, er ist in der Regel still, wortkarg, verriet aber in einzelnen seiner AuBerungen einen glühenden Haß gegen Osterreich und in seinen Aufsätzen größere Entschlossenheit, und die Hoffnung, daß seine überspannten Ideen, die nicht weniger als den völligen Umsturz des Bestehenden bezwecken, bald in Erfüllung gehen werden, so daß man glauben sollte, daß unter den Radikalgesinnten eine Verschwörung bestehe, in welcher Beziehung jedoch bisher nicht die geringste Spur vorliegt. Nur so viel bewährt sich, daß unter den verwilderten jungen Leuten des Pilvaxschen Kaffeehauses ein verwegener, den österreichischen Erblanden feindseliger Geist genährt werde. Petőfi verdient schon wegen seines Hanges zu politischen Gedichten und Aufsätzen, die er im Kreise seiner Konsorten zeitweise vorliest, besondere Aufmerksmakeit. Er soll sich bereits in schriftlichen Schmähungen gegen das Ministerium versucht, auch einen Aufrufan die Ungarn für die Befreiung Polens, dann ein anderes revolutionäres Gedicht verfaßt haben. Zwei Tatsachen liegen als unzweifelhaft vor, die die überspannte, gefährliche Gesinnungsweise Petőfis beweisen. Er kam nämlich einer seiner Aufsütze wegen mit dem Zensor in Kollision, weil der Zensor einige beleidigende Ausfälle gegen die Geistlichkeit gestrichen hatte.

[Ezután csaknem szó szerint a máj. 28-i első besúgójelentésnek az a részlete következik, amelyben a papságról van szó és a „Duelliere nicht..." kezdetű mondat előfordul. Ez Wertheimer közléséből az ismétlés elkerülése végett kimaradt. A jelentéshez magyar másolatban, ill. német fordításban mellékelt, Petőfinek tulajdonított költeményt azonban közli:]

Pesti Divatlap 24-ik szám, junius 11, 1846.

Egyik se szólt, csak szivök dobogott; Egyik se szólt, csak kéz kezet fogott. Zala nagy fia és ki vele kelt, Polgárhalott volt a'kit megölelt; Halott, de mégis keble nem hideg, A lelke villám, szava dörgeteg, Könnyübe olvadt volna tán szeme... Nem volt a könnynek hová gyülnie. Tapinthatá csak a vendégeit, 'S érzé fájdalma minden kinjait. A kopasz költő álla legutól 'S átgyuladt arcza keble lángaitól[!] 'S mig a két nagy polgár ölelkezett: Szemében egy tiszta csepp remegett. Nagy, élénk tömeg mozgott oda kinn 'S hosszú »éljen« zúgott le ajkain. A nép oszolván lelkesedve szólt: Ez itt a hon sz... háromsága volt."

Übersetzung: „Keiner hat gesprochen, bloß ihr Herz hat geschlagen,

Keiner hat gesprochen, die Hand hat die Hand erfaßt.

Zalas großer Sohn und er mit ihm gewesen,

Bürgerlich tot war der, den sie umarmt;

Gestorben wohl, doch kalt war nicht sein Busen,

Denn Blitz ist sein Geist und Donner ist sein Wort,

In Tränen aufgelöst war vielleicht sein Aug? ...

Doch fand die Trän' sich zu sammeln keinen Platz.

Nur betasten konnt' er seine guten Gäste,

Und alle Marter seines Schmerzes fühlte er.

Der kahle Dichter, er stand ferne,

Sein Wang' entbrannt' und es wogt sein Busen.

Und als er die beiden großen Bürger umarmte,

Erzitterte eine reine Träne in seinem Aug'.

Lebhaft bewegt sich eine grobe Menge dort draußen,

Und ein langes »Éljen«  braust von ihren Lippen.

Das Volk begeistert rief sich zerstreuend zu:

Das hier ist des Vaterlandes heilige Dreitfaltigkeit!"

[Legutóbb a Divatlapban másolatban és fordításban is mellékelt költemény jelent meg, mely Deák Ferenc ellenzéki vezér, Vörösmarty költő és báró Wesselényi Miklós az utóbbinak zsibói birtokán, Erdélyben történt találkozásáról szól. Úgy hiszik, hogy szerzője Petőfi (rövid ideig közlegényként szolgált az osztrák hadseregben; körülbelül 25 éves, a kunok törzséből való fiatalember), a fent említett lap munkatársa. Állítólag nagyon tehetséges, de forradalmi beállítottságú, és egyéniségéből ítélve veszélyesebbnek látszik, mint az ellenzéki „raisonnőrök" nagyobb része. Jelleme mélyebb veretű, általában hallgatag, szófukar, egyes megnyilatkozásai azonban Ausztria elleni izzó gyűlöletről tanúskodtak, egyes cikkei pedig nagyobb elszántságáról és arról a reményéről, hogy túlzott eszméi, amelyek nem kevesebbre, mint a fennálló rend teljes felforgatására irányulnak, hamarosan beteljesednek; úgyhogy azt lehetne hinni, hogy a radikálisok közt összeesküvés szövődött, aminek azonban mindeddig a legcsekélyebb nyoma sincs. Csak annyi igazolható, hogy a Pilvax kávéház elvadult ifjai között vakmerő, az osztrák örökös tartományokkal szemben ellenséges szellem uralkodik. Petőfi már csak a politikai költemények és cikkek iránti hajlama miatt is, melyeket cimborák közt időnként fölolvas, megkülönböztetett figyelmet érdemel. Állítólag próbálkozott már a minisztérium elleni írásbeli szidalmakkal, és szerkesztett egy felhívást a magyarokhoz Lengyelország felszabadítása érdekében, valamint egy másik forradalmi költeményt is. Két kétségtelen tény bizonyítja túlzott, veszélyes gondolkozásmódját: egy cikke, mely miatt összetűzött a cenzorral, mert az néhány, a papságot sértő támadását törölte; s egyik műve, melyben egy közelgő, „a hatalmon lévők” között rendezendő „vérfürdőre" céloz.]