Adattári adat Q336027

From wikibase-docker

106.

Arany János — Szilágyi Istvánhoz

Szalonta, január 27. 1848.

[...] Murány ostromát én is írtam, az igaz, de pályamű nem lehetett [...] Hogy Petőfi, Tompa is írtak, azt én csak később tudtam meg, valamint azt is, hogy az én alapeszmémet: isten a némbert szerelemre teremté Petőfi praeripiálta, melly eszmét ugyan nem hiszem hogy kegyednek már nálam létekor ne említettem legyen, tehát tanum lehet, ha plagiumper keletkeznék. Egyébiránt nálam a kivitel annyira különböző, miszerint nem hiszem, hogy valaki az eredetiséget tőlem elvítassa. De Petőfi sem fogja azt tenni, mert midőn nálam létekor, október végén, én az ő Szécsi Máriáját kéziratban olvastam, ő is olvasta az én Murányomnak már készen volt felét, miből az alap-eszme már nagyon tisztán kitünvén, bámulva tekintettünk egymásra s Petőfi lélekrokonságot vélt fölfedezni ebben is, mint újabb bizonyságát máskori mondásának: ,,te, ebatta, te sokszor ollyat gondolsz és mondasz, hogy nekem ugy tetszik, mintha én mondtam, vagy gondoltam volna;” én pedig azt válaszoltam: mindketten megleltük az egyetlen archimedesi pontot, mellyből Szécsi Máriát művészileg felfogni lehet és kell; (ha az ember ugy nem akar vele járni mint Tompa Miska). Petőfi szívesen magára vállalta, hogy vásárt keres müveimnek, őhozzá küldtem Murányt is december közepén, s ott olvasták ő, neje és Jókai [...]