Adattári adat Q330405

65.

Szendrey Júlia – Térey Máriához

Erdőd. April 24-én 847.

Kedves Marim!

Csak pár sort írhatok, de rám nézve fontosabbat, mint a világ valamennyi szónokának beszédei.

Épen most tudám meg Sasstól, hogy P-i munkáinak nem tudom hány kötete Károlyban, s talán épen nálad van. Légy olly jó és küld el nekem minél előbb. Ugy várom mint elkárhozott lelkek várhatják éjfélöket; ez minden boldogságom, mit még e tárgyban remélhetek; küldd, küldd, kedves jó Marim!

Tehát pár nap múltán tellyesedve lesz egyetlen reményem, melly lelkemből fakad, s aztán puszta, puszta lesz ott minden; nem bírok e szerelemből egyebet, csak puszta emléket; mi olly számtalan öröm- és bánatot teremtett előbb, most egy hideg emlékké kell hogy váljon, mint minden életünkben, mi kéjt és örömet nyujthat lelkünknek. De nem is érdemlek tán egyebet! – – Én örömemben napokig tudnék hálát adni istennek, de bánatomban nem bírok, nem tudok imádkozni! – –

Pedig ki istenétől sem remél, ki ő hozzá sem könyörög bennsőleg irgalomért, hogy akarhat az még köszönni valót nyerni? Oh én boldogtalan leszek tellyes életemben, én nem várok egyebet! ...

Szegény Barna Náci a rókus-kórházban fekszik most betegen, s életéhez kevés remény. Mért nem vagyok én helyette?

Jőj édes lelkem Marim ki Papával ha bemegy; úgy várlak mint isten résztvevő, vígaszt nyujtó angyalát. Addig is légy boldog, mínö lehetsz, kívánja

Júliád.

[U.i.] [...] Megbocsáss e csúf firkáért, de oly izgatott vagyok, hogy alig tudok ülni, csak szaladnék mindég végetlen világra.