Góth Sándor

Góth Sándor (eredeti neve Gutfreund Sándor) (Pest, 1869. okt. 19. – Budapest, 1946. szept. 7.): színész, rendező, drámaíró, műfordító, színiigazgató, tanár. Apja férfiszabó volt, önerőből sikerült a magyar színjátszás csúcsáig jutnia. A színiakadémián Nagy Imre tanítványa volt, majd 1890-ben Debrecenbe szerződött, ahonnan 1894-ben átment Kolozsvárra, s játszott Aradon, Temesváron is. 1896-ban az újonnan megnyílt Vígszínház szerződtette, amelyben kisebb szünetekkel haláláig játszott. 1921–1922-ben a Renaissance Színház igazgatója, majd 1923-tól 1932-ig a Vígszínház, 1932–1933-ban a Magyar Színház művésze volt. 1933–1934-ben a Fővárosi Operettszínházban, 1934–1935-ben a Vígszínházban, 1935-től 1937-ig a Nemzeti Színházban, 1937–1938-ban a Belvárosi és a Művész, 1941-ben a Madách Színházban szerepelt. 1941–1944 között zsidó származása miatt nem léphetett fel. 1945–1946-ban még dolgozott. Széles szerepkörben mozgott: vígjátéki alakításai voltak a legnevezetesebbek, de tragédiahősöktől karakterszerepekig mindent el tudott játszani, és remek alakítást nyújtott az általa fordított Bernstein-drámák főszerepeiben is. Kiváló rendező és színészpedagógus volt, 1931-től 1939-ig a Színiakadémián tanított. A magyar filmgyártás egyik megalapítója, 1911-ben Faludi Miklós Hunnia filmgyárának munkájában vett részt, csaknem minden filmjüket ő rendezte. Játszott hangosfilmekben is. Nyelvtehetségnek tartották, négy idegen nyelven beszélt folyékonyan, több, mint ötven darabot fordított magyarra. Írt színdarabokat is: Vengerkák (társszerző Pásztor Árpád→, 1917); Ének a búzamezőkről (Móra Ferenc-adaptáció Relle Pállal); Ferike mint vendég (társszerző Bus Fekete László, 1931); Fizető vendég (1934); Ha Molière naplót írt volna… (1943). Felesége Kertész Ella színésznő, akinek halála után Tas Irént vette el.

A Má→ban 1917-ben a Színházak rovatban jelenik meg egy csupán egymondatos hír Góth Sándor és Pásztor Árpád Vengerkák című színművének bemutatójáról, a Vígszínház újdonságáról – Mácza János→ azonban a rendelkezésére álló helyen inkább a másik darabbal (Szász Zoltán→: Kedves Mester!) foglalkozik, amelyet teljesen elhibázottnak tart az erős drámai mag, mondanivaló ellenére is.

Mácza János. „A Vígszínház legutóbbi újdonsága...”, Ma 2, 6. sz. (1917): 95.

Bárdi Ödön. A régi Vígszínház. Budapest: Táncsics Kiadó, 1957.