Kalmár Elza
Kalmár Elza (Kalmár, később Kövesházy Kalmár, Kövesházi, Kövesházy, Elsa) (Bécs-Hietzing, 1876. január 1. – Budapest, 1956. szeptember 3.), szobrász, jelmez- és díszlettervező. Eredetileg festőnek készült. Bécsben Hugo Löffler volt a mestere, majd Münchenben Schmidt-Reuter mellett tanult. 1898-ban Münchenben kezdett szobrászattal foglalkozni Hermann Hahn mellett. Első plasztikái mellett iparművészeti alkotásokat és színes litográfiákat készített. 1900-tól állította ki műveit, melyekkel reprezentatív magyar tárlatokon szerepelt itthon és külföldön egyaránt (1923: Oslo; 1924: Bécs; 1927: Fiume; Firenze; 1929: Genf; 1930: Washington). 1900-ban Párizsba ment, majd Firenzébe tette át lakhelyét. Egy időre hazatért Budapestre, majd 1902-től ismét Firenzében töltött éveket (1905-1909). Az I. világháborúban több mint két évig Albániában és Montenegróban dolgozott ápolónőként. A háború után rövid ideig Salzburzgban tartózkodott, majd 1920-ban végleg visszaköltözött Magyarországra. Tagja volt a KÉVE művészcsoportnak, amelynek egyik kiállításáról Lengyel József is tudósított a Mában. Lengyel 1917 novemberi műkritikája a Remsey testvéreket monumentális festészethez szükséges adottságaik miatt dicséri, s míg a többi, kevésbé neves szereplőt alapvetően lehúzza, Kalmár Elzát elismerésben részesíti, igaz, némi fenntartással: „Kalmár Elzát egy fatönkben jól elgondolt kis szobra nem reprezentálja kellőleg”.
Grafikákat, iparművészeti tárgyakat, fa-, bronz-, réz kisplasztikákat, síremlékeket (például Kaffka Margitét), kút- és mauzóleumterveket, majolika- és kőszobrokat, festett viaszminiatűröket egyaránt alkotott. A szegedi Dóm téren a Pantheon számára ő készítette Madách Imre szobrát. Kőszobrait maga faragta. Alkotásaiban az érzelemmel teli finom naturalizmus, a szecesszió és art deco egyaránt is egyaránt megfigyelhető, olykor a kubizmus és expresszionizmus egyes jegyei is nyomot hagynak rajtuk; az itáliai kora reneszánsz kisplasztikák éppúgy hatottak rá, mint Isadora Duncan, vagy a Lényegretörő Színház táncművészete.
Művészete egyik fő ihletője a tánc, a mozgás, kisplasztikáin egy-egy mozdulat elevenedik meg, hol finom dekorativitással, hol expresszív módon. Első táncos szobrát Isadora Duncan 1902-es pesti fellépésekor alkotta; a szecessziót és az art deco stílusát ötvöző kisplasztikái a korszak tánc- és mozdulatművészeti reformkísérleteinek egyedülálló dokumentumai. A 20-as évek második felében a Palasovszky Ödön-féle Lényegretörő Színház előadásaihoz tervezett díszleteket és jelmezeket.
Lánya Kövesházi Ágnes, a magyar avantgárd egyik legnevesebb táncosnője, mozdulatművésze, akinek alakjáról, mozgásáról, táncáról ugyancsak számos szobrot készített. A Csicsibua című keleti ihletésű táncelőadásról például (Új Föld-estek, 1927, táncosok: Kövesházi Kalmár Ágnes, Fazekas Judit (?), Fülöp Zsuzsi) kis, háromszögkompozíciójú szoborcsoportot alkotott (Tánckompozíció). Kövesházi Ágnes különleges táncruháit és sokszor a darab orientalista díszleteit is ő tervezte és valósította meg, köztük egy tűznyelveket ábrázoló ruhát, továbbá azt a lágy pliszékkel és hajtásokkal a test és a karok lüktető mozgását kiemelő leplet, amit lánya ún. Lélegző-táncához viselt, és amelyet ő fotón és egyik híres szobrával is megörökített.
Lengyel József. „A kritikáról, a Remsey testvérekről és a Kéve kiállításáról”. Ma 3, 1. sz. (1917): 14.