Cikk-cakk estek

A Cikk-Cakk estekre – a rendezvénysorozat a nevét a hasonló nevű táncról kapta – 1928-ban kerül sor: összesen öt ilyen estet tartottak a Zeneakadémia→ nagytermében február 25. és április 28. között. A szervezők Palasovszky Ödön→, Tamás Aladár→, Hevesy Iván→ voltak, akik célul a szocialista kabaré vagy világnézeti konferansz megteremtését tűzték ki (e műsorszám folyamán egyébként ideológiai vitákat is kezdeményeztek, folytattak a közönséggel). A Cikk-cakk estek alapvetően baloldali értelmiségi kísérlet volt, de közönségként a munkásokra is számítottak.

Baloldali orientációjuknak megfelelően együtt dolgoztak például a 100%→ szavalókórusával, illetve olyan darabokat is előadtak, amelyek munkásszínpadokon is szerepeltek (Whitman→, Marinetti→, Apollinaire→ és Majakovszkij→ műveit, Upton Sinclair→ és Ernst Toller→ drámáit). Kozma József→ zenéjére kórusműveket is bemutattak, A cikk-cakk-tánc és A szabad Zri indulója című kórusát és A karmazsin litánia című parlando-tercettet. Mozgásszínházi bemutatók is részét képezték az esteknek, ahol a vezető szerepeket Kövesházi Ágnes→ és Róna Magda→ mint a Madzsar Alice→-féle egészségkultúra-iskola vezető tagjai és koreográfusai táncolták. A jelmezeket Kövesházi Ágnes édesanyja, az eredetileg szobrász Kövesházi Kalmár Elza→ tervezte és készítette, mértani díszítéssel, élénk színekkel. Műsordarabjaik között szerepelt maga a Cikk-cakk tánc („A tűz cikk-cakknak, a vér cikk-cakknak, a láz cikk-cakknak játéka volt ez, a kín, a csók, a gondolat zegzugos ritmusának, mondhatnám: ősörömöknek és ősfájdalmaknak valamiféle modern táncdrámája”), illetve ázsiai ihletésű produkciók: polinéziai asszonyavató ének, egyiptomi temetés, tibeti ördögtánc és Buddha tűzprédikációja. Előszeretettel adtak elő – a két, párhuzamosan folyó cselekvés feszültségére építve, az élet fonákságainak komikus színrevitelével – szimultán akciókat: egyszerre szerelmes és fogorvosi jelenetet a charleston zenéjére, az Iliász szövege alatt folyó bokszmérkőzést stb. A szimultanizmusnak ez a dadaista válfaja ugyanakkor jelentésszóródást hoz létre, egymást zavaró hang- és játékszólamok merzszerű diszharmóniáját.

Tóth Dénes, „Palasovszky Ödön experimentális korszaka”, Iskolakultúra 6, 8. sz. (1996): 71–76.

Szolláth Dávid, „A forradalom rítusai: Szavalókórusok a két világháború közötti munkáskultúrában”, 2000 20, 12. sz. (2008): 56–70, hozzáférés: 2023.10.31, https://ketezer.hu/2008/12/a-forradalom-ritusai/.