Difference between revisions of "Grünhut László"

Latest revision as of 06:33, 4 November 2025

Grünhut László (Gondos László, Gondos-Grünhut László, Ladislaus Gondos) (Baja, 1903. szept. 27. – Németország, 1962?): magyar filozófus, filozófiai író.

1919-ben Budapestre szökött, hogy láthassa a Tanácsköztársaságot, de ott kiábrándult a kommunizmusból. A gimnáziumból kizárták. Filozófiai és természettudományos irányba indult el, de érdeklődött a zene iránt is. Egyetemi tanulmányait Ausztriában, Franciaországban és Németországban végezte. Pszichológiai tanulmányokat publikált E. Jaenschsel. Igazi területe azonban a filozófia volt, a semmi fogalmával szembesülve a közös pontokat kereste a vallásokban. 1929-ben, későbbi felesége, Kovács Anna megismerésekor keresztény hitre tért. Marburgban doktorált 1929-ben, 1932-ben habilitációját Tübingenben Heidegger elutasította. 26 éves korára két jelentős könyvet adott ki (A lét lényege és értéke, Erosz és Agapé), amelyek a szerzőre irányítják a figyelmet. Przywara véleménye szerint ezekben a művekben Szent Ágoston nyelvén egyfajta fenomenológia körvonalazódik. Zsidó származása miatt még Hitler uralomra jutása előtt visszatért Magyarországra. A második világháború alatt munkaszolgálatos volt. A háború után Baján a Szabadművelődési Felügyelőségen dolgozott, emellett szabadegyetemet alapított, képzőművészeti, irodalmi, valamint zenei és filozófiai előadásokkal. 1948 után egyetemi katedrát ajánlottak fel neki, de visszautasította. Később előadásait betiltották, tanítóként működött egy falusi iskolában. A következő években „népszerűsítő” füzeteket állított össze filozófiai nézeteivel, amelyeket tanítványai, barátai, valamint szegedi egyetemisták között terjesztett. 1956 után családjával Jugoszláviába menekült, ahonnan Németországba távozott. A Rajnavidék egyik kisvárosában dolgozott középiskolai tanárként. Ebben az időszakban németül írta filozófiai tanulmányait. 1958-ban részt vett a Velencei Nemzetközi Filozófiai Kongresszuson.

A vallást és a filozófiát szétválaszthatatlannak tartotta, a tudás két formájának tekintette őket, amelyet viszont ontológiából (a transzcendencia racionális tudománya), illetve misztikából (az Istennel való közösség boldogságtapasztalata) adódik össze. A lét a Semmiből emelkedik ki Isten műveként, így érzékelhető. Isten, vagyis a dolgok létét biztosító végtelen hatalom nélkül minden a Semmibe süllyedne. Isten így-léte, „lényege” a Jó, és ez a Jó az önátadás: ehhez pedig a Jónak léteznie kell. Gondos-Grünhut szeretetfilozófiát is kiépítő felfogása sokban hasonlított Scheler és Weil filozófiájára. 1934-1935-ös írásai is jól mutatják, hogy egyike volt azoknak, akik hozzájárultak Magyarországon is a misztika hagyományai iránti érdeklődés felerősödéséhez. Válogatott írásait Szeretet és lét címmel adták ki kötetbe rendezve.

A Má→ban 1923-ban, még katolizálása előtt Grünhut László kétszer szerepelt, egyszer egy önálló tanulmánnyal (A konstruktivitás elve), egyszer pedig egy Theo van Doesburg→-fordítással (Az ideális esztétikától a megvalósítás felé). A folyóiratnak a konstruktivizmus→ mibenlétét elméleti szempontból is körüljáró számában jelenik meg Grünhut írása, amely ugyancsak a konsruktivizmus teoretikus-filozófiai alapjait fekteti le. Ebben a szerző mint az élet lényegéből következő programot, illetve az életmozzanatok tudatos megélésével összefüggésben határozza meg a konstruktivista – és egyidejűleg kollektivitásra, valamint kultúrára törekvő – művészetet: „Csak ahol az élet fundamentumai maradék nélkül tudatosak, ott létezik maradék nélküli művészet, maradék nélküli kultúra és maradék nélkül tudatos előre meghatározása annak, ami kell hogy éljen. Maradék nélkül tudatosak pedig az életfundamentumok egy egységtörvény adottságában, mely a különböző tudatrétegek teljes anyagát organizálja: egy forma adottságában, amely gyanánt az ember a tér és idő anyagaival szervezőként szembenáll: egy fogalom adottságában, amely gyanánt az ember minden fogalmilag adottat értéke szerint lemér.” A konstruktivista művészet „minden tudatterületet” tekintve architektúrának tekinthető, a formák alakításának egyértelmű definiálását igényli, így alkotva meg a stílust (amely nem mindenkor az alkotók közös stílusa, inkább az egyedi, a forma tökéletes megalkotására törekvő kísérletek összessége, közössége).

Grünhut László. „A konstruktivitás elve”. Ma 8, 7–8. sz. (1923): 62.

Doesburg, Theo van. „Az ideális esztétikától a megvalósítás felé”. Ma 9, 1. sz. (1923): 92–93.

Gondos-Grünhut, László. Das Wesen und der Wert des Seins und die Grenzen der reinen Vernunft. Leipzig: Barth, 1931.

Gondos-Grünhut, László. Eros und Agape: Eine metaphysisch-religionsphilosophische Untersuchung. Leipzig: Hirschfeld, 1931.

Gondos-Grünhut, László. Metafizikai világnézet. Baja: Rózsa D. Nyomda, 1934.

Gondos-Grünhut László. Buddha megváltástana és a misztika. Baja: szerzői kiadás, 1935.

Gondos-Grünhut László. Metaphysische Wirklichkeit: ihre Entdeckung und ihre Wissenschaft: Philosophische Wanderungen im All. Baja: Verfasser, 1939.

Gondos-Grünhut László. Szeretet és lét. Budapest: Kairosz Kiadó, 2013.

Vető Miklós. „Lét és szeretet: Bevezetés Gondos-Grünhut filozófiájába”. Vigilia 52, 4. sz. (1987): 263–267.

@@ Line 1: / Line 1: @@
-'''Grünhut László (Gondos László, Gondos-Grünhut László, Ladislaus Gondos) (Baja, 1903. szept. 27. – Németország, 1962?):''' magyar filozófus, filozófiai író.
+'''[[Item:Q32111|Grünhut László]] (Gondos László, Gondos-Grünhut László, Ladislaus Gondos) (Baja, 1903. szept. 27. – Németország, 1962?):''' magyar filozófus, filozófiai író.
 -ben Budapestre szökött, hogy láthassa a Tanácsköztársaságot, de ott kiábrándult a kommunizmusból. A gimnáziumból kizárták. Filozófiai és természettudományos irányba indult el, de érdeklődött a zene iránt is. Egyetemi tanulmányait Ausztriában, Franciaországban és Németországban végezte. Pszichológiai tanulmányokat publikált E. Jaenschsel. Igazi területe azonban a filozófia volt, a semmi fogalmával szembesülve a közös pontokat kereste a vallásokban. 1929-ben, későbbi felesége, Kovács Anna megismerésekor keresztény hitre tért. Marburgban doktorált 1929-ben, 1932-ben habilitációját Tübingenben Heidegger elutasította. 26 éves korára két jelentős könyvet adott ki ''(A lét lényege és értéke, Erosz és Agapé),'' amelyek a szerzőre irányítják a figyelmet. Przywara véleménye szerint ezekben a művekben Szent Ágoston nyelvén egyfajta fenomenológia körvonalazódik. Zsidó származása miatt még Hitler uralomra jutása előtt visszatért Magyarországra. A második világháború alatt munkaszolgálatos volt. A háború után Baján a Szabadművelődési Felügyelőségen dolgozott, emellett szabadegyetemet alapított, képzőművészeti, irodalmi, valamint zenei és filozófiai előadásokkal. 1948 után egyetemi katedrát ajánlottak fel neki, de visszautasította. Később előadásait betiltották, tanítóként működött egy falusi iskolában. A következő években „népszerűsítő” füzeteket állított össze filozófiai nézeteivel, amelyeket tanítványai, barátai, valamint szegedi egyetemisták között terjesztett. 1956 után családjával Jugoszláviába menekült, ahonnan Németországba távozott. A Rajnavidék egyik kisvárosában dolgozott középiskolai tanárként. Ebben az időszakban németül írta filozófiai tanulmányait. 1958-ban részt vett a Velencei Nemzetközi Filozófiai Kongresszuson.
@@ Line 5: / Line 5: @@
 A vallást és a filozófiát szétválaszthatatlannak tartotta, a tudás két formájának tekintette őket, amelyet viszont ontológiából (a transzcendencia racionális tudománya), illetve misztikából (az Istennel való közösség boldogságtapasztalata) adódik össze. A lét a Semmiből emelkedik ki Isten műveként, így érzékelhető. Isten, vagyis a dolgok létét biztosító végtelen hatalom nélkül minden a Semmibe süllyedne. Isten így-léte, „lényege” a Jó, és ez a Jó az önátadás: ehhez pedig a Jónak léteznie kell. Gondos-Grünhut szeretetfilozófiát is kiépítő felfogása sokban hasonlított Scheler és Weil filozófiájára. 1934-1935-ös írásai is jól mutatják, hogy egyike volt azoknak, akik hozzájárultak Magyarországon is a misztika hagyományai iránti érdeklődés felerősödéséhez. Válogatott írásait ''Szeretet és lét'' címmel adták ki kötetbe rendezve.
-A ''Má''ban 1923-ban, még katolizálása előtt Grünhut László kétszer szerepelt, egyszer egy önálló tanulmánnyal ''(A konstruktivitás elve),'' egyszer pedig egy Theo van Doesburg-fordítással ''(Az ideális esztétikától a megvalósítás felé).'' A folyóiratnak a konstruktivizmus mibenlétét elméleti szempontból is körüljáró számában jelenik meg Grünhut írása, amely ugyancsak a konsruktivizmus teoretikus-filozófiai alapjait fekteti le. Ebben a szerző mint az élet lényegéből következő programot, illetve az életmozzanatok tudatos megélésével összefüggésben határozza meg a konstruktivista – és egyidejűleg kollektivitásra, valamint kultúrára törekvő - művészetet: „Csak ahol az élet fundamentumai maradék nélkül tudatosak, ott létezik maradék nélküli művészet, maradék nélküli kultúra és maradék nélkül tudatos előre meghatározása annak, ami kell hogy éljen. Maradék nélkül tudatosak pedig az életfundamentumok egy egységtörvény adottságában, mely a különböző tudatrétegek teljes anyagát organizálja: egy forma adottságában, amely gyanánt az ember a tér és idő anyagaival szervezőként szembenáll: egy fogalom adottságában, amely gyanánt az ember minden fogalmilag adottat értéke szerint lemér.” A konstruktivista művészet „minden tudatterületet” tekintve architektúrának tekinthető, a formák alakításának egyértelmű definiálását igényli, így alkotva meg a stílust (amely nem mindenkor az alkotók közös stílusa, inkább az egyedi, a forma tökéletes megalkotására törekvő kísérletek összessége, közössége).
+A '''''[[Item:Q336957|Má]]<code>→</code>'''''ban 1923-ban, még katolizálása előtt Grünhut László kétszer szerepelt, egyszer egy önálló tanulmánnyal ''(A konstruktivitás elve),'' egyszer pedig egy '''[[Item:Q336989|Theo van Doesburg]]<code>[[Doesburg, Theo van|→]]</code>'''-fordítással ''(Az ideális esztétikától a megvalósítás felé).'' A folyóiratnak a konstruktivizmus'''<code>→</code>''' mibenlétét elméleti szempontból is körüljáró számában jelenik meg Grünhut írása, amely ugyancsak a konsruktivizmus teoretikus-filozófiai alapjait fekteti le. Ebben a szerző mint az élet lényegéből következő programot, illetve az életmozzanatok tudatos megélésével összefüggésben határozza meg a konstruktivista – és egyidejűleg kollektivitásra, valamint kultúrára törekvő – művészetet: „Csak ahol az élet fundamentumai maradék nélkül tudatosak, ott létezik maradék nélküli művészet, maradék nélküli kultúra és maradék nélkül tudatos előre meghatározása annak, ami kell hogy éljen. Maradék nélkül tudatosak pedig az életfundamentumok egy egységtörvény adottságában, mely a különböző tudatrétegek teljes anyagát organizálja: egy forma adottságában, amely gyanánt az ember a tér és idő anyagaival szervezőként szembenáll: egy fogalom adottságában, amely gyanánt az ember minden fogalmilag adottat értéke szerint lemér.” A konstruktivista művészet „minden tudatterületet” tekintve architektúrának tekinthető, a formák alakításának egyértelmű definiálását igényli, így alkotva meg a stílust (amely nem mindenkor az alkotók közös stílusa, inkább az egyedi, a forma tökéletes megalkotására törekvő kísérletek összessége, közössége).