Rozványi Vilmos (eredeti neve: Rzepka Vilmos Mihály) (Budapest, 1892. február 7. – Budapest, 1954. október 26.) író, költő, újságíró. Első költeményeit – főként szerepverseket – még egyetemista korában közölte a Nyugat→. 1915-1916-ban A Tett→ főmunkatársa, állandó szerzője költőként és novellistaként is, de a Mában→ már nem publikált. Elbeszéléseiben a társadalom legalján élő emberek életét mutatja meg, (látszólag) sorsdöntő pillanatokban, ösztöneiktől és a puszta érzelmeik által mozgatva. A Zarathustra a várkisasszony temetésén című elbeszélés a Nietzsche-filozófiájához való ambivalens viszonyulást mutatja meg mesei keretben (szemére veti, hogy nyárspolgári életével nem igazolta saját igazát, prófétai igéit). Expresszionista verseiben – a Kassák→-kör legtöbb tagjával ellentétben – gyakran alkalmaz rímet. 1919-ben a Nyugatban több kritikát is megjelentetett Új művészet és Új kultúra címen, amelyben Kassák körének szerzőit (Barta Sándort→ és Kahána Mózest→), az abból kivált 1917 Szabadulás→-csoportot Szélpál Árpáddal→ közösen, illetve Hevesy Iván→ és Guillaume Apollinaire→ művészeti értekezéseit tárgyalta, az utóbbi két szerző kivételével ekkor már inkább bírálva őket ügyetlenségeik, egyénietlen hangjuk miatt. 1920-ban verseskötete jelent meg (Virrasztó, 1920). A Tanácsköztársaság→ bukása után a jobboldalhoz csatlakozott, az Új Nemzedék munkatársaként, helyettes szerkesztőjeként dolgozott, később a Képes Krónika kritikusa lett. 1945 után a Kis Újság szerkesztőségének tagja, de ebben az időszakban írt az Új Időkbe is, többek között Kassák Összegyűjtött verseiről. Több regénye jelent meg: A tilalmason (1921), Árnyak a hamufelhőn (1935), A végzetes baldráma (1943), Ég a föld (1943), Így kezdődik… (1944). Franciából is fordított, Maupassant és Lemonnier regényeit.
Rozványi Vilmos. „Csóktrambulin rétora”. A Tett 1, 2. sz. (1915): 23–24.
Rozványi Vilmos. „Csóktrambulin rétora”. A Tett 2, 12. sz. (1916): 195–196. (másodközlés)
Rozványi Vilmos, „Dunakorzó”. A Tett 2, 14. sz. (1916): 228.
Rozványi Vilmos. „Férfitestek ünnepére”. A Tett 1, 5. sz. (1916): 79.
Rozványi Vilmos. „A kórusvezető siralma. (Strófák az üres gyomorról, véres fejről s a Tompa-uccáról).” A Tett 2, 8. sz. (1916): 123–124.
Rozványi Vilmos. „Oltárom füstjében az ember ragyog”. A Tett 1, 4. sz. (1915): 55–56.
Rozványi Vilmos. „Szent János utolsó prédikációi. (Az égi mannáról s a Jordánparti koleráról). (Az ige testéről), (A törvény nélkül valóságról.)”. A Tett 2, 11. sz. (1916): 171–173.
Rozványi Vilmos. „Férfierőt védő asszonyimádság”. A Tett 1, 6. sz. (1916): 88–94.
Rozványi Vilmos. „Novella és egyéb kísérletek”. A Tett 1, 1. sz. (1915): 4–6.
Rozványi Vilmos. „Az uccasöprő. (Rozványinak örök hűséggel.)”. A Tett 2, 9. sz. (1916): 142–148.
Rozványi Vilmos. „Zarathustra a várkisasszony temetésén”. A Tett 2, 13. sz. (1916): 203–206.
Rozványi Vilmos. „Kéri”. Vörös Lobogó 1919. ápr. 17. 21.
Rozványi Vilmos. „Új költők ”. Nyugat 12, 1. sz. (1919): 71–72.
Rozványi Vilmos: „Új költők”. Nyugat 12, 6. sz. (1919): 441–442.
Rozványi Vilmos. „Új kultúra”. Nyugat 12, 18–19. sz. (1919): 703–704.
Rozványi Vilmos. „A legmagánosabb költő, Kassák Lajos összegyűjtött versei.” Új Idők 1946, 168–169.