Adattári adat Q335985

86. Szemere Miklós –Erdélyi Jánoshoz

[Töredék]

[Lasztóc, 1847. máj. 9.-júl. 27. között]

Kifelejtett pótlék, múlt póstával hozzád irt levelemből: folytatom P-y elsajátításait:

Kisfaludy Sándor	(Gyula szerelmében) szóll a fergeteghez: Port és polyvát kapkodsz sat. ,,Jer tépd ki inkább reményüres szívemet"
Petőfy szinte a fergeteghez:	Ki akarod tán tépni fürtimet, Jer tépd ki inkább, tépd ki szívemet"
Eötvös (,,Szörnyenszép")	Mit bánom én, dicsők ha e veszélyek, S gyönyör között ha veszhet e kebel"
Petőfy szinte a szerelemről	Mit bánom én! az isten szebb halált nem adhat, „Mint sírba dőlni a gyönyör terhe alatt!"
Vahot Sándor előbb: (Kűlföld rabja)	S szívébe visszafolytak könyei.
Petőfy később	El könyek! Szívem úgy is oly üres, Megfértek benne oda follyatok.
Tompa előbb (Karcsai Templom)	A virágok éjimára mennek a természet templomába.
Petőfy később	A természet elhagyott szentegyház, nincsen benne buzgó népe már. A virágok sat. ––
Kleist:	Ein tropfen Kummers verbittert Ganze Meere von Freude
Petőfy: A szerelemről:	Egy harmatcsepp belőled gyilkosabb Mint egy méreggé vált tenger. ––

Igen nagyon kár lessz mind ezt nem említened. Még most sem lenne késő, mintegy pótlékúl Pulszky birálatához.

Istenveled kedves Jancsim s szíves barát[sá]gom. Szerető barátod

Szemere Miklós.

Még is van: Nem tudom t.i. bizonyosan elöbbi levelem egyikében, közöltem e veled ezeket is, vagy nem:?

Tompa előbb: (Márta könye)	Hol a Karpat havas tetőin Mint barna csókák a téli fára Halk szárnyütéssel, a kifáradt Felhők megülnek éjtszakára.”
Petőfy	E hegytetői kősziklára ül Borús napokban a pihenni vágyó Terhes felhőknek vándorserege
Beőthy előbb egy versében melynek sem címére sem szavára nem emlékszem t.i. szórul szóra, mert különben világosan emlékezem az eszmére:	Zug a tenger a szélvész miatt, mint a „bölcső” ,,Mellyet mérges dajka hány"
Petőfy később	Hullámzik a víz, reng a könnyü sajka Mint a bölcső mellyet ráncigál Szilaj kezekkel a haragvó dajka

Jókay (Hétköznapokban) a falu házainak leírásában mint van egyiknek kalapja fején félre lökve, vagy „mint áll félre kalapja (az az tetője) fején” –

Petőfy a Csárda romjaiban szinte ezt mondja.

Még egyszer mondom, nagyon kár lenne mindezt elhalgatni. Ennyi lopás barátom még is sok. S ha ennyit én magam találhattam, mennyit találhatnának mások kiknek tán több olvasottságok s hűbb emlékezetök van! S ha közleni találod, arra kérlek, ne hagyj ki egyet is.