Adattári adat Q335985

From wikibase-docker

86. Szemere Miklós –Erdélyi Jánoshoz

[Töredék]

[Lasztóc, 1847. máj. 9.-júl. 27. között]

Kifelejtett pótlék, múlt póstával hozzád irt levelemből: folytatom P-y elsajátításait:

Kisfaludy Sándor (Gyula szerelmében) szóll a fergeteghez:

Port és polyvát kapkodsz sat.

,,Jer tépd ki inkább reményüres szívemet"

Petőfy szinte a fergeteghez: Ki akarod tán tépni fürtimet,

Jer tépd ki inkább, tépd ki szívemet"

Eötvös (,,Szörnyenszép") Mit bánom én, dicsők ha e veszélyek,

S gyönyör között ha veszhet e kebel"

Petőfy szinte a szerelemről Mit bánom én! az isten szebb halált nem adhat,

Mint sírba dőlni a gyönyör terhe alatt!"

Vahot Sándor előbb: (Kűlföld rabja) S szívébe visszafolytak könyei.
Petőfy később El könyek! Szívem úgy is oly üres,

Megfértek benne oda follyatok.

Tompa előbb (Karcsai Templom) A virágok éjimára mennek a természet templomába.
Petőfy később A természet elhagyott szentegyház,

nincsen benne buzgó népe már.

A virágok sat. ––

Kleist: Ein tropfen Kummers verbittert

Ganze Meere von Freude

Petőfy: A szerelemről: Egy harmatcsepp belőled gyilkosabb

Mint egy méreggé vált tenger. ––

Igen nagyon kár lessz mind ezt nem említened. Még most sem lenne késő, mintegy pótlékúl Pulszky birálatához.

Istenveled kedves Jancsim s szíves barát[sá]gom. Szerető barátod

Szemere Miklós.

Még is van: Nem tudom t.i. bizonyosan elöbbi levelem egyikében, közöltem e veled ezeket is, vagy nem:?

Tompa előbb: (Márta könye) Hol a Karpat havas tetőin

Mint barna csókák a téli fára

Halk szárnyütéssel, a kifáradt

Felhők megülnek éjtszakára.”

Petőfy E hegytetői kősziklára ül

Borús napokban a pihenni vágyó

Terhes felhőknek vándorserege

Beőthy előbb egy versében melynek sem címére sem szavára nem emlékszem t.i. szórul szóra, mert különben világosan emlékezem az eszmére: Zug a tenger a szélvész miatt, mint a „bölcső”

,,Mellyet mérges dajka hány"

Petőfy később Hullámzik a víz, reng a könnyü sajka

Mint a bölcső mellyet ráncigál

Szilaj kezekkel a haragvó dajka

Jókay (Hétköznapokban) a falu házainak leírásában mint van egyiknek kalapja fején félre lökve, vagy „mint áll félre kalapja (az az tetője) fején” –

Petőfy a Csárda romjaiban szinte ezt mondja.

Még egyszer mondom, nagyon kár lenne mindezt elhalgatni. Ennyi lopás barátom még is sok. S ha ennyit én magam találhattam, mennyit találhatnának mások kiknek tán több olvasottságok s hűbb emlékezetök van! S ha közleni találod, arra kérlek, ne hagyj ki egyet is.