Becski Irén

Becski Irén (Sárközújlak, 1900. december 2. – Budapest, 1982?) költő, lélektani szakíró, orvos, Becsky Andor→ húga és Brassai Viktor felesége. Első versei a Tabéry Géza, illetve Zsolt Béla→ szerkesztette nagyváradi lapok, a Tavasz és a Magyar Szó hasábjain jelentek meg, a húszas évektől a Keleti Újságban→ és az 1922-ig létező, erdélyi Napkeletben→, a Geniusban→, illetve a Nyugatban→. Lefordította Max Brod→ Reubeni, a zsidók fejedelme című regényét (Új Kelet, 1928). Tevékeny része volt férje, Brassai Viktor költő, előadóművész antifasiszta szavalóestjeinek a szervezésében.

Bátyjánál, Becsky Andornál egyenletesebb költői teljesítményt nyújtott, noha versei még társszerzős kötetben sem jelentek meg, úgy, mint Becsky Andor esetében. Korai költői nyelve, metaforahasználata Adyt idézte, de versműhelye párhuzamosan fogadott be esztétista, mitikus nyelvezetet és avantgárd törekvéseket, utóbbinak például a groteszk iránti vonzalmát, zártabb struktúrákat feltördelő törekvéseit. A Kis énekek éneke című Becski-vers például egyszerre teremtésmítosz és avantgárd „barkácsolás”. Az eredmény mégsem montázs, sokkalta inkább a montírozásról való tudósítás. Becski Irén vékonyabb kötetre rúgó költői életműve merész képalkotó fantáziája révén fontos szólamot jelent a húszas évek erdélyi magyar irodalmában. Nem szolgáltatja ki költészetét a hangzás és a szerkezet szigorú konvencióinak, ugyanakkor a női szerepek konvencióit is többször felrúgja. A harmincas évekre Becski Irén elhallgat költőként, nagyjából Reiter Róberttel→ és a Periszkop→ megszűnésével egy időben.

Pomogáts Béla. Változatok az avantgárdra. Budapest: Széphalom, 2000.

Balázs Imre József. Az avantgarde az erdélyi magyar irodalomban. Marosvásárhely: Mentor Kiadó, 2006.