Természetes narratológia

From wikibase-docker
Revision as of 08:39, 25 September 2023 by SzemesBotond (talk | contribs)
(diff) ← Older revision | Latest revision (diff) | Newer revision → (diff)

angol: natural narratology; német: naturale Narratologie; francia: narratologie naturelle

A posztklasszikus narratológiák egyike, a kontextualista, kultúrtörténeti és kognitív irányzatok közé tartozó elbeszéléselmélet, mely a narratív formák történetét a befogadás történetisége szempontjából vizsgálja. Kognitív alapú, kontsrukcionista és diakron szemléletű és átfogó narratológai irányzat, mely Monika Fludernik Towards a ’Natural’ Narratology (1996) című munkájához köthető. Fludernik munkája a diskurzusanalízis labovi hagyományára, a „természetes” vagy kognitív nyelvészetre (Semiotische Parameter einer textlinguistischen Natürlichkeitstheorie) és Culler naturalizáció fogalmára támaszkodott.

Teljes szöveg

Az elmélet a természetes elbeszélés, azaz a spontán, élőbeszédben előforduló történetmondás és az irodalmi elbeszélés párhuzamán alapul: mindkettő képes az antropomorf tapasztalatiság közvetítésére, a valós tapasztalat felidézésére. A Labov által vizsgált természetes narratíva (lásd: Language in the Inner City: Studies in the Black English Vernacular) az irodalmi elbeszélés prototípusa, kognitív paraméterei megfeleltethetők az emberi tapasztalásnak, s ezek a paraméterek érvényben maradnak az írott narratíva kifinomult változataiban is. A címben szereplő természetes kifejezés az ember testiességéből fakadó kognitív paraméterekre utal, amelyeken keresztül szövegeket értelmezünk. A narrativizáció a naturalizáció elbeszélésekre alkalmazott fogalma, olyan, a tapasztalatiság kognitív paraméterein alapuló kulturális – és irodalmi folyamat, melynek során az olvasók narratívaként ismernek fel és értelmeznek szövegeket. Fludernik befogadásorientált modelljében a narrativitás forrása az olvasó által birtokolt kognitív sémák. Az olvasók makro-kereteket, sémákat, olvasási stratégiákat keresnek, melyek segítségével az idegent ismerőssé teszik.

Fludernik a narrativitást nem a cselekménytől, a szekvencialitástól vagy a narrátortól teszi függővé, hanem az emberi tapasztalatiságtól. Ahogyan a természetes narratíva, úgy az irodalmi is képes a valós (saját vagy mások) valós tapasztalásának felidézésére, mely az érzelmi bevonódás révén egy értékelő keretben jelenik meg. A tapasztalatiság megléte vagy hiánya a döntő abban, mit ismerünk fel elbeszélésként; ezért a történetírás kívül marad a természetes narratológia hatókörén, ugyanakkor a modell kiterjed a modernizmus cselekmény nélküli regényeire és a posztmodern új elbeszélésformáira is, de a tapasztalatiság mélystruktúrája megengedi a dráma és a film bevonását is.

A narratív transzmisszió négyszintes modellje kognitív paramétereken alapul. Az első szint a szöveg előtti szint,a valós élet sémáit tartalmazza, alapvető tapasztalati szintje annak, ahogyan a valóságot értelmezzük, ide tartozik pl. a célorientált cselekvés, ok-okozatiság. A második szint a narratív közvetítés öt makrotextuális keretét foglalja magába, melyek a történethez való hozzáférést biztosítják: cselekvő (acting), mondó (telling), tapasztaló (experiencing), szemlélő (viewing) és reflektor (reflecting) mód.

A harmadik szintet már kultúraspecifikus, műfaji és történeti sémák, elbeszélésmódok, keretek alkotják, a negyedik pedig maga a narrativizáció szintje, ahol az olvasók a három szint kereteinek, sémáinak felhasználásával elbeszélésként ismernek fel szövegeket.

Az angol irodalom a késő középkortól a megírás jelenéig ívelő történeti vizsgálatában Fludernik folytonosságot tételez a szájhagyományon alapuló költészet és az írásbeliség között. Bemutatja a kognitív paraméterek bővülését, azt a folyamatot, ahogyan a már természetessé vált keretek, műfajok, formák (3. szint) lehetővé teszik újabbak megjelenését és széles körű elterjedését. Fludernik könyvének 6. fejezetét a posztmodernben megjelenő új elbeszélőformáknak (a jelen idejű E/1 elbeszélés, a te-elbeszélés E/2, mi-elbeszélés) és a regényben előretörő drámaiságnak szánta.

Fludernik modellje nagy hatást gyakorolt a narratológiára. Könyve a kognitív narratológia egyik alapműve lett. Legjelentősebb eredményei között tartjuk számon, hogy elszakította a narratíva fogalmát a cselekménytől, bemutatta a narrativizáció folyamatát, beemelte a diakrón vizsgálatot a narratológiába, újraértelmezte a mimézis fogalmát. Elmélete máig tartó hatását a műve körül folytatott élénk tudományos párbeszéd bizonyítja, így pl. a részben folytatásának tekinthető nem természetes narratológia képviselőivel folytatott termékeny vita (lásd: What is Unnatural about Unnatural Narratology? A Response to Monika Fludernik és How Natural Is Unnatural Narratology« or What is Unnatural about Unnatural Narratology) és a könyve 20. évfordulója alkalmából rendezett konferencia is (lásd a Partial Answers folyóirat 2018-as tematikus számát).


Szerző: Tóth Csilla