Önéletírói paktum

francia: pacte autobiographique; angol: autobiographical pact; német: der autobiographische Pakt

Az önéletírói paktum [pacte autobiographique] elmélete az önéletírás és általában az önéletírói műfajok (napló, memoár, levelezés stb.) egyik legjelentősebb modern irodalomtudományi megközelítése. A Philippe Lejeune-höz kötődő elmélet abból indul ki, hogy a tág értelemben vett önéletírást szövegszerű, formai, narratológia kritériumok alapján nem lehet megkülönböztetni a fikciós→ elbeszélésektől. Ezért Lejeune az önéletírás problematikáját a közzététel átfogó szintjén próbálja megragadni. Az önéletrajzi paktum a szerző által az olvasó számára javasolt, kifejtett vagy kifejtetlen szerződés. Ez a szerződés – melyet végső instanciaként mindig a címlapon szereplő tulajdonnév szövegbe íródása hitelesít – dönti el a szöveg olvasási módját és váltja ki azokat a szövegnek tulajdonított hatásokat (vö.: valóságeffektus→), melyek számunkra önéletírásként definiálják az írást.

Teljes szöveg

A különböző paratextusokkal (cím, előszó, bevezető, műfaji elnevezés, fülszöveg stb,), illetve az elbeszélő, a főszereplő→ és a szerző azonosságának a szerzői tulajdonnévvel megerősített kinyilvánítása arra bíztatja az olvasót, hogy a szövegben leírt eseményeket, véleményeket, érzéseket, gondolatokat megtörténnek, igaznak, valóságosnak olvassa. Az önéletrajz ebben az elképzelésben létesítő szereppel bír, hiszen a benne leírtak valóságosságát, igazságát más forrásból nem, vagy csak nehezen lehet ellenőrizni. Az önéletírói paktum az irodalmi intézményrendszerek terében végrehajtott bizonyos megnyilatkozásokat beszédcselekvéseknek tekinti, s ezáltal szavatolja, vagy legalábbis szavatolni akarja a szövegben megjelenő szerző, s a szövegen kívüli szerző azonosságát. Ezt a viszonyt nevezi Lejeune önéletírói paktumnak vagy igazság-paktumnak, s különbözteti meg más olvasási szerződésektől elsősorban a fikciós paktumtól, mely épp ellenkezőleg, a benne leírtak referenciális értelmezésétől intik az olvasót.

Szerző: Z. Varga Zoltán