Neuronarratíva

Egyéb megnevezései: neuroregény, szindróma regény, neo-fenomenológiai regény. A betegségnarratívák egyik alműfaja az angolszász prózában; olyan fiktív prózai mű, mely a természettudomány, azon belül is jellemzően a kognitív- és idegtudomány, valamint a pszichiátria irodalomba ágyazását kísérli meg. Regények mellett novellák is képviselik az alműfajt, amely az 1990-es években, az „agy évtizedében” (az agykutatás fellendülése idején) jelenik meg. Ebben az időszakban az Amerikai Egyesült Államokban tudatosan tettek a korábbinál jelentősebb erőfeszítéseket az agykutatás elősegítésére és ezen kutatások eredményeinek népszerűsítésére. A neuronarratívák főszereplői→ rendszerint kognitív vagy idegrendszeri problémákkal küzdő személyek, a regény jelentős mértékben ezen szereplők tudatával foglalkozik. Így egy olyan típusú karakter kerül a történetek középpontjába, amely korábban szinte csak mellékszereplőként jelenhetett meg. Ide tartoznak olyan művek, mint Jonathan Lethem Tourette-szindrómás főhőst szerepeltető Árva Brooklynja, John Wray Lowboy című regénye, melynek főszereplője egy paranoid szkizofréniával élő fiú, vagy Mark Haddon autizmust bemutató regénye, A kutya különös esete az éjszakában.

Teljes szöveg

Fontos, hogy ellentétben azzal, amit a nevük sugall, a neurornarratívák nem az agy és az idegrendszer működésére koncentrálnak, sokkal inkább tudatábrázolásként kezelendőek, a korábbi hasonló témájú regényektől ebből a szempontból abban különböznek, hogy a szereplők meghatározott mentális vagy idegrendszeri rendellenességgel élnek. Ezekhez a művekhez hozzátartozik az adott rendellenesség tünettanának és biológiai hátterének ismerete, a történetek azonban nem ezek körül forognak, hanem a neurológiai és pszichiátriai zavarok szubjektív élményét ábrázolják. Ilyen szempontból a neuroregényt a tudományterületek fontos egyesülése színterének tekinthetjük, hiszen a történetek megírását valószínűsíthetően orvosi esetleírások és más szakszövegek tanulmányozása ihleti vagy követi végig. Mivel fiktív történetekről van szó, a narratívák megírásának fő stratégiái az introspekció és mások megfigyelése, amelyek egyeznek például a Marco Roth szerint mára hitelt vesztett pszichoanalízis módszereivel.