Naturalizáció
angol: naturalization; német: Naturalisierung
A naturalizáció az a folyamat, melynek során az olvasók az irodalmi műben meglévő idegent megpróbálják érthetővé tenni, visszanyerni kulturálisan adott keretek segítségével. A kifejezés Culler strukturalista poétikájából származik, melyben a jelentéstulajdonítás feltételeinek meghatározására törekedett. (vö. Structuralist Poetics. Structuralism, Linguistics and the Study of Literature, 134-160.) A naturalizációt a megfelelés elve működteti: az olvasók az új, az addigi normáktól eltérő, különös szöveget vagy szövegbeli inkonzisztenciákat különböző kulturális és irodalmi modellekkel hozzák kapcsolatba, így válik a mű a barthesi értelemben olvashatóvá és beilleszthetővé a diskurzus rendjébe, ahol már természetesnek tűnik. Culler a naturalizáció során döntő szerepet szán a konvenciónak; tulajdonképpen az érdekli, hogyan sajátítja el és használja az olvasó a különböző szemiotikai konvenciókat, melyek lehetővé teszik az irodalmat. Todorov vraisemblance (valószerűség) fogalmát felhasználva és kibővítve, Culler a valószerűség öt szintjét, öt diskurzusát különíti el, melyek lehetőséget nyújtanak arra, hogy a szövegben megjelenő váratlant, valószínűtlent az olvasók kapcsolatba hozzák más szövegekkel és így érthetővé tegyék. Ezek a következőek a valóságos világ társadalmilag adott szövege, a kultúra általános szövege, műfaji modellek, a konvenciók és a paródia/irónia eszköze (Structuralist Poetics. Structuralism, Linguistics and the Study of Literature, 140-160). A regények naturalizációjának eszközei a narrátor→ létezésének és/vagy a nézőpont→ korlátozottságának a feltételezése, valamint a valóságábrázolás igénye (Structuralist Poetics. Structuralism, Linguistics and the Study of Literature, 200-202).
Teljes szöveg
A naturalizáció fogalmát Monika Fludernik alkalmazta és értelmezte újra kognitív alapokon álló természetes narratológiájában (vö. nem természetes narratológia→). A naturalizáció elbeszélésekre alkalmazott fogalma a narrativizáció, az az értelmezési folyamat, melynek során a szövegeket elbeszélésként ismerjük fel (Towards a ’Natural’ Narratology, 235). A furcsa, zavarba ejtő elbeszélések esetében az olvasók különböző kognitív kereteket alkalmaznak (vö. kognitív narratológia→), hogy a szöveget narratívaként nyerjék vissza, azaz a narrativitás makro-keretét alkalmazva a művet elbeszélésként olvassák. Sem Fludernik, sem Culler nem kívánja kiiktatni a szöveg idegenségét, Fludernik hangsúlyozza, hogy a kísérleti szövegek naturalizációja nem is lehet teljes, és külön kell választani a kritikusi és az olvasói aktivitást. A narratológia eszközöket nyújt a kísérleti szövegek szofisztikált olvasatához. (Towards a ’Natural’ Narratology Twenty Years After, 332).
A naturalizáció fogalma fontos szerepet játszik a nem természetes narratológiában is. Az irányzaton belül a kognitív vonalat képviselő Alber kifejezetten az olvasás folyamatára alkalmazza a naturalizációt, azt vizsgálja, milyen olvasási stratégiákat alkalmaznak az olvasók, ha nem természetes szövegekkel találkoznak (vö.: Lehetetlen történetvilágok- Mit kezdjünk velük?). Az eredeti öt eljárást (az események szubjektív állapotként való olvasása, a téma előtérbe helyezése, allegorikus olvasás, forgatókönyvek vegyítése és a keretek gazdagítása) továbbiakkal bővítette: műfajiság elve, szatíra és paródia, transzcendens valóság, csináld magad és az olvasás zen módja. (vö. Unnatural Narrative: Impossible Worlds in Fiction and Drama).