Naturalizáció

angol: naturalization; német: Naturalisierung

A naturalizáció az a folyamat, melynek során az olvasók az irodalmi műben meglévő idegent megpróbálják érthetővé tenni, visszanyerni kulturálisan adott keretek segítségével. A kifejezés Culler strukturalista poétikájából származik, melyben a jelentéstulajdonítás feltételeinek meghatározására törekedett. (vö. Structuralist Poetics. Structuralism, Linguistics and the Study of Literature, 134-160.)  A naturalizációt a megfelelés elve működteti: az olvasók az új, az addigi normáktól eltérő, különös szöveget vagy szövegbeli inkonzisztenciákat különböző kulturális és irodalmi modellekkel hozzák kapcsolatba, így válik a mű a barthesi értelemben olvashatóvá és beilleszthetővé a diskurzus rendjébe, ahol már természetesnek tűnik. Culler a naturalizáció során döntő szerepet szán a konvenciónak; tulajdonképpen az érdekli, hogyan sajátítja el és használja az olvasó a különböző szemiotikai konvenciókat, melyek lehetővé teszik az irodalmat. Todorov vraisemblance (valószerűség) fogalmát felhasználva és kibővítve, Culler a valószerűség öt szintjét, öt diskurzusát különíti el, melyek lehetőséget nyújtanak arra, hogy a szövegben megjelenő váratlant, valószínűtlent az olvasók kapcsolatba hozzák más szövegekkel és így érthetővé tegyék. Ezek a következőek a valóságos világ társadalmilag adott szövege, a kultúra általános szövege, műfaji modellek, a konvenciók és a paródia/irónia eszköze (Structuralist Poetics. Structuralism, Linguistics and the Study of Literature, 140-160). A regények naturalizációjának eszközei a narrátor→í létezésének és/vagy a nézőpont→ korlátozottságának a feltételezése, valamint a valóságábrázolás igénye (Structuralist Poetics. Structuralism, Linguistics and the Study of Literature, 200-202).