Kmetty János

Kmetty János (Miskolc, 1889. december 23. - Budapest, 1975. november 16.), festőművész, grafikus, Kossuth-díjas (1949), érdemes művész (1959), kiváló művész (1965). Édesapja féléves korában meghalt, gyermekkorában nehéz körülmények között élt, ugyanakkor édesanyja igyekezett a kispolgári életmódot fenntartani és ezzel együtt művészeti törekvéseit is támogatni. A család Kassára költözését követően, tizenéves korában kezdett érdeklődni a rajz és a festészet iránt. 1907-ben rajzolni tanult Halász-Hradil Elemér festőművésztől. 1909-től Budapesten Szablya-Frischauf Ferenc festőiskolájában és Ferenczy Károly iskolájában tanult. Az akadémiai stílussal szemben a modern, impresszionista festészetet kedvelte, így a modern magyar festők példáját követve 1911-ben Párizsba ment. Itt amellett, hogy a Julian Akadémián is tanult, magába szívta a modern festészetet: leginkább Cézanne volt rá nagy hatással, de a Louvre-ban található klasszikusok is lenyűgözték. 1914-19 között a kubista jelleg visszaszorult műveiben és egyfajta reneszánsz iránti nosztalgia jelent meg. Érdekes módon éppen ezekben az években került közel a Ma köréhez. 1917-ben egy csoportos kiállítás résztvevőjeként került Kassák látóterébe (a Ma 4. számában megjelent kritikájában Kassák ugyan kiemelte Kmettyt, de meg is rótta azért, mert eltért a párizsias kubista iránytól). A következő évben egy alkotása a Ma címlapján is megjelent, igaz, a bemutatott önarckép még a kubista korszakában, 1913-ban készült (Ma, 1918/4). 1918-ban a Ma harmadik kiállításán is részt vett. A Tanácsköztársaság idején tagja volt a képzőművészeti direktóriumának és Nemes Lampérth Józseffel plakátot is tervezett a propaganda számára. Mégis, a Tanácsköztársaság bukásával – számos aktivista művészzel ellentétben – nem kellett emigrálnia. A Képzőművészek Új Társaságának alapító tagja és alelnöke volt. 1924 és 1932 között alkotott a nagybányai művésztelepen is, visszaemlékezése szerint ekkor talált vissza saját útjára a festészetben. 1928-tól Kassák gyakran mutatta be alkotásait a Munkában (1928 és 1938 között öt képe jelent meg, ebből egy címlapon). 1937-ben Kassák kritikát is közölt a lapban önálló kiállításáról, melyben elismerően írt a művészről: „A virágzás új korszaka következett be. Anélkül, hogy a kép belső konstrukciója széthullott volna, formái mozgalmasabbak, színei líraibbak és expresszívebbek lettek, mint amilyenek az előbbi korszakokban voltak” (Munka, 1937/57). 1946-tól a Képzőművészeti Főiskola tanára lett. Élete utolsó éveiben üvegablak-terveket is készített. Kassák festőkkel készített interjúsorozatában vele is beszélgetett, az interjú bevezetőjében baráti viszonyukat hangsúlyozta (Vallomás tizenöt művészről, 1942), emellett összefoglaló esszéjében is bemutatta, mint a Nyolcak utáni nemzedék „egyik legjellegzetesebb képviselőjét” (Képzőművészetünk Nagybányától napjainkig, 1947).

Kmetty János. „Rajz”. Ma 3, 4. sz. (1918): 41.

Kmetty János. „Metszet”. Munka 1, 1. sz. (1928): 28.

Kmetty János. „Metszet”. Munka 2, 5. sz. (1929): 151.

Kmetty János. „Linóleummetszet”. Munka 6, 33. sz. (1934): 945.

Kmetty János. „Rajz”. Munka 9, 54. sz. (1937): 1685.

Kmetty János. „Rajz”. Munka 11, 62. sz. (1938): 2127.

Kmetty János. „Olajfestmény”. Alkotás 1, 1-2. sz. (1947): 35.

Kmetty János. „Rajz”. Alkotás 1, 5-6. (1947): 35.

Kmetty János. „Utca”. Kortárs 1, 9. sz. (1948): 241.

Uitz Béla. „A fiatalok két tárlaton”. A Tett 1, 4. sz. (1915): 68.

Kassák Lajos. „Nemzeti Szalon: Fiatalok csoportkiállítása”. Ma 2, 9. sz. (1917): 146-147.

Kassák Lajos. „Kiállítások. Szőnyi István, Kmetty János, Derkovits Gyula”. Munka 10, 57. sz. (1937): 1851-1854.

Kassák Lajos. Vallomás tizenöt művészről. Interjúk. Monor: Popper Nyomda, 1942.

Kassák Lajos. Képzőművészetünk Nagybányától napjainkig. Budapest: Magyar Műkiadó, 1947.