Berény Róbert

Berény Róbert (Budapest, 1887. március 18. – Budapest, 1953. szeptember 10.), festő, grafikus, Munkácsy Mihály-díjas (1950, 1952), Kossuth-díjas (1951). Jómódú családból származott, gyermekkorától kezdve a rajz és a festészet érdekelte. Csak néhány hónapig tanulta iskolai keretek között a festészetet: a budapesti Mintarajziskolát követően Párizsban tanult, élt és alkotott. Élénken érdekelték a kortárs festészeti irányzatok, nagy hatással volt rá Cézanne és a fauvizmus. Először Párizsban mutatkozott be kiállításon 1906-ban. Ugyancsak Párizsban ismerte meg Kernstok Károlyt, Czigány Dezsőt, Czóbel Bélát, Márffy Ödönt, Pór Bertalant, majd Orbán Dezsőt és Tihanyi Lajost, akikkel – Budapestre visszatérve – 1909-ben csoportot alakítottak (a „Nyolcak” nevet 1911-től használták). Első közös kiállításukat 1909-ben Új Képek címmel rendezték (Ady Endre Új Versek című kötetére rímelve), ezt követően 1911-ben és 1912-ben is látható volt kiállításuk a Nemzeti Szalonban. 1911 és 1916 között a Nyugatban gyakran jelentek meg Berény Róbert írásai: ezekben leginkább kiállításokról és koncertekről tudósított, de írt könyvkritikát is. Az első világháború alatt katonaként továbbra is készített grafikai munkákat. 1916-ban készített illusztrációt Balázs Béla A halász és a hold ezüstje című meséjéhez (Játékok, 1917), rajzairól Kassák elismerő kritikát közölt a Mában (1917/10). A háború befejeztével festőiskolát nyitott lakásán, ahol többek között Moholy-Nagy László is megfordult. Berény életében a festészet mellett a zene is fontos szerepet játszott: nemcsak jól zongorázott és hegedült, de komponált vonósnégyest is. Baráti viszonyban volt Weiner Leóval és Bartók Bélával. A Tanácsköztársaság idején a Művészeti Direktórium festő szakosztályának vezetője volt. Grafikai tudását a kommunista propaganda szolgálatába állítva ekkor készítette a Fegyverbe! című plakátot. 1919 és 1926 között Berlinben élt (festői válságban lévén nem kapcsolódott be a nyugat-európai expresszionista művészeti életbe). Miután visszatért Magyarországra, 1929-től tagja lett a Képzőművészek Új Társaságának és rendszeresen mutatta be munkáit a KÚT kiállításain. Ebben az időszakban hasonlóan Bortnyik Sándorhoz, Berény számára is komoly anyagi forrást jelentett a plakáttervezés: ekkor létrehozott munkássága jelentős hatással volt a későbbi hazai tervezőgrafikára. 1948-ban kinevezték a Képzőművészeti Főiskola tanárává. Bár Berény Róbert nem tartozott a Ma hasábjain leggyakrabban megjelenő képzőművészek közé, Kassák elismerte tehetségét és művészetét, a Nyolcak tagjaként fontos festőnek tartotta. A Kassák körül csoportosuló aktivista festők a Nyolcak csoport által képviselt eszmék örökösei voltak: a klasszikus festészettel, az impresszionizmussal való szembenállást, az új ideálok keresését gondolták tovább és radikalizálták. Berény szimpatizált a Tanácsköztársaság eszméivel, de nem indult el az absztrakt expresszionizmus útján. Ezzel magyarázható, hogy Kassák minden tisztelete ellenére a Mában egyetlen alkotás jelent meg Berénytől: Bartók Béláról készített festménye 1918-ban (2. sz). Kassák ezt követően legközelebb a Munkában írt Berény 1937-es önálló kiállításáról és egyúttal BR egy festményét is bemutatta a lapban (54. sz). Berény ekkorra a kezdeti expresszionista festészetet elhagyva a kevésbé radikális nagybányai tradíció felé fordult (ezt a váltást Kassák értelemszerűen nem értékelte nagyra). Ebben az írásában is Berény korai expresszionista, fauvista festészetére emlékezett vissza nosztalgiával: „Kortársai között és később a következő nemzedékek előtt majdnem egyedül állt abszolút festői eredményekre törekvő kísérleteivel, a formák tiszta meghatározása, architektonikus tagolása iránti szeretetével, kompozíciós egységbelátásával és grafikusan szigorú szerkesztési módjával.” (Munka, 1937/54.) Kassák a KÚT 1938-as kiállításáról írt – összességében negatív – kritikájában kivételként említette meg Berényt és elismerően nyilatkozott kiállított portréjáról, egy 1942-es cikkében pedig tömören így írt róla: „volt mondanivalója, s azt a maga sajátos módján ki is tudta fejezni.” (Híd, 1942. febr. 10.) Kassák számára Berény fontosságát mutatja, hogy őt is beválasztotta baráti festőkkel készített interjúsorozatának alanyai közé (Vallomás tizenöt művészről. Interjúk, 1942.). Ugyancsak írt róla összegző tanulmányában (Képzőművészetünk Nagybányától napjainkig, 1947).

Berény Róbert. „Bartók Béla portréja”. Ma 3, 2. sz. (1918): 21.

Berény Róbert. „Jégrakodók”. Munka, 9, 54. sz. (1937): 1708.

Berény Róbert. „Rajz”. Munka 10, 61. sz. (1938): 2081.

Berény Róbert. „Rajz”. Munka 10, 61. sz. (1938): 2102.

Berény Róbert. „Olvasó lány”. Kortárs 1, 8. sz. (1948): 209.

Berény Róbert. „Petőfi”. Kortárs 1, 12. sz. (1948): 337.

Berény Róbert. „Rézkarc”. Alkotás 1, 1–2. sz. (1947): 21.

Berény Róbert. „Rajz”. Alkotás 1, 5–6. sz. (1947): 44.

Kassák Lajos. „Berény Róbert, Erdei Viktor és Vadász Miklós illusztrációi”. Ma 2, 10. sz. (1917): 163.

Dénes Zsófia. „Berény”. Bécsi Magyar Újság, 1922. március 2., 5.

Kassák Lajos. „Kiállítások”. Munka, 9, 54. sz. (1937): 1724–1726.

Kassák Lajos. Vallomás tizenöt művészről. Interjúk. Monor: Popper Nyomda, 1942.

Kassák Lajos. Képzőművészetünk Nagybányától napjainkig. Budapest: Magyar Műkiadó, 1947.