Hegedűs Gyula

Hegedűs Gyula (Hegedüs Gyula, szül. Heckmann / Hekman Gyula Mihály) (Kéty, 1870. február 3. – Budapest, 1931. szeptember 21.), színész.

Szekszárdi iskolaévek után Gyönkön a járásbíróságon írnokoskodott, de megszökött, és vándorszínésznek állt. Keresztély Jánosné vándortársulatának tagjaként lépett föl először Gyönkön vagy Tamásiban. Mikor összegyűjtötte a tandíjat, beiratkozott a Színművészeti Akadémiára, ahol két évet tanult, és ahol Paulay Ede tette rá a legnagyobb hatást. További vándorszínész-évek után 1894-ben Kolozsvárra szerződtette Ditrói Mór. Itt két év alatt 186 szerepet játszott, mindenféle műfajban. 1896-ban megalakult az ország első magánvállalkozású színháza, a Vígszínház. Ditrói lett az igazgató, aki a kolozsvári társulat legjobbjait, így Hegedűst is vitte magával. A Vígszínház műsorán főként francia társalgási vígjátékok, bohózatok szerepeltek, a színház a modern pesti polgárság nyelvén kívánt szólni. Ez másfajta színészi játékstílust és beszédstílust követelt, mint a Nemzeti Színház verses klasszikusai: hétköznapibbat, közvetlenebbet. A Vígszínházban kialakult a naturalista játékmód (évtizedekkel később az ún. „vígszínházi stílus”), melynek kiemelkedő alakja lett Hegedűs Gyula és Varsányi Irén. A Vígszínházból 1914-ben a Magyar Színházba, onnan a Nemzetibe szerződik, 1906–1926 közt megint a Vígszínház tagja. 1926-ban elszerződik, külföldi turnét tervez, ám ez a terve meghiúsul, a Belvárosi és a Király Színházban játszik, majd a Magyar Színház tagja lesz.

Legnagyszerűbb és leghíresebb alakításai Molnár Ferenc darabjaihoz kötődnek: Az ördög címszerepét játssza az 1907-es ősbemutatón, majd a Liliomét 1909-ben, később Jácint atya A hattyúban, Sipos Az üvegcipőben, Turai a Játék a kastélyban című darabban. Játszott az első magyar filmben (A táncz, 1901) és néhány további némafilmben. 1917-től a budapesti Színészszövetség elnöke volt. 1906-tól a Színiakadémián, 1907-től a Zeneakadémián beszédtechnikát tanított, A beszéd művészete című könyve 1917-ben jelent meg. Írt néhány színdarabot is (Doktor Szeleburdi, A háziorvos), valamint megjelentette önéletrajzait (Komédia, Emlékezések).

A Ma 1917. január 15-én színikritikát közöl a Vígszínházban bemutatott Démonok (vagy A démonok) című előadásról. A szerző Mácza János Hegedűst „a maga szakmájában nálunk kétségtelenül a legjobbnak” tartja, mégis úgy véli, lehetne nagyszerűbb színész, most kissé elmarad partnere, Gombaszögi Frida mellett, talán éppen naturalista játékának tudatos csillogtatása miatt. Mácza egyszerűséget kér számon rajta, és „merészséget” a „konvenciók ellenében”. Művészetével így is hosszabban foglalkozik, mint magával a színdarabbal.

A Ma következő számában Mácza viszont dicsérőleg említi a nevét Kék róka-kritikájában (Herczeg Ferenc darabját stílustalannak, de szellemesnek és kedvesnek tartja, Jób Dániel rendezését viszont művészietlennek.)

Mácza János. „A »Démonok« alkalmából (Gombaszögi Frida és Hegedűs Gyula a Vígszínházban)”. Ma 2, 3. sz. (1917): 46–47.

Mácza János. „Vígszínház: Herczeg Ferenc: Kék róka”. Ma 2, 4. sz. (1917): 62.

Mácza János. „Színházak”. Ma 3, 1. sz. (1918): 15.

Aradi Gábor. „Hetvenöt esztendeje halt meg Hegedűs Gyula színművész”. Honismeret 34, 3. sz. (2006): 15–18.

Cenner Mihály. Hegedűs Gyula (Adattár). Színháztörténeti füzetek. Budapest: Magyar Színházi Intézet, 1979.