Adattári adat Q336099

76. Tompa Mihály - Arany Jánoshoz

Beje, június 14. 1847.

Isten áldjon meg, édes barátom!

Tökéletes igaza volt Petőfinek, minden teketória és cerimónia nélkül kellett volna hozzám berontanod, minden kopogtatás nélkül. Nem mondom hogy épen úgy mint Petőfi, ki engem sohsem látva, életében legelső megszólitása is így hangzott „Te kutyal” vagy ha épen így is, mert ez ő nála ennyit tesz „édes lelkeml” No de sebaj! én kezdem el, s mindegyre megy a dolog.

Pesten karöltve sétálgatván Sándorral: egyikünk szólt: tudod-e te ki hiányzik közülünk? A másik felelt: Arany Jancsi! és igazunk volt; hiányzottál közülünk épen úgy, mint én közületek most, midőn együtt valátok, és ha csak mindhárman együtt nem leszünk: hiányos lesz a társaság.

Szeressük egymást, édes barátim!

[. . .] Tehát Sándorunk szerencsével, vagy legalább reménnyel járt Szathmárban? Ezen örülök! Elmegyek, barátom, akkor el! Te és Jokay vőfények lesztek, én a pap; nem dicső dolog lenne-e ez?

Bizony, bizony cudar dolog ez a 40 mértfőld! és kivált ha az ember nem ,,szabad"! mert hiszen még ez a tér Szemere Pállal, „csak egy arasz sem lenne lelkünknek;" de a szabadság! ugy látom barátom, mindketten ennek vagyunk nagy híával; s én még a pénznek is! ebatta engem nem áll a királykép, mint én sem állhatom azt;hanem ez csak gyerekség! azért látjuk, látnunk kell egymást!

Sándor már nincs ott. Legalább sorai azt mutatják, hogy mikorra ezen levél néhány kehes postaló kegyes grátiájából hozzád jut: ő már az operenciás tengeren is túl lesz! [...]