Adattári adat Q330361

Február 20-án, Károly.

Kacagnom kelle, midőn ma naplóm utósó levelét átolvasám, hogy millyen bolond gondolatim vannak néha; kacagva keserűen, éreztem, mennyire tudnék én szeretni, ha volna férfi, ki képes lenne, lelkem képzeményének megfelelni. De már erről lemondtam, és csak téged imádlak, forró lelkem képzetétől teremtett Romeom! nem ronthat téged le a való gyermeke, azért tisztán és egyedül fogol tárod szívemben állni. Oh de hátha mégis találna szívem egy illy embert, ha idealomat az isten megteremtette volna számomra. Oh még e gondolat is felgyulasztja valómat . . . megőrülnék boldogságomban! Azért nem adja ezt meg nekem az isten, mert érzem hogy tán üdvességemet is odadnám érette. Most ismertem meg egy fiút., U.E. ki, ha szeret, ez első szerelme, úgy hiszem. Megzavarta eszemet, mert illy boldogságot szeretnék érezni. Egy férfinak első szerelmét boldogítani, olly magasztos tiszta gondolat! Ha akarod ezt istenem, adj erőt, hogyméltó legyek rá, őrizz a csábmesterségektől, de ha kezem közt látnám boldogságát, ne engedd, hogy könnyelmű hideg számítással azt eljátszam, mert rettentő a büntetés, mint ekkor érdemelnék.