Bortnyik Sándor

Bortnyik Sándor (Marosvásárhely, 1893. július 3. – Budapest, 1976. december 31.), festő, grafikus, lapszerkesztő, a Képzőművészeti Főiskola igazgatója (1949-1956), Munkácsy-díjas (1955), érdemes művész (1956), kiváló művész (1970), Kossuth-díjas (1973). Gyermekéveit nagyapjánál, nagybátyjánál, keresztapjánál, majd nagynénjénél töltötte (édesanyja születése után néhány nappal meghalt, édesapja pedig szanatóriumba került). Már diákkorában rajzolt, iskolai lapot szerkesztett. Keresztapjának könyvkereskedése volt Marosvásárhelyen, ahol Bortnyik Sándor sok időt töltött, itt került érdeklődésének középpontjába a rajzolás, a festészet, a művészlét. 1910-ben egy, a marosvásárhelyi könyvkereskedés kirakatába tervezett plakát pesti álláshoz juttatta: egy illatszergyáros ajánlott neki grafikusi munkát. Az első budapesti években a plakátok, címkék tervezése mellett a múzeumokat látogatta, majd 1913-ban újabb sorsfordító lehetősége adódott: tudomására jutott, hogy Rippl–Rónai József, Kernstok Károly és Vaszary János festészeti szabadiskolát alapít, ahová azonnal jelentkezett. Az itt töltött két év alatt barátkozott össze Mattis Teutsch Jánossal és Derkovits Gyulával. 1917 októberében ismerkedett meg Kassák Lajossal: Mattis Teutsch a Ma által rendezett önálló kiállításán mutatta be őket egymásnak. A kiállítást követően Kassák meglátogatta Bortnyikot, és grafikái láttán felajánlotta, hogy csatlakozzon a Mához. 1918–1922 között a Ma munkatársaként napi szintű szakmai kapcsolatban volt Kassákkal. A Mát többek között Bortnyik grafikái miatt is érték kritikák a Tanácsköztársaság vezetői részéről: túl modernnek, a munkások számára kevéssé érthetően találták képeit. 1920-ban a Tanácsköztársaság bukását követően menekülniük kellett; előbb Kassák jutott ki Bécsbe, onnan üzente Bortnyiknak, hogy menjen ő is utána. A Ma kiadását ezután Bécsben folytatták. A Ma hasábjain csakúgy, mint a Ma által kiadott könyvek borítóin is gyakran jelentek meg grafikái. Jól tudott németül, Kassáknak rendszeresen fordította az Arbeiter Zeitungot. Bortnyik állítása szerint Kassák művészetének fejlődéséhez is hozzájárult azzal, hogy megosztotta vele a festészeti anyagok és eszközök terén szerzett tudását. A képarchitektúra elmélet kettejük nevéhez fűződik: Kassák találta ki az elnevezést és a koncepciót, melyhez a technikai megvalósítás eszközeit Bortnyik javasolta. Bortnyik 1921-ben ezzel a címmel jelentette meg tizenhat példányban elkészített nyomatsorozatát, melyhez az előszót Kassák írta. 1922-ben a Mából több munkatárs is kivált, köztük Bortnyik is (szakításuk oka az volt, hogy a figurális festészet létjogosultsága mellett érvelt, amit azonban Kassák nem engedett a lapban megjelenni). Bortnyik otthagyta Bécset, Weimarba utazott, ahol mozgalmas éveket töltött: reklámstúdiót alapított és sok időt töltött a Bauhaus-csoporttal, bár tagjának sosem vallotta magát. Oskar Schlemmer színházi workshopjai és a holland De Stijl iskolához kapcsolódó Theo van Doesburg→ órái is nagy hatással voltak rá (Doesburggal olyannyira jó kapcsolatban volt, hogy annak elutazását követően Bortnyik kapta meg a műtermét). 1922-ben és 1923-ban is volt Berlinben kiállítása. 1925-ben a meghirdetett általános amnesztia hírére visszatért Magyarországra. Hazatérése évében sem tétlenkedett: önálló kiállítása volt a budapesti Mentor könyvesbolt és galériában, és díszlettervezőként részt vett a Zöld Szamár nevű avantgárd színház megalakításában (magát a színházat is Bortnyik egy festményéről nevezték el). Kassák heves és lesújtó kritikát közölt a Mában a Zöld Szamár egyik előadása kapcsán, melyet a Petőfi Társaság javára a Gellért Szállóban tartott estélyen mutattak be (MA, 1925/3-4). Bortnyik a festés mellett folytatta grafikusi, plakátkészítő vállalkozását is. 1928-ban megalapította és tíz éven keresztül működtette grafikai iskoláját, a Műhelyt, melynek legismertebb tanulója Vásárhelyi Győző (Victor Vasarely) volt. Szakmai szervezetekben is aktív szerepet játszott: 1930-ban alapító tagja volt a Magyar Könyv- és Reklámművészek Társaságának és 1932-ben a Magyar Műhely Szövetségnek, ahol választmányi tagnak is megválasztották. A lapszerkesztés is vissza-visszatérő elem maradt életében: 1927-ben az Új Föld című folyóirat szerkesztője és grafikai tervezője, majd 1933-ban folyóiratot alapított Plakát címmel (nyolc szám jelent meg belőle). Az 1930-as években reklámgrafikáival nemzetközi szinten is megjelent: részt vett a müncheni nemzetközi plakátkiállításon (1929), Bolzanóban (1930) és a milánói Triennálén (1933). A Magyar Könyv- és Reklámművészek Társaságának első kiállítását 1930-ban tartották, melyen BS is kiállított. Erről a kiállításról írt kritikájában Kassák távolságtartóan jellemzi korábbi munkatársának művészetét: „Színei nem többek színeknél, s a formái nem többek formáknál, hiányzik mögülük az intuíciós hatóerő, az alkotó művész szuggesztivitása… Mesterségbeli tudása és statikus kiegyensúlyozottsága jelentik legnagyobb értékeit.” (Századunk, 1930/5) 1943-ban jelent meg Hevesy Ivánnal→ és Rabinovszky Máriusszal közösen szerkesztett kötete Kétezer év festészete címmel. 1946-ban a központosított művészeti intézményrendszerbe tagozódott azzal, hogy a Művészeti Tanács tagja lett. 1947-49 között újra lapszerkesztési feladatokat vállalt: a Magyar Képzőművészek Szakszervezete által kiadott Szabad Művészet című folyóirat főszerkesztője volt. A kommunista hatalomátvételt követően ez a lap a központosított kultúrpropaganda részéve vált. Bortnyik karrierje ezt követően gyorsan ívelt felfelé: 1948-1949 között a Magyar Iparművészeti Főiskolán tanított, mint a grafikai osztály szakvezető tanára, majd 1949-1956 között a Magyar Képzőművészeti Főiskola igazgatója volt. Művészetében kubista, expresszionista hatások érvényesültek, kiemelkedő volt kompozíciós készsége. Aktivista művészként erős (kommunista) szimbólumokat használt. Kezdeti figurális korszakát 1920-ban néhány évre háttérbe szorította az absztrakt képalkotás, ezekben az években a képarchitektúra-elmélet állt a művészete középpontjában. Ugyanakkor a figurális festészetet sosem vetette el teljesen, ez is okozta végül eltávolodását Kassáktól. 1922-től Weimarban hatott rá a német expresszionizmus és a konstruktivizmus, de kapcsolatban állt dadaista művészekkel is. A 1930-as évektől kezdve az 1950-es évekig a festészet visszaszorult életében közéleti szerepvállalása és reklámgrafikai tevékenysége mögött. 1953-54-ben szatirikus hangvételű másolatokat készített több ismert mester stílusában a festészet több remekművéről, melyből Budapesten és Moszkvában is rendeztek kiállítást Korszerűsített klasszikusok címmel.

Bortnyik Sándor. Album. Bevezetőjét írta Kassák Lajos. Bécs: Ma Kiadóvállalat, 1921.

Bortnyik Sándor. „Ceruzarajz”. Ma 4, 1. sz. (1919): 7.

Bortnyik Sándor. „Eredeti fametszet”. Ma 6, 1-2. sz. (1921): 1.

Bortnyik Sándor. „Eredeti linóleummetszet”. Ma 3, 7. sz. (1918): 77.

Bortnyik Sándor. „Festmény”. Ma 4, 7. sz. (1919): 161.

Bortnyik Sándor. „Vörös zászló”. Ma 3, 12. sz. (1918): 137.

Hevesy Iván. „A MA grafikai kiállításához”. Ma 4, 1. sz. (1919): 6.

Kemény Alfréd. „Bortnyik képei és grafikája”. Ma 4, 7. sz. (1919): 172-174.

Dénes Zsófia. „Bortnyik műhelyében”. Bécsi Magyar Újság, 1922. február 17., 5.

K-k L-s [Kassák Lajos]. „Bortnyik Sándor és Hevesy Iván vagy az elővezetett zöld szamár”. Ma 10, 3-4. sz. (1925): 205.