Adattári adat Q334595

Nov. 9. Honderü, ll. félév. 19. sz., 372. Medve Imre: Beszél a fákkal a bús Őszi szél. Beszél a fákkal a bús őszi szél, Beszédeit megérté a kebel: Mert hullnak a sárguló levelek Mindegyíkével egyegy lét vesz el. Pedig mi szép volt a nyíló tavasznak S az érlelő nyárnak dús korszaka Leszállt a multnak pusztító ölébe, Hosszu az őszi hüvös éjszaka. 150 1847 A hosszu éjen, hosszak álmaink! De felderülend bájos reggelünk; Midőn igaz propheták énekén Egy igaz lstent ismer kebelünk. Sok századok keserve nyomja lelkünk A tiszta hűség, s honfirény szaka, Leszállt a multnak pusztító ölébe, Hosszu az őszi hüvös éjszaka. Szabadság! be sokszor emlegetnek, De nincs ki bírná tiszta képedet. Vérrel bemocskolák oltáridat, Szentségtelenné tették nevedet. Otromba vétkek bő palástja lettél, Elmult a becsületnek fényszaka Leszáll[t] a multnak pusztító ölébe, Hosszu az őszi hűvös éjszaka. Szent templomodba egy önző csoport Vétkes kezekkel ortüzet vetett, Hogy legyen romja gyászos ravatal A szent jogok ős lstene felett. Sirjál velem honom! te árva nemzet! Hol van dícsőségednek napja? Leszállt a multnak pusztító ölébe, Hosszu az őszi hüvös éjszaka. Sirjál velem honom! te árvahon, Még nem pirul a váltság reggele: E nép szivéről még nem olvadott A gyáva önzésnek jégkérge le. Nincs önbecsűlés, és az egyetértés Tettekben dús virágzó korszaka Leszállt a multnak pusztító ölébe, Hosszu az őszi hüvös éjszaka.