Szendrey Júlia naplóbejegyzése, Erdőd, Martius 27-én, 847. (Q330359)

Ha eljön Ő, sokat kell szenvednem, de örömmel! akkor aztán tisztába leszünk egymással, s ha látni fogom, hogy becsül, hogy mennyire lehet nyugott, akkor: ha nem lehetek is Övé, mégis boldogíthatok mást, mert öntudatom nyugott és szemrehányás nélküli lesz. De hátha még meglehet ... De így is lehet végetlen fájdalom életem: mert ha minden szerelmem mellett sem lehetnék képes, őt tartósan boldogíthatni, őt, ki joggal bírná az élet minden örömét. Sőt talán midőn hozzám lenne kötve élete, ő csalódna bennem, s ekkor találna egy lényt, kiképesebb volna megfelelni magasztos idealjának, tartósabb boldogságot teremthetne számára, s midőn ő ezután nyujtná ki kezét, én válaszként állanék köztte és vágyai köztt. Ha csak egy szemrehányást, egy kínos sohajt hallanék tőle: megtörne lelkem, s én mindenre képes lennék. Dicső volna, ha ekkor akaratom szerint meghalhatnék, de a szív nem reped meg, mig csak egy erecske van benne, melly szenvedni bír. Ha én volnék az élet, örökre enyim lennél; cserébe minden boldogságomat, gyönyöreimet bírnád!