Krúdy Gyula

Krúdy Gyula (Nyíregyháza, 1878. október 21. – Budapest, 1933. május 12.) író, újságíró, a Petőfi Társaság (1913–1920) és a Vörösmarty Akadémia (1918) tagja, Baumgarten-díjas (1930), Rothermere-díjas (1932). Már gimnazistaként újságíróként dolgozott, a fővárosba költözve rövid időn belül kapcsolatba került az akkori legfontosabb lapokkal. Néhány év alatt ismert író lett, évente több száz szöveget publikált, de hírnevét Szindbád-történeteinek és A vörös postakocsi című regénynek (1913) köszönhette. 1920-ban a Tanácsköztársaság alatti tevékenysége miatt – koholt vádak alapján – ellehetetlenítették. Bár haláláig rendkívül termékeny író volt, a két világháború között gyakorta nyomorgott, betegeskedett. Temetésén az állam nem képviseltette magát. 1917-ben Krúdy a Rosmersholm című Ibsen-darab Nemzeti Színházban tartott főpróbáján járva lesújtó írást közölt a Magyarországban a darabról. Mácza János a Ma→ 1917/6-os számában a kritikából részleteket közölve az általa „biedermayer zsibárusnak” nevezett Krúdy véleményét cáfolja, mondván idejétmúltnak éppen neki nem kellene Ibsent neveznie. Kassák egy kései interjú során Krúdyt a magyar irodalom élvonalába tartozó, néha egyenetlen színvonalú, de megkerülhetetlen és értékes szerzőként emlegette. Külön kiemelte groteszk humorát, amelynek köszönhetően, „ha Magyarországon kifejlődött volna a szürrealizmus, akkor egyik ősének lehetne mondani Krúdyt”.

Mácza János. „Krúdy Gyula Ibsent kritizál”. Ma 2, 6. sz. (1917): 95.

Barta Lajos. „Krúdy Gyula bánata”. Bécsi Magyar Újság, 1923. november 1., 5.

H. L. [Hárs László]. „»A pesti nőrabló«”. Kortárs 2, 12. sz. (1948): 338.

Tóbiás Áron. „Interjú Kassák Lajossal”. In Krúdy világa, szerkesztette Tóbiás Áron, 516-520. Budapest: Osiris Kiadó, 2003.