Adattári adat Q334595
Nov. 9. Honderü, ll. félév. 19. sz., 372.
Medve Imre:
Beszél a fákkal a bús Őszi szél.
Beszél a fákkal a bús őszi szél,
Beszédeit megérté a kebel:
Mert hullnak a sárguló levelek
Mindegyíkével egyegy lét vesz el.
Pedig mi szép volt a nyíló tavasznak
S az érlelő nyárnak dús korszaka
Leszállt a multnak pusztító ölébe,
Hosszu az őszi hüvös éjszaka.
A hosszu éjen, hosszak álmaink!
De felderülend bájos reggelünk;
Midőn igaz propheták énekén
Egy igaz lstent ismer kebelünk.
Sok századok keserve nyomja lelkünk
A tiszta hűség, s honfirény szaka,
Leszállt a multnak pusztító ölébe,
Hosszu az őszi hüvös éjszaka.
Szabadság! be sokszor emlegetnek,
De nincs ki bírná tiszta képedet.
Vérrel bemocskolák oltáridat,
Szentségtelenné tették nevedet.
Otromba vétkek bő palástja lettél,
Elmult a becsületnek fényszaka
Leszáll[t] a multnak pusztító ölébe,
Hosszu az őszi hűvös éjszaka.
Szent templomodba egy önző csoport
Vétkes kezekkel ortüzet vetett,
Hogy legyen romja gyászos ravatal
A szent jogok ős lstene felett.
Sirjál velem honom! te árva nemzet!
Hol van dicsőségednek napja?
Leszállt a multnak pusztító ölébe,
Hosszu az őszi hüvös éjszaka.
Sirjál velem honom! te árvahon,
Még nem pirul a váltság reggele:
E nép szivéről még nem olvadott
A gyáva önzésnek jégkérge le.
Nincs önbecsülés, és az egyetértés
Tettekben dús virágzó korszaka
Leszállt a multnak pusztító ölébe,
Hosszu az őszi hüvös éjszaka.