Difference between revisions of "Kárpáti Aurél"
| Line 1: | Line 1: | ||
| − | '''Kárpáti Aurél''' (Gungl Aurél Miklós, K. A., Carpaccio) ('''Cegléd''', 1884. december 5. – '''Budapest''', 1963. február 7.), színházi és irodalmi kritikus, író. | + | '''[[Item:Q248191|Kárpáti Aurél]]''' (Gungl Aurél Miklós, K. A., Carpaccio) ('''Cegléd''', 1884. december 5. – '''Budapest''', 1963. február 7.), színházi és irodalmi kritikus, író. |
Első kritikáját 19 évesen az ''Esztergom és vidéke'' közölte. Esztergomban végezte el a tanítóképzőt, utána a fővárosban lett újságíró, bár néhány évig tanított is. Eleinte versekkel, novellákkal, tárcákkal jelentkezett: 1909-ben ''Az én örökségem'' címmel verskötete, 1912-ben ''Éjszakai ballada'' címmel novelláskötete jelent meg, 1917-ben pedig a Nemzeti Színház bemutatta ''Kőműves Kelemen-''átiratát, melyet társszerzőként '''Vajda László<code>→</code>''' jegyzett. 1910-ben a ''Kritika'' című folyóirat alapítója, 1912–1915 közt '''''A Hét<code>→</code>''''' állandó munkatársa, 1922-től 1939-ig a ''Pesti Napló''é. Számos más lapban is jelentek meg írásai, a '''''Nyugat<code>→</code>''''' is rendszeresen közölte. 1920-ban jelent meg első olyan kötete, melyben irodalmi leveleket, jegyzeteket gyűjtött össze, ezt 1928-ban ''A kétkedő kritikus'' című tanulmánykötet követte, majd számos másik (''A menekülő lélek'' 1935-ben; ''A színház drámája'' 1947-ben; ''Kultúra haláltánccal'' 1947-ben, ''Örök Shakespeare'' 1948-ban; ''Főpróba után'' 1956-ban; ''Színház'' 1959-ben; ''Tegnaptól máig'' 1961-ben). Továbbra is írt regényeket, novellákat, de egyre hangsúlyosabbá vált kritikusi munkássága. | Első kritikáját 19 évesen az ''Esztergom és vidéke'' közölte. Esztergomban végezte el a tanítóképzőt, utána a fővárosban lett újságíró, bár néhány évig tanított is. Eleinte versekkel, novellákkal, tárcákkal jelentkezett: 1909-ben ''Az én örökségem'' címmel verskötete, 1912-ben ''Éjszakai ballada'' címmel novelláskötete jelent meg, 1917-ben pedig a Nemzeti Színház bemutatta ''Kőműves Kelemen-''átiratát, melyet társszerzőként '''Vajda László<code>→</code>''' jegyzett. 1910-ben a ''Kritika'' című folyóirat alapítója, 1912–1915 közt '''''A Hét<code>→</code>''''' állandó munkatársa, 1922-től 1939-ig a ''Pesti Napló''é. Számos más lapban is jelentek meg írásai, a '''''Nyugat<code>→</code>''''' is rendszeresen közölte. 1920-ban jelent meg első olyan kötete, melyben irodalmi leveleket, jegyzeteket gyűjtött össze, ezt 1928-ban ''A kétkedő kritikus'' című tanulmánykötet követte, majd számos másik (''A menekülő lélek'' 1935-ben; ''A színház drámája'' 1947-ben; ''Kultúra haláltánccal'' 1947-ben, ''Örök Shakespeare'' 1948-ban; ''Főpróba után'' 1956-ban; ''Színház'' 1959-ben; ''Tegnaptól máig'' 1961-ben). Továbbra is írt regényeket, novellákat, de egyre hangsúlyosabbá vált kritikusi munkássága. | ||
Latest revision as of 17:04, 28 February 2024
Kárpáti Aurél (Gungl Aurél Miklós, K. A., Carpaccio) (Cegléd, 1884. december 5. – Budapest, 1963. február 7.), színházi és irodalmi kritikus, író.
Első kritikáját 19 évesen az Esztergom és vidéke közölte. Esztergomban végezte el a tanítóképzőt, utána a fővárosban lett újságíró, bár néhány évig tanított is. Eleinte versekkel, novellákkal, tárcákkal jelentkezett: 1909-ben Az én örökségem címmel verskötete, 1912-ben Éjszakai ballada címmel novelláskötete jelent meg, 1917-ben pedig a Nemzeti Színház bemutatta Kőműves Kelemen-átiratát, melyet társszerzőként Vajda László→ jegyzett. 1910-ben a Kritika című folyóirat alapítója, 1912–1915 közt A Hét→ állandó munkatársa, 1922-től 1939-ig a Pesti Naplóé. Számos más lapban is jelentek meg írásai, a Nyugat→ is rendszeresen közölte. 1920-ban jelent meg első olyan kötete, melyben irodalmi leveleket, jegyzeteket gyűjtött össze, ezt 1928-ban A kétkedő kritikus című tanulmánykötet követte, majd számos másik (A menekülő lélek 1935-ben; A színház drámája 1947-ben; Kultúra haláltánccal 1947-ben, Örök Shakespeare 1948-ban; Főpróba után 1956-ban; Színház 1959-ben; Tegnaptól máig 1961-ben). Továbbra is írt regényeket, novellákat, de egyre hangsúlyosabbá vált kritikusi munkássága.
A 30-as években vezetői-elnöki pozíciót vállalt a Vajda János Társaságban. 1945–1951 között az Írószövetség elnöke volt (Gergely Sándorral és Illyés Gyulával→), 1948–1951 között a Színművészeti Főiskola tanára. Kétszer jutalmazták Baumgarten-díjjal (1929, 1936), 1960-ban pedig megkapta a Kossuth-díjat.
A Ma→ egyik színikritikája beszámol arról a Kőműves Kelemen előadásról, amely Kárpátinak Vajda Lászlóval közös írói munkája. Mácza János→ rendkívüli módon elmarasztalja a szerzők munkáját, szerinte sem tragikumot, sem mai színpadszerűséget nem tudtak az egyébként remek anyagból színpadra vinni, a színészeknek így nem lehetett alkalmuk alakításra, a rendezést (Hevesi Sándor) közepesnek tartja, csak a harmadik felvonás díszletét dicséri meg.
A „legszebb magyar folyóiratként” reklámozott Alkotás című folyóiratnak – melynek Kassák Lajos→ a felelős szerkesztője 1947–1948-ban – Kárpáti szerkesztője volt, a két évfolyamot megért lapban három írást közölt.
Kárpáti Aurél. „Örök színház”. Alkotás 1, 1–2. sz. (1947): 8–11.
Kárpáti Aurél. „Felelet (Madách Színház)”. Alkotás 1, 7–8. sz. (1947): 7–8.
Kárpáti Aurél. „A tegnap és a holnap drámája”. Alkotás 1, 7 – 8. sz. (1947): 13–16.
Mácza János. „Nemzeti Színház: Kőműves Kelemen”. Ma 2, 4. sz. (1917): 62.
Rubinyi Mózes. „Kárpáti Aurél”. Literatura 11, 1. sz. (1936): 20.