Újvári Erzsi

Újvári Erzsébet, Ujvári Erzsébet, Kassák Erzsébet (Érsekújvár, 1899. július 14. – Moszkva, 1940. augusztus 11.), költő, író, újságíró. (Az Ujvári névalak minden bizonnyal a korabeli nyomtatási adottságok következménye.) 1899-ben születik Érsekújváron, Kassák Lajos→ húga, munkáslányként dolgozik, s nyilván éppen a bátyjához való túl közvetlen kötést elkerülendő publikál írói álnéven. Expresszionista versprózáit, jeleneteit először A Tett→, majd a Ma→ közli, 1916-tól gyakorlatilag folyamatosan. A Tanácsköztársaság bukása után, 1919 őszén Bécsbe→ emigrál a Ma körével. 1922-ben férjével, a szintén avantgárd költő Barta Sándorral→ kiválik a Mából (Barta alapvetően politikai okokból lép tovább, ideologikusabb irodalmat szeretne művelni). Újvári Erzsi ezután a férje szerkesztette Akasztott Ember→ és az Ék→ munkatársa, majd, amikor Barta Komját Aladárék→ Egység→ című lapjához lép be, követi ő is; ugyanebben az évben megjelenik addigi számozott szövegeiből álló Prózák→ című kötete, melyet George Grosz→ illusztrál (voltaképpen ő költészeti értelemben nem vált, legfeljebb lassú változás érzékelhető budapesti és bécsi versei között, annyiban, hogy egyre inkább személyesebbé s patetikusabbá válik narrátori hangja). 1925-ben kiutasítják őket Ausztriából, ekkor Moszkvába→ mennek. A Szovjetunióban egy darabig még gyéren publikál, bár az eddigieknél lényegesen ideologikusabb, sematikusabb szövegeket jelentet meg (publicisztikákat is). 1927-től a budapesti 100%-ban, a New York-i Új Előrében, a párizsi Párisi Munkásban, a kassai Munkásban, továbbá a Sarló és Kalapácsban jelennek meg írásai. 1938-ban férjét letartóztatják, majd kivégzik (a családot erről nem értesítik). A háztartás és a gyereknevelés, férje halála, majd a súlyos betegség – 1935-ben sclerosis multiplext diagnosztizálnak nála – lassan eltéríti Újvári Erzsit az írói tevékenységtől. Negyvenegy évesen hal meg, két gyermeke árvaházba, majd rokonokhoz kerül.

Újvári Erzsi prózái – vagy éppen  prózaversei – többnyire komoly témákat, határhelyzeteket  érintenek: halál, szülés, mészárlásba forduló tüntetés stb., illetve egy igen nagy csoportjuk a háborúhoz kötődik (egyes számozott darabok a Prózák-sorozatból, illetve olyan külön címmel ellátott szövegek is, mint a Háború! Asszony! Holnap!, a Menekülés, a Vízió). Újvári Erzsi futurista és expresszionista stílusjegyeket vegyítő szövegei avantgárd poétikájuknak köszönhetően alkalmasak szélsőséges szituációk, körülmények vagy éppen háborús jelenetek megidézésére, s utóbbival együtt a didakszis nélküli antimilitarista mondanivaló átadására. A felfokozottságot biztosító erős érzelmi töltettel rendelkező szavak használata, a felkiáltások sűrű jelenléte, a szinte túlzó látványok, a futurizmusra jellemző gépek feltűnése (repülő), hangutánzó szavak alkalmazása (fegyverek zaja), illetve a szimultanista szerkesztéstechnika és a kaleidoszkópikusság vagy montázsjelleg adta káoszszerűség a tömegjelenetekben egyfajta apokaliptikus látomásba torkollik. Öldöklést, menekülőket, sebesülteket, halottakat látunk, és az egymásra halmozott rövid jelenetek, a szétdarabolt képek, effektusokra bomló hangok, a szétszabdalt narráció és a szétrobbantott – vagy éppen csak nominális – mondatok szinesztézikus, audiovizuális hatást keltenek és nagyon erősen hatnak az érzelmekre.

Újvári Erzsi háborús verseiben hangsúlyos a hátország problémájának a kérdése is: az a hely, ahol férfihiány van, és ahol a nők nem tudnak mit kezdeni saját libidójukkal. (Háború! Asszony! Holnap!, Próza 2, Próza 4) A Próza 7-ben, a másik oldalról, a háborúban megrokkant férfi tragédiájaként látjuk a problémát: miközben mások a szüreten mulatoznak, őt kínozza a tehetetlenség és a magány, hogy már nem kell a nőknek. (E versben egyébként a szüret – a beérés, a termékenység – a lányok kicsattanó egészségével kapcsolódik össze, s a vigasság mint dionüszoszi elem a korai magyar avantgárd számos szövegéhez hasonlóan panteisztikus egységbeolvadást elevenít meg a természettel.)

A Próza 6 a legösszetettebb ebből a szempontból: egy katonatemetés kapcsán az otthon maradtak minden csoportja sirat valamit. Az apokaliptikus jellegű művet áthatja az elátkozottság érzése: a racionálisan magyarázható veszteségek mellett olyanok is vannak, amelyeket mintha a pogány hitvilágból ismert transzcendens jelenségek okoznának, és mindez keveredik fiktív, látomásos, de mégis katolikus jellegű utalásokkal.

Emancipációs történeteknek tekinthetők viszont Újvári Erzsi egyfelvonásos drámái vagy jelenetei (Két ember, Vándorlás). Mindkettőben a nőnek a kényelmet és biztonságot nyújtó, de unalmas családi környezetből való elvágyódását és kiszakadását mutatja be. A nő mindig többre vágyik, mint a férfi  (különösen a Két emberben), ahol az asszonynak nem elegendő kettejük szerelme, valamilyen eszében való egyesülésre vágyik az emberekkel; a Vándorlásban nincsenek konkrét célok, a feleség látszólag csak azzal van tisztában, mit nem akar: a megállapodottság szürke hétköznapjait. Az önállósodási vágy azonban csak erőszak (gyerekgyilkosság) vagy könyörtelenség (a magatehetetlen, beteg férfi magára hagyása) árán valósítható meg.

Újvári Erzsi – hasonlóan a nemzetközi szcéna több női alakjához - bábjátékokat is publikál, összesen kettőt (mindkettő címe egyszerűen Bábjáték), noha minden valószínűség szerint sohanem adták őket elő. Érdekes viszont, hogy a Mában megjelent darabban éppen egy erősen biologizált-erotizált, veszélyforrásként beállított marionett-nőalak jelenik meg. A két névtelen szereplő, a lány és a fiú arctalanok és egyéniség nélküliek, minden bizonnyal az összes létező nőt és az összes létező férfit hivatottak képviselni – a nő mint szex- és termékenységistennő csábítja be a házba a fiút, ám a rövid jelenet végén kiderül róla, hogy „áldozatra” leső prostituált. A bábjelenetben a mozgások stilizáltak, és végrehajthatatlanok lennének egy emberi szereplő számára: forgás, tánc, előre-hátra csuklás, sőt fejjel labdázás. A díszlet (egy szobabelső) pontosan megtervezett, erősen stilizált, egynemű, élénk színekkel. A másik darab az Akasztott Emberben jelenik meg, és erős társadalmi mondanivalót hordoz. A bányászok munkába indulnak, elnyeli őket a bánya szája, majd telik a nap, a környező falvakban az asszonyok teszik (egy patriarchális társadalomban megszokott) dolgukat, a gyerekek játszanak, egy kocsis veri a lovát. Majd a bányából visszatérő bányászok legfiatalabb, balesetet szenvedett társuk holttestét hozzák, felesége siratja. Szinte naturalista darab lehetne, de a bábok jelenléte miatt mégsem az (a bányászok feje helyén csákány ül, az alakok végigszántják a földet a karjukkal munkába menet, artikulálatlan hangok törnek elő a torkukból, s befelé menet légzésüktől megnyílik a bánya háromszög alakú nyílása).

Bár Újvári Erzsi avantgárd munkássága a leggazdagabb a női szerzők közül, s minden bizonnyal a legértékesebb is, nem fut be olyan szerteágazó, és mozgalmas életpályát, nem kerül be íróként egy olyan inter- vagy transznacionális közegbe, s nem folytat olyan soknyelvű, sokféle piacra irányuló tevékenységet, mint később társai. Részben azért, mert ő valóban ebben az expresszionista, olykor futurista stílusban és regiszterben tud kiteljesedni, vagyis nem képes és nem akar utána váltani; másrészt nyilván szerepet játszott ebben képzetlensége és a többieknél gyengébb nyelvi kompetenciái is, illetve az is, hogy a húszas években az avantgárd nem éppen támogatott irányzat a Szovjetunióban; nem is beszélve korai súlyos betegségéről.

Bátyja, Kassák Lajos Portrait címen egy verset ír hozzá, pontosabban Prózái alá 1922-ben, kötete megjelenésekor, amely megjelenik a Mában is.

Újvári Erzsi. Prózák. Wien: Ma Kiadóvállalat, 1922.

Újvári Erzsi. „Vízió”. A Tett 1, 7. sz. (1916): 316‒317.

Újvári Erzsi. „Asszonyok”. Ma, első világszemléleti különszám (1919): 4.

Újvári Erzsi. „Háború! Asszony! Holnap!”. A Tett 1, 13. sz. (1916): 211.

Újvári Erzsi. „Menekülők”. Ma 1, 2. sz. (1916): 23.

Újvári Erzsi. „Próza: 1-2-3”. Ma 2, 4. sz. (1917): 54, 56‒61.

Újvári Erzsi. „Próza: 4”. Ma 2, 5. sz. (1917): 75‒76.

Újvári Erzsi. „Próza: 5”. Ma 2, 7. sz. (1917): 100‒101.

Újvári Erzsi. „Próza: 6”. Ma 2, 8. sz. (1917): 122.

Újvári Erzsi. „Próza: 7”. Ma 2, 11. sz. (1917): 166‒167.

Újvári Erzsi. „Próza: 8”. Ma 3, 3. sz. (1918): 35.

Újvári Erzsi. „Próza: 5”, „Próza 10”, Ma, májusi demonstratív különszám (1919): 4.

Újvári Erzsi. „Próza: 11”. Ma 4, 3. sz. (1919): 30.

Újvári Erzsi. „Próza: 15”. Ma 5, 3. sz. (1920): 25.

Újvári Erzsi. „Próza: 16”. Ma 5, 1-2. sz. (1920): 5.

Újvári Erzsi. „Próza: 17”. Ma 5, 4. sz. (1920): 38.

Újvári Erzsi. „Próza: 18”. Ma 6, 4. sz. (1921): 51.

Újvári Erzsi. Próza: 19. Ma 6, 6. sz. (1921): 80.

Újvári Erzsi. „Próza: 20”, „Próza: 21”. Ma 6, 7. sz. (1921): 90.

Újvári Erzsi. „Próza: 22”. Ma 6, 9. sz. (1921): 131.

Újvári Erzsi. „Próza: 23”. „Próza: 24”. Ma 7, 2. sz. (1922): 20.

Újvári Erzsi. „Próza: 25”. Ma 7, 5-6. sz. (1922): 10.

Újvári Erzsi. „Próza: 26”, „Próza: 27”. Ma 8, 1. sz. (1922): 2.

Újvári Erzsi. „Vándorlás”. Ma 3, 8-9. sz. (1918): 93.

Újvári Erzsi. „Két ember”. Ma 4, 6. sz. (1919): 131-132.

Újvári Erzsi. „Bábjáték”. Ma 6, 1. sz. (1921): 30–31.

Újvári Erzsi. „Bábjáték”. Akasztott Ember 1, 3–4. sz. (1922): 5.

Kassák Lajos. „Portrait (Ujvári Erzsi prózái alá)”. Ma 7, 5–6. sz. (1922): 30.

Újvári Erzsi. Csikorognak a kövek. Szerk. Kálmán C. György. Budapest: Szépirodalmi Kiadó, 1986.