Tihanyi Lajos

Tihanyi Lajos (Budapest, 1885. október 19. – Párizs, 1938. június 11.), festőművész. Egy gyermekkori betegség nyomán süketnéma lett. A Mintarajziskolában és egy magániskolában tanult, rajzaival már 1906-ban szerepelt a milánói világkiállításon. 1907 és 1910 között Nagybányán dolgozott, képeit először 1909-ban a MIÉNK második tárlatán állította ki, majd a későbbi Nyolcakkal működött együtt (kiállított Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, majd, már a csoport tagjaként Berlinben és Bécsben is). A háborúig rövid időre megfordult Párizsban, Firenzében, Rómában és Velencében, a háború első éveiben néhány alkotását Németországban és az Egyesült Államokban is bemutatták. Ezekben az években ismerkedett meg Kassákkal, aki 1918. október 15-én az ő képeiből rendezte meg a Ma→ negyedik kiállítását (ezt a folyóiratban képek, illetve Bölöni György tanulmánya kísérték). Kassák önéletrajzában azt írja, a kiállítás valódi „szenzációt” jelentett, sőt, utolsó hetében még a betegeskedő Ady Endre és Csinszka is ellátogattak a tárlatra. A Tanácsköztársaság alatt a művészek kataszterének összeállításában működött közre, a kommünt követően Bécsbe menekült, ahol 1920-ban kiállítása nyílt. Bécsből – sok menekülttársához hasonlóan – Berlinbe (itt 1922-ben szervezett tárlatot), majd Párizsba távozott. Bár 1925-ös kiállítása után a műgyűjtők a világ minden tájáról vásárolták képeiből, a szakmai elismerést nem követte anyagi fellendülés. Miközben ismeretséget kötött a párizsi művészvilág legjelesebb képviselőivel, és csoportos kiállításokon sok helyen szerepelt együtt például Mondriannal, Doesburggal, Arppal, illetve magyar festőművészekkel. 1933-ban csatlakozott az Abstraction-Créationhoz, 1936-ban pedig Robert Desnos könyvet írt róla, amely 1922-ig tartó pályafutását mutatta be. Halálát egy hasonló agyhártyagyulladás okozta, amelyen gyermekkorában már átesett. Gyászszertartásán többek között Károlyi Mihály mondott beszédet. Tihanyi az expresszionizmuson és a kubizmuson át élete utolsó éveire az absztrakt festészetig jutott el. 1927-ben írt, kéziratban maradt önéletrajzában így foglalta össze eredményeit: „a kép zárt egysége megbonthatatlan, a kifejező forma a legegyszerűbb és tektonikus, a lehető legkevesebb szín felhasználásával”. Kassák a Tihanyiról írott nekrológban Cézanne és Kokoschka művészetéhez helyezte közel, véleményét pedig megismételte 1947-es történeti áttekintésében is, amelyben munkásságából a tájképek és a portrék jelentőségét emelte ki.

Tihanyi Lajos. „Tanulmány”. Ma 3, 5. sz. (1918): 59.

Tihanyi Lajos. „Dr. C. V. arcképe”. Ma 3, 10. sz. (1918): 109.

Tihanyi Lajos. „Révész Béla”. Ma 3, 10. sz. (1918): 117.

Tihanyi Lajos. „Önarckép”. Ma 3, 10. sz. (1918): 118.

Tihanyi Lajos. „Kassák Lajos portréja”. Munka 10, 54. sz. (1937): 1705.

Tihanyi Lajos. „Kosztolányi Dezső arcképe”. Alkotás 1, 3–4. sz. (1947): 39.

Tihanyi Lajos. „Kassák Lajos arcképe”. Alkotás 1, 3–4. sz. (1947): 41.

Tihanyi Lajos. „Rajz”. Alkotás 1, 5–6. sz. (1947): 27.

Bölöni György. „Tihanyi Lajos”. Ma 3, 10. sz. (1918): 122–123.

Lénárd Ernő Péter. „Tihanyi Lajos kiállítása”. Bécsi Magyar Újság, 1920. március 25., 3.

Berény Róbert. „Tihanyi Lajos”. Bécsi Magyar Újság, 1920. március 28., 5.

Fenyő György. „Tihanyi Lajos Reprodukciós könyve”. Munka 10, 54. sz. (1937): 1726–1727.

Kassák Lajos. „Nekrológ”. Munka 11, 62. sz. (1938): 2146.

Kassák Lajos. Képzőművészetünk Nagybányától napjainkig. Budapest: Magyar Műkiadó, 1947.

Születtem… Magyar képzőművészek önéletrajza. Szerkesztette Csiffáry Gabriella. Budapest: Palatinus Kiadó, 2002.