Difference between revisions of "Rodcsenko, Alekszandr Mihajlovics"

From wikibase-docker
 
(3 intermediate revisions by the same user not shown)
Line 1: Line 1:
'''Alekszandr Mihajlovics''' '''Rodcsenko''' ('''Szentpétervár''', Oroszország, 1891. november 23. – '''Moszkva''', Szovjetunió, 1956. december 3.), orosz képzőművész, szobrász, fotóművész és grafikus. Fogtechnikusnak tanult, majd 1910-től látogatta a kazanyi művészeti iskola óráit. 1913 során ennek keretei között kétszer is kiállította korai munkáit. 1914-ben került közel az orosz futuristákhoz, illetve befejezte tanulmányait. Ezután Moszkvába költözött, majd rövid ideig katonai szolgálaton volt. 1918-tól folyamatosan különböző kiállításokon vett részt, 1920-ban egy új állami művészeti iskola, a Vkhutemas oktatója lett, különböző tisztségeket és funkciókat vállalt. A 20-as évektől kezdett fotómontázsokat készíteni, 1923-tól a LEF-csoport (Művészeti Balfront) tagja lett, részt vett a társulás folyóiratának megtervezésében, 1925-ben Párizsba utazott. Bár az 1930-as években politikailag félreállították, fokozatosan dolgozhatott és kiállíthatott. Ezekben az években visszatért a festészethez is. 1920. november 13-án a '''''[[Item:Q336957|Ma]]<code>→</code>''''' orosz estélyén többek között Malevics és Tatlin mellett mutatták be munkásságát, az eseményről '''[[Item:Q151695|Uitz Béla]]<code>→</code>''' tudósította a lapot. Kassák 1922-től közölt tőle folyóiratában alkotást, és úgy gondolta, hogy több társához hasonlóan Rodcsenko is a (holland) építészetből jutott el a szuprematizmushoz.
+
[[Item:Q351029|'''Alekszandr Mihajlovics''' '''Rodcsenko''']] ('''[[Item:Q12882|Szentpétervár]]''', Oroszország, 1891. november 23. – '''[[Item:Q304|Moszkva]]''', Szovjetunió, 1956. december 3.) orosz képzőművész, szobrász, fotóművész és grafikus. Fogtechnikusnak tanult, majd 1910-től látogatta a kazanyi művészeti iskola óráit. 1913 során ennek keretei között kétszer is kiállította korai munkáit. 1914-ben került közel az orosz futuristákhoz, illetve befejezte tanulmányait. Ezután Moszkvába költözött, majd rövid ideig katonai szolgálaton volt. 1918-tól folyamatosan különböző kiállításokon vett részt, 1920-ban egy új állami művészeti iskola, a Vkhutemas oktatója lett, különböző tisztségeket és funkciókat vállalt. A 20-as évektől kezdett fotómontázsokat készíteni, 1923-tól a LEF-csoport (Művészeti Balfront) tagja lett, részt vett a társulás folyóiratának megtervezésében, 1925-ben Párizsba utazott. Bár az 1930-as években politikailag félreállították, fokozatosan dolgozhatott és kiállíthatott. Ezekben az években visszatért a festészethez is. 1920. november 13-án a '''''[[Item:Q336957|Ma]]<code>→</code>''''' orosz estélyén többek között '''Malevics<code>→</code>''' és '''Tatlin<code>→</code>''' mellett mutatták be munkásságát, az eseményről '''[[Item:Q151695|Uitz Béla]]<code>→</code>''' tudósította a lapot. '''[[Item:Q45937|Kassák]]<code>→</code>''' 1922-től közölt tőle folyóiratában alkotást, és úgy gondolta, hogy több társához hasonlóan Rodcsenko is a (holland) építészetből jutott el a szuprematizmushoz.
  
  

Latest revision as of 16:21, 3 January 2024

Alekszandr Mihajlovics Rodcsenko (Szentpétervár, Oroszország, 1891. november 23. – Moszkva, Szovjetunió, 1956. december 3.) orosz képzőművész, szobrász, fotóművész és grafikus. Fogtechnikusnak tanult, majd 1910-től látogatta a kazanyi művészeti iskola óráit. 1913 során ennek keretei között kétszer is kiállította korai munkáit. 1914-ben került közel az orosz futuristákhoz, illetve befejezte tanulmányait. Ezután Moszkvába költözött, majd rövid ideig katonai szolgálaton volt. 1918-tól folyamatosan különböző kiállításokon vett részt, 1920-ban egy új állami művészeti iskola, a Vkhutemas oktatója lett, különböző tisztségeket és funkciókat vállalt. A 20-as évektől kezdett fotómontázsokat készíteni, 1923-tól a LEF-csoport (Művészeti Balfront) tagja lett, részt vett a társulás folyóiratának megtervezésében, 1925-ben Párizsba utazott. Bár az 1930-as években politikailag félreállították, fokozatosan dolgozhatott és kiállíthatott. Ezekben az években visszatért a festészethez is. 1920. november 13-án a Ma orosz estélyén többek között Malevics és Tatlin mellett mutatták be munkásságát, az eseményről Uitz Béla tudósította a lapot. Kassák 1922-től közölt tőle folyóiratában alkotást, és úgy gondolta, hogy több társához hasonlóan Rodcsenko is a (holland) építészetből jutott el a szuprematizmushoz.


Rodcsenko, Alekszandr Mihajlovics. „Tárgyatlanság”. Ma 8, 2–3. sz. (1922): 19.

Uitz Béla. „Jegyzetek a MA orosz estélyéhez”. Ma 6, 4. sz. (1921): 52.