Difference between revisions of "Nemes Lampérth József"
| (2 intermediate revisions by the same user not shown) | |||
| Line 1: | Line 1: | ||
| − | '''Nemes Lampérth József''' (Budapest, 1891. szeptember 13. – Sátoraljaújhely, 1924. május 19.), festő, grafikus. Iparos családba született, szüleit húszas évei elején elvesztette. Rövid élete során mindvégig nehéz anyagi körülmények között élt. Tanulmányait az Iparrajziskolában kezdte 1909-ben, majd 1911-ben a Képzőművészeti Főiskolán folytatta, de csak két félévre maradt az intézményben. Tehetségét, elismertségét mutatja, hogy már 1910-től szerepelt kiállításokon, a Szépművészeti Múzeum munkatársai különösen pártolták és biztatták művészetének folytatására (1912-től rendszeresen vásároltak tőle képeket). Az aktivista festők csoportjával az epreskerti esti aktrajzolások alkalmával került közeli kapcsolatba. Baráti viszonyba került Kmetty Jánossal és Ferenczy Bénivel. Az akadémiai oktatás nem elégítette ki, ezért 1911 nyarán Nagybányán alkotott (ennek nyomát nem annyira festészeti stílusában, mint inkább témaválasztásaiban lehet felfedezni az aktrajzok mellett másik gyakori témája a természetábrázolás, a tájkép volt), majd 1913-ban Párizsba ment. Az első világháború kitörése miatt hazautazott és beállt katonának. Többször is megsérült a fronton. Az itthon töltött lábadozás alatt Kmetty műtermébe járt festeni. A háborús sérülések következtében bal karja lebénult, 1916-ban emiatt leszerelték. Még ebben az évben az induló ''Ma'' második számában három tusrajza szerepelt, ebből egy a címlapot díszítette (''Ma'', 1916/2). 1917-től már újra kiállított, ezúttal a fiatalok csoportos kiállításán, melyről Kassák Lajos is beszámolt a ''Má''ban (''Ma'', 1917/9). Kassák külön kiemelte munkáit: „Nemes Lampérth József piktúrája a legígéretesebb […] a színek végletes felfokozásában, egymást segítő kontrasztjában kulminál. Ahol a plasztikát akarja előtérbe helyezni (ez pedig állandó akarása), ott is a színek dekoratív karaktere ugrik elénk. Lampérth par excellence festő.” Ugyanebben az évben tusrajz-portrét készített Kassákról, mely megjelent a Mában (1917/12). 1918-ban a ''Ma'' harmadik csoportos kiállításán többek között Kmetty Jánossal, '''[[Item:Q156982|Mattis Teutsch János]]'''sal'''<code>[[Mattis Teutsch János|→]]</code>''', Gulácsy Lajossal, '''[[Item:Q151695|Uitz Bélá]]'''val'''<code>→</code>''', '''[[Item:Q143001|Bortnyik Sándor]]'''ral'''<code>[[Bortnyik Sándor|→]]</code>''', Diener Dénes Rezsővel, Gergely Sándorral együtt állított ki. 1919-ben újra a ''Ma'' címlapján szerepelt egy tusrajza (''Ma'', 1919/2). A Tanácsköztársaság alatt a Proletár Képzőművészeti Tanműhely tanára lett. Kmetty Jánossal együtt a Vörös Hadseregbe toborzó plakátot is tervezett. 1919 végén letartóztatták, majd ő is Bécsbe emigrált. Mentális zavarai itt már annyira láthatóak lehettek, hogy Kassák versben is utalt rájuk: „sokszor gondolok Nemes Lampérthra a festőre már épen megszokta volna a cilindert és a glasszékesztyűt mikor az Úr megajándékozta vele a bolondokat” (''0 X 0 = 0'', 1920). Rövid tartózkodás után Berlinbe utazott tovább, itt 1920-ban Fritz Gurlitt kiállította műveit (a csoportos kiállításon mások mellett Moholy-Nagy | + | '''[[Item:Q38196|Nemes Lampérth József]]''' (Budapest, 1891. szeptember 13. – Sátoraljaújhely, 1924. május 19.), festő, grafikus. Iparos családba született, szüleit húszas évei elején elvesztette. Rövid élete során mindvégig nehéz anyagi körülmények között élt. Tanulmányait az Iparrajziskolában kezdte 1909-ben, majd 1911-ben a Képzőművészeti Főiskolán folytatta, de csak két félévre maradt az intézményben. Tehetségét, elismertségét mutatja, hogy már 1910-től szerepelt kiállításokon, a Szépművészeti Múzeum munkatársai különösen pártolták és biztatták művészetének folytatására (1912-től rendszeresen vásároltak tőle képeket). Az aktivista festők csoportjával az epreskerti esti aktrajzolások alkalmával került közeli kapcsolatba. Baráti viszonyba került Kmetty Jánossal és Ferenczy Bénivel. Az akadémiai oktatás nem elégítette ki, ezért 1911 nyarán Nagybányán alkotott (ennek nyomát nem annyira festészeti stílusában, mint inkább témaválasztásaiban lehet felfedezni az aktrajzok mellett másik gyakori témája a természetábrázolás, a tájkép volt), majd 1913-ban Párizsba ment. Az első világháború kitörése miatt hazautazott és beállt katonának. Többször is megsérült a fronton. Az itthon töltött lábadozás alatt Kmetty műtermébe járt festeni. A háborús sérülések következtében bal karja lebénult, 1916-ban emiatt leszerelték. Még ebben az évben az induló '''''[[Item:Q336957|Ma]]<code>→</code>''''' második számában három tusrajza szerepelt, ebből egy a címlapot díszítette (''Ma'', 1916/2). 1917-től már újra kiállított, ezúttal a fiatalok csoportos kiállításán, melyről Kassák Lajos is beszámolt a ''Má''ban (''Ma'', 1917/9). Kassák külön kiemelte munkáit: „Nemes Lampérth József piktúrája a legígéretesebb […] a színek végletes felfokozásában, egymást segítő kontrasztjában kulminál. Ahol a plasztikát akarja előtérbe helyezni (ez pedig állandó akarása), ott is a színek dekoratív karaktere ugrik elénk. Lampérth par excellence festő.” Ugyanebben az évben tusrajz-portrét készített Kassákról, mely megjelent a Mában (1917/12). 1918-ban a ''Ma'' harmadik csoportos kiállításán többek között Kmetty Jánossal, '''[[Item:Q156982|Mattis Teutsch János]]'''sal'''<code>[[Mattis Teutsch János|→]]</code>''', Gulácsy Lajossal, '''[[Item:Q151695|Uitz Bélá]]'''val'''<code>→</code>''', '''[[Item:Q143001|Bortnyik Sándor]]'''ral'''<code>[[Bortnyik Sándor|→]]</code>''', Diener Dénes Rezsővel, Gergely Sándorral együtt állított ki. 1919-ben újra a ''Ma'' címlapján szerepelt egy tusrajza (''Ma'', 1919/2). A Tanácsköztársaság alatt a Proletár Képzőművészeti Tanműhely tanára lett. Kmetty Jánossal együtt a Vörös Hadseregbe toborzó plakátot is tervezett. 1919 végén letartóztatták, majd ő is Bécsbe emigrált. Mentális zavarai itt már annyira láthatóak lehettek, hogy Kassák versben is utalt rájuk: „sokszor gondolok Nemes Lampérthra a festőre már épen megszokta volna a cilindert és a glasszékesztyűt mikor az Úr megajándékozta vele a bolondokat” (''0 X 0 = 0'', 1920). Rövid tartózkodás után Berlinbe utazott tovább, itt 1920-ban Fritz Gurlitt kiállította műveit (a csoportos kiállításon mások mellett '''[[Item:Q148832|Moholy-Nagy László]]'''val'''<code>[[Moholy-Nagy László|→]]</code>''' szerepelt együtt). Művei itt is sikert arattak, egy svéd műgyűjtő, Alfred Gustav Ekström pedig annyira megkedvelte képeit, hogy meghívta magához Svédországba. Svédországi tartózkodása azonban sajnos nem a szó klasszikus értelmében jelentett számára révbe érést: a világháború sokkja következtében újból megjelenő és egyre erősödő mentális problémái olyan súlyossá váltak, hogy elmegyógyintézetbe kényszerült. Magyarországra hazatérve ugyancsak elmegyógyintézetbe került, de az intézeti tartózkodás alatt is jelentős műveket alkotott. TBC-ben halt meg. Annak ellenére, hogy pályája tragikusan rövid volt, nem nyert díjakat és nem tartozott festőket tömörítő szervezetekbe. Kortársai, Kassákot is beleértve nagyra tartották. Művészetére hatott az expresszionizmus, a fauvizmus, a kubizmus, de a festészet múltját sem tagadta meg, így például aktrajzai kompozíciós szerkezetében barokk hatások is megfigyelhetők. Kassák összegző esszéjében is bemutatta Nemes Lampérthet, méltatta művészetének egyediségét: „Minden műve magán viseli alkotója izzó lelkületének jegyeit, s ezért is érezhetjük bennük a tragikus változatok lehetőségét, amely olyan kegyetlenül vágta ketté Nemes Lampérth felfelé ívelő pályáját.” (''Képzőművészetünk Nagybányától napjainkig'', 1947). |
Latest revision as of 18:48, 29 February 2024
Nemes Lampérth József (Budapest, 1891. szeptember 13. – Sátoraljaújhely, 1924. május 19.), festő, grafikus. Iparos családba született, szüleit húszas évei elején elvesztette. Rövid élete során mindvégig nehéz anyagi körülmények között élt. Tanulmányait az Iparrajziskolában kezdte 1909-ben, majd 1911-ben a Képzőművészeti Főiskolán folytatta, de csak két félévre maradt az intézményben. Tehetségét, elismertségét mutatja, hogy már 1910-től szerepelt kiállításokon, a Szépművészeti Múzeum munkatársai különösen pártolták és biztatták művészetének folytatására (1912-től rendszeresen vásároltak tőle képeket). Az aktivista festők csoportjával az epreskerti esti aktrajzolások alkalmával került közeli kapcsolatba. Baráti viszonyba került Kmetty Jánossal és Ferenczy Bénivel. Az akadémiai oktatás nem elégítette ki, ezért 1911 nyarán Nagybányán alkotott (ennek nyomát nem annyira festészeti stílusában, mint inkább témaválasztásaiban lehet felfedezni az aktrajzok mellett másik gyakori témája a természetábrázolás, a tájkép volt), majd 1913-ban Párizsba ment. Az első világháború kitörése miatt hazautazott és beállt katonának. Többször is megsérült a fronton. Az itthon töltött lábadozás alatt Kmetty műtermébe járt festeni. A háborús sérülések következtében bal karja lebénult, 1916-ban emiatt leszerelték. Még ebben az évben az induló Ma→ második számában három tusrajza szerepelt, ebből egy a címlapot díszítette (Ma, 1916/2). 1917-től már újra kiállított, ezúttal a fiatalok csoportos kiállításán, melyről Kassák Lajos is beszámolt a Mában (Ma, 1917/9). Kassák külön kiemelte munkáit: „Nemes Lampérth József piktúrája a legígéretesebb […] a színek végletes felfokozásában, egymást segítő kontrasztjában kulminál. Ahol a plasztikát akarja előtérbe helyezni (ez pedig állandó akarása), ott is a színek dekoratív karaktere ugrik elénk. Lampérth par excellence festő.” Ugyanebben az évben tusrajz-portrét készített Kassákról, mely megjelent a Mában (1917/12). 1918-ban a Ma harmadik csoportos kiállításán többek között Kmetty Jánossal, Mattis Teutsch Jánossal→, Gulácsy Lajossal, Uitz Bélával→, Bortnyik Sándorral→, Diener Dénes Rezsővel, Gergely Sándorral együtt állított ki. 1919-ben újra a Ma címlapján szerepelt egy tusrajza (Ma, 1919/2). A Tanácsköztársaság alatt a Proletár Képzőművészeti Tanműhely tanára lett. Kmetty Jánossal együtt a Vörös Hadseregbe toborzó plakátot is tervezett. 1919 végén letartóztatták, majd ő is Bécsbe emigrált. Mentális zavarai itt már annyira láthatóak lehettek, hogy Kassák versben is utalt rájuk: „sokszor gondolok Nemes Lampérthra a festőre már épen megszokta volna a cilindert és a glasszékesztyűt mikor az Úr megajándékozta vele a bolondokat” (0 X 0 = 0, 1920). Rövid tartózkodás után Berlinbe utazott tovább, itt 1920-ban Fritz Gurlitt kiállította műveit (a csoportos kiállításon mások mellett Moholy-Nagy Lászlóval→ szerepelt együtt). Művei itt is sikert arattak, egy svéd műgyűjtő, Alfred Gustav Ekström pedig annyira megkedvelte képeit, hogy meghívta magához Svédországba. Svédországi tartózkodása azonban sajnos nem a szó klasszikus értelmében jelentett számára révbe érést: a világháború sokkja következtében újból megjelenő és egyre erősödő mentális problémái olyan súlyossá váltak, hogy elmegyógyintézetbe kényszerült. Magyarországra hazatérve ugyancsak elmegyógyintézetbe került, de az intézeti tartózkodás alatt is jelentős műveket alkotott. TBC-ben halt meg. Annak ellenére, hogy pályája tragikusan rövid volt, nem nyert díjakat és nem tartozott festőket tömörítő szervezetekbe. Kortársai, Kassákot is beleértve nagyra tartották. Művészetére hatott az expresszionizmus, a fauvizmus, a kubizmus, de a festészet múltját sem tagadta meg, így például aktrajzai kompozíciós szerkezetében barokk hatások is megfigyelhetők. Kassák összegző esszéjében is bemutatta Nemes Lampérthet, méltatta művészetének egyediségét: „Minden műve magán viseli alkotója izzó lelkületének jegyeit, s ezért is érezhetjük bennük a tragikus változatok lehetőségét, amely olyan kegyetlenül vágta ketté Nemes Lampérth felfelé ívelő pályáját.” (Képzőművészetünk Nagybányától napjainkig, 1947).
Nemes Lampérth József. „Tusrajz”. Ma 1, 2. sz. (1916): 17.
Nemes Lampérth József. „Tusrajz”. Ma 1, 2. sz. (1916): 24-25.
Nemes Lampérth József. „Tusrajz”. Ma 1, 2. sz. (1916): 24-25.
Nemes Lampérth József. „Kassák Lajos portréja”. Ma 2, 12. sz. (1917): 187.
Nemes Lampérth József. „Tusrajz”. Ma 4, 2. sz. (1919): 13.
Nemes Lampérth József. „Rajz”. Alkotás 1, 1-2. sz. (1947): 15.
Nemes Lampérth József. „Híd”. Kortárs 2, 14. sz. (1948): 425.
Kassák Lajos. „Nemzeti Szalon: Fiatalok csoportkiállítása”. Ma 2, 9. sz. (1917): 146-147.
Kassák Lajos. Képzőművészetünk Nagybányától napjainkig. Budapest: Magyar Műkiadó, 1947.