Simon Jolán

Simon Jolán (teljes neve: Simon Margit Jolán, Kassák Lajosné) (Újpest, 1885. május 31. – Budapest, 1938. szeptember 24.) színésznő, előadóművész; Kassák Lajos→ felesége, Nagy Etel→ anyja.  Korán elveszítette apját, varrónő édesanyjának segített, majd cselédként dolgozott. 17 évesen feleségül ment Nagy János Pál bútorasztalos-segédhez, és három gyermeket szült neki, azonban hamarosan elváltak.  Az Egyesült Izzóban munkásnőként helyezkedett el. Az Újpesti Munkásotthon egyik rendezvényén ismerkedett meg Kassák Lajossal. Elvégezte Rózsahegyi Kálmán színiiskoláját, 1919-ig kőszínházakban is fellépett színielőadásokban.1920-ban követte Kassákot a bécsi emigrációba. A Kassák-kör előadásain több helyszínen – Budapesten→, Bécsben→, Prágában→, Kassán→, Érsekújvárott, Ungváron és Berlinben→ – avantgárd szerzők műveit szólaltatta meg. 1926-ban tértek haza Bécsből. A Munka-körben→ szavalókórusokat szervezett, ezeken lépett fel. Kassákkal csak 1928. május 4-én kötöttek házasságot Budapesten. 1936-tól népjóléti megbízottként a segélyre jogosultak életkörülményeit vizsgálta. Az itt tapasztaltak és Kassák szeretői miatt 53 évesen öngyilkos lett. Temetésén Kéthly Anna mondott gyászbeszédet. Kassák csak 25 év múlva emlékezett meg róla egy versben (Rekviem egy asszonyért).

Simon Jolán szinte egész életét Kassák folyóiratainak menedzselésére és a férj megteremtette közeg ápolására tette fel. Figurája a visszaemlékezésekben, tiszteletadásokban is (Nádass József→, valamint Vas István→ önéletírása vagy József Attila→ verse) többnyire Kassák feleségeként, segítőjeként, s részben eltartójaként jelenik meg. Dolgozott epreskerti modellként, rövid ideig professzoniális színésznőként, varrónőként, az 1920-as években osztrák némafilmekben is szerepelt, a Munka-kör időszakában Kassák könyveivel házalt. A bécsi évek alatt ingázott a két főváros között, tartotta a kapcsolatot az otthoniakkal, új szerzőket keresett, Kassák-könyveket csempészett át a határon, és a kitiltott Mát is. Mindeközben előadóművészi tevékenységével – szavalataival, expresszionista-dadaista előadásokon való részvételével, majd szavalókórus-vezetőként – folyamatosan propagálta az avantgárd szellemiséget. Simon Jolán ugyanakkor rendkívül erős személyiség volt, akit – az általa is vállalt célok, az avantgárd mozgalom működtetése, a lapkiadás, vagy az 1920-as években a Bécsből való hazatérés szakmai-pozicionális biztosítása érdekében – nagyon határozott fellépés jellemzett: kortársait, illetve munkatársait irányítani igyekezett, időnként önálló javaslatokat tett Kassáknak az avantgárd mozgalom szervezésére vonatkozóan. Kapcsolatuknak azonban van egy másik vetülete is: Kassák 1930-ban írt önéletrajza, az Egy ember élete ebből a szempontból tekinthető egyfajta párhuzamos Bildungsromannak is, amelynek narratívája hangsúlyosan azt mutatja be, hogy egy alulról jött, nagyrészt autodidakta pár egy nevelődési-önképzési folyamatnak köszönhetően miképpen építi fel párhuzamosan saját (művészi) identitását.

Simon Jolán Rózsahegyi Kálmánhoz színészképző magániskolájában végzett. Színésznőként 1917-ben fellépett Feld Irén akkor igen progresszívnek számító színházában, a Budai Színkörben (Hauptmann Henschel fuvaros, első feleség); majd 1919-ben Bárdos Artúr meghívására a művészszínházként induló Belvárosi Színházban kap kisebb feladatokat, többnyire idősebb asszonyokat játszik (Strindberg→ Hattyúvér: az anya, Maeterlinck→ Szent Antal csodája: Hortense, majd Virginie; Földes Imre→: Terike, cseléd). Kassák így fogalmazta meg élettársa egyéni színpadi előadásmódjának jellegzetességeit: „Jolán különös színészi tehetség. (…) Nem naturalista, de nem is stilizálja testetlenné a szerepét. Új, tiszta, majdnem primitív realizmus ez, kicsit félszeg mozdulatokkal. Talán olyan az alkotása, mint Giotto idejében a festők jelenítették meg ábrázolt figuráikat” (Egy ember élete).

A kőszínházi bemutatókkal indulnak a Ma-matinék→, az elsőn (1917. december 9-én) többen szavalnak a folyóirat szerzőitől, köztük Simon Jolán is. Ő két György Mátyás→-verset mond el. 1919-től válnak rendszeresebbé ezek a rendezvények, a márciusi előadáson Simon Jolán például Barta Sándor→-, Kahána Mózes→- és Szélpál Árpád→-költeményeket mutat be, és szerepel Mácza János→ Individuum című egyfelvonásosában is. Újpesti szereplésük alkalmával megbuknak, s e bukásnak lesz az eredménye a kultúrpropaganda-előadás műfaja, ahol feladják a színdarabok előadását, a szavalatokat és előadásokat főként zenei anyagokkal színesítik. 1920-ban a bécsi emigrációnak köszönhetően teljesen nemzetközivé szélesedik a repertoár. Magyarországon is gyakran szerepel párthelyiségekben, kultúrtermekben, magyar és külföldi szerzők munkáit interpretálja. 1925-ben többször is vendégül látják a bécsi szellemi élet notabilitásait, és előadásokat és szavalóesteket tartanak Csehszlovákiában és Párizsban→ is. Két önálló estjet is ad (1922: Bécs, 1924: Budapest), amelyeken a magyarok közül Kassáktól (Tisztaság könyve), György Mátyástól, Déry Tibortól→, Reiter Róberttől→, Tamás Aladártól→ szaval, az általa interpretált külföldi írók pedig Goll→, Cendrars→, Schwitters→, Huelsenbeck→, Arp→; néhányat továbbá előad az ún. primitív szövegekből is.

Simon Jolán munkásságának minden bizonnyal a legnagyobb eredménye az avantgárd szavalóművészet megteremtése. Avantgárd előadásmódját a sokak által lenyűgözőnek, igen hatásosnak leírt szavalási mód, az ún. „üveghang” jellemzi. Kovács Kálmán→ programírása a Mában (Az új előadóművészet, Ma 1922. március 15.) Simon Jolán művészetét az avantgárd előadásmód mintájává emeli. Kovács szerint Simon Jolán munkásságában megvalósult az előadóművészet forradalma. Szerinte abból a hibájából nőtt ki az előadói stílusa, hogy nem tudott szavalni, de ezt a hamis hangot – melyben azonban ott az emberi fájdalmak, örömök végtelensége – sikerült olyan repertoárra alkalmazni, ahol ez a mesterkéltség éppen összeillik a disszonáns, nem rendezett sorokból álló avantgárd költői szövegekkel. Előadásmódja hasonlít Kassák „szintetikus irodalom” koncepciójához: azaz, mintha az avantgárd szöveg színpadon való reprodukcióját is úgy kéne végrehajtani, mint ahogy a költő az életből vett nyersanyagtól jut el magáig a szövegig (analizálás, részekre szedés, szintetizálás). Ez a szavalási mód inkább expresszív (vagy olykor konstruktív) jellegű, semmint dadaista (kivéve talán a hangköltészetként kezelt primitív verseket).

A korabeli leírások alapján Simon Jolán egy eredetileg monotonnak és ritmusosnak szánt maori munkadalt például dramatikusan adott elő, vagyis egy ismeretlen jelentésű, de jól ritmizált, tiszta struktúrájú, s nagyon erősen zenei hangsort nyomott át fogalmiságától megfosztva az individuális tapasztalatoktól már függetlenített szubjektumán, ezáltal törekedve a tiszta expresszióra.

A Munka-korszak a szavalókórusok idejét jelentette Simon Jolán pályafutásában (bár szavalni mindvégig szavalt, még Kassák 1937-es 50. születésnapján is). A nyomdász szakszervezethez tartozó Gutenberg-kör→ megbízza a színésznőt szavalóköre vezetésével, s ezt a lehetőséget továbbgondolva alakítja meg 1928 nyár végén Kassák a Munka-kört. Később, merthogy Kassák csoportja formálisan nem volt hajlandó semmilyen pártnak alárendelni magát, a szakszervezet megvonja tőlük a bizalmat, ekkor önállósulnak, szavalókórusa is független lesz. A Munka-kör valójában már nem tekinthető avantgárd csoportosulásnak: az agitprop jelleg elhalványította előadásaiban az avantgárd jelleget.

Simon Jolán kara többnyire 45-50 fős volt –, s három szólamból épült fel: nők csoportja, magas (világos) férfiszólam, mély (sötét) férfiszólam, s ezt egészítették ki a szólisták. Átritmizáltak, kórusként adtak elő poétikai alkotásokat (Toller→: Requiem, Whitman→: A nagy város, Kassák: Bányászok hajnalban, Mesteremberek; az Egy nap életünkből című viszont már kifejezetten erre a célra íródott). Színpadra visznek továbbá dramatikus dokumentumjátékot is, amelybe a mozgósítást célozva egy kórusbetétet tesznek: Kassák és Nádass Gorkij→ Anya című drámájának bírósági jelenetét proletkult drámaként írják újra, az egyfelvonásos közepén brechti elidegenítő effektus gyanánt a kórust szerepeltetik.  A szavalókórusok előadása a szocialista kultúrest része volt, amely tartalmi és formai értelemben mindig nagyon változatos, gyors, intenzív hatást akart kifejteni, célja, hogy érzéseket fejezzen ki, harcra serkentsen, a nevetésen keresztül pedig felszabadítson. Az MTE matinéja a Városi Színházban például úgy zajlott le, hogy a tornacsoport árnyjátékot adott elő, Simon Jolán kórusa Az egy nap életünkből című művel szerepelt, a Madzsar Alice→-féle tánccsoport gépeket utánzó koreográfiával lépett a színpadra. Az egy nap életünkből című kórust két egyéni fellépővel, Verzsenyi Margittal és Heimer Jenővel adták elő, akik egy-egy dobogón állva mondták el szólószerepüket. (A kultúresteken kisebb darabok is szerepeltek, például Kassáknak a megesett cselédekről szóló jelenete, A szolgálók élete (1931), amelyet Simon Jolán és a Munka-kör két tagja, a Csák nővérek adtak elő, személyes, de stilizált szavalattal, kezükben bábokkal.)

Simon Jolán egyetlen megjelent írását ismerjük, A szavalókórus című vázlatot: ebben a Munkában megjelent cikkben a szavalókórusok mibenlétét és technikai jellemzőit rögzíti (a szövegből kiderül, hogy a szerző folytatást is tervezett – ez végül nem valósult meg). Megfogalmazza továbbá, hogy agitatív funkciójánál fogva a szavalókórus letisztult formákat használ: „A szocialista művészek – túl minden formalizmuson – le akarnak menni a dolgok lényegéhez”, ezért az új művészet „emberileg  mélyebb és formailag tisztább, egyszerűbb, és nagyobb közösséghez szóló akar lenni”; s csak úgy tudja „szuggerálni” a közönséget, ha egységes kollektív szellemből építkezik. A kórusnak ezért minimum 25 emberből kell állnia, de akár száz tagig bővíthető. Műfaji megkötéseket is tesz a szerző: szerinte epikus verset nem érdemes pódiumra vinni (a szemlélődő, visszaemlékező, múlt idejű cselekvést felidéző szövegmű monotonná válhat, s a lírai versnek sincs dinamikus, határozott vonala). A közönségre a kórusmű az erős ritmizálással gyakorolt hatást, de a mondanivaló világosan tartása mellett, vagyis ügyelve arra, hogy az „üzenet” átadása ne szenvedjen csorbát, s ne csússzanak át patetikus vagy melodikus regiszterbe. Simon Jolán továbbá hangsúlyozási, artikulációs, hangképzési tanácsokat is ad cikkében.

K. Simon Jolán. „A szavalókórus”. Munka 1, 7. sz. (1929): 215–217.

Kovács Kálmán. „Az új előadóművészet”. Ma 7, 4. sz. (1922): 63.

„Filmfelvétel Simon Jolánról. Gerő György filmjéből” (fotók). Dokumentum 1, 2. sz. (1927): 20–21. 11, 5 x 6,8 cm.

József Attila. „Simon Jolán”. Munka 11, 63. sz. (1938): 2170.

„K. Simon Jolán arcképe” (fénykép). Munka 11, 63. sz. (1938): 2169. 11,1 x 15,7 cm.

Dobó Gábor. „Az avantgárd reálpolitikája: Kassák Lajos kísérlete a saját műveire és Dokumentum című lapjára vonatkozó kritikai fogadtatás megszervezésére bécsi emigrációját követően (1925–1927)”. Alba Regia 47. sz. (2019:) 167–181. http://real.mtak.hu/116281/1/Dobo_Gabor_Az_avantgard_realpolitikaja_Alba_Regia_2019.pdf.

Földes Györgyi. Akit „nem látni az erdőben…”. Avantgárd nőírók és női alkotók. Budapest: Balassi, 2021.