Rendkívüli Színpad

Palasovszky Ödön→ színházi csoportjának újabb kísérlete a Zöld Szamár Színház→, az Új Föld-estek→ és a Cikk-cakk estek→ után 1928 októberében és novemberében, amelynek színhelye a Zeneakadémia→ kamaraterme volt. Palasovszky Tiszay Andorral→ a világnézeti vitára épülő konferanszjátékot gondolta tovább, így jött létre a konferanszrevü. A vállalkozást mellettük a régi csapat irányította: Hevesy Iván→ és Tamás Aladár→, táncvezetőként Kövesházi Ágnes→, karmesterként pedig Kozma József→. Három tematikus estre került sor a Rendkívüli Színpad keretében: Happy-end, A mechanizált ember, Lélegzők – de mindegyik során arra kérdésre próbáltak meg az alkotók választ keresni, hogy a mechanizálódott, indusztrializálódott, kommerszializálódott társadalomban miként lehet fellelni az autentikus értékeket és tisztán, boldogan élni. Egyszerre több műfajú előadást sikerült létrehozniuk, amelyek során felmerülő „erkölcsi, világnézeti és művészeti kérdéseket Színjáték, Zene és Tánc, Szavalókórus, Plasztika, Recitáció, Konferansz és Ének illusztrálja.”

A Happy-end című est a boldogság és emberibb élet utáni vágyakozás különböző formáit vitte színre, Buddha, Nietzsche→, Petőfi→ és Horatius, valamint Ivan Goll→ művei, továbbá apróhirdetések nyomán. Bemutatták Jevrenov→ A lélek kulisszái című, freudi ihletésű darabját is a háromféle – a gondolkodó, az érzelmi és a tudatalatti – én összecsapásáról (a díszlet ténylegesen egy emberi szívet ábrázolt, érhálózattal, mögötte gerinccel: az érzelmi én öngyilkosságakor a szívből patakzott a vér). A mechanizált ember fókuszában a konferanszpantomim állt. Témája – a munka, a közlekedési marionettek, a hivatalnok-„automata”, a mechanizált gyermek, dáma, kereskedő stb. felvonultatásával – az volt, hogy a 20. század technicizált világában az ember elveszti önmagát, mechanizálódik az erkölcs és az érzelem. Mindezt gramofonritmusra adják elő, „géptánc” és „drótruhás tánc” keretében. Bemutatták Hannes Küpper→ és Maxim Valentin→ Propeller című „gépjátékát” is, valamint Parlov→ Társaság című szatirikus darabját, amely előadás során nem mutatkozott élő szereplő a színpadon, egy paraván mögött játszódott a cselekmény.

A Lélegzők című estet Palasovszky árnyjáték-konferansza fogta össze. Programszámaik között szerepelt még polinéziai monda, egyiptomi naphimnusz, néger sirató; Nietzsche, Lao Ce és Oscar Wilde, továbbá Palasovszky Ödön Üvegfújókja, Róna Magdának→ a lélegzés fiziológiai ritmusából kiinduló tánca, Bimini című, üvegfigurát megjelenítő kompozíciója és Szentpál Olga→ Barbár tánc című produkciója, amelynek zenei alapját Bartók→ Allegro barbarója képezte. Az ember tragédiája 1928 című árnyképben Ádám Lindberghként repült az űrben, illetve csatázott a Föld szellemeivel. Reinhard Goering→ Tengeri ütközet című tragédiáját a társulat csak a hatóság által meghúzott formában tudta előadni.

Tóth Dénes. „Palasovszky Ödön experimentális korszaka”. Iskolakultúra 6, 8. sz. (1996): 71–76.

Kocsis Rózsa. Igen és nem. A magyar avantgard színjáték története. Budapest: Magvető, 1973, 329–333.

Jákfalvi Magdolna. Avantgárd – színház – politika. Budapest, Balassi, 2006.