Újvári Erzsi

Újvári Erzsébet, Ujvári Erzsébet, Kassák Erzsébet (Érsekújvár, 1899. július 14. – Moszkva, 1940. augusztus 11.), költő, író, újságíró. (Az Ujvári névalak minden bizonnyal a korabeli nyomtatási adottságok következménye.) 1899-ben születik Érsekújváron, Kassák Lajos→ húga, munkáslányként dolgozik, s nyilván éppen a bátyjához való túl közvetlen kötést elkerülendő publikál írói álnéven. Expresszionista versprózáit, jeleneteit először A Tett→, majd a Ma→ közli, 1916-tól gyakorlatilag folyamatosan. A Tanácsköztársaság bukása után, 1919 őszén Bécsbe→ emigrál a Ma körével. 1922-ben férjével, a szintén avantgárd költő Barta Sándorral→ kiválik a Mából (Barta alapvetően politikai okokból lép tovább, ideologikusabb irodalmat szeretne művelni). Újvári Erzsi ezután a férje szerkesztette Akasztott Ember→ és az Ék→ munkatársa, majd, amikor Barta Komját Aladárék→ Egység→ című lapjához lép be, követi ő is; ugyanebben az évben megjelenik addigi számozott szövegeiből álló Prózák→ című kötete, melyet George Grosz→ illusztrál (voltaképpen ő költészeti értelemben nem vált, legfeljebb lassú változás érzékelhető budapesti és bécsi versei között, annyiban, hogy egyre inkább személyesebbé s patetikusabbá válik narrátori hangja). 1925-ben kiutasítják őket Ausztriából, ekkor Moszkvába→ mennek. A Szovjetunióban egy darabig még gyéren publikál, bár az eddigieknél lényegesen ideologikusabb, sematikusabb szövegeket jelentet meg (publicisztikákat is). 1927-től a budapesti 100%-ban, a New York-i Új Előrében, a párizsi Párisi Munkásban, a kassai Munkásban, továbbá a Sarló és Kalapácsban jelennek meg írásai. 1938-ban férjét letartóztatják, majd kivégzik (a családot erről nem értesítik). A háztartás és a gyereknevelés, férje halála, majd a súlyos betegség – 1935-ben sclerosis multiplext diagnosztizálnak nála – lassan eltéríti Újvári Erzsit az írói tevékenységtől. Negyvenegy évesen hal meg, két gyermeke árvaházba, majd rokonokhoz kerül.

Újvári Erzsi prózái – vagy éppen  prózaversei – többnyire komoly témákat, határhelyzeteket  érintenek: halál, szülés, mészárlásba forduló tüntetés stb., illetve egy igen nagy csoportjuk a háborúhoz kötődik (egyes számozott darabok a Prózák-sorozatból, illetve olyan külön címmel ellátott szövegek is, mint a Háború! Asszony! Holnap!, a Menekülés, a Vízió). Újvári Erzsi futurista és expresszionista stílusjegyeket vegyítő szövegei avantgárd poétikájuknak köszönhetően alkalmasak szélsőséges szituációk, körülmények vagy éppen háborús jelenetek megidézésére, s utóbbival együtt a didakszis nélküli antimilitarista mondanivaló átadására. A felfokozottságot biztosító erős érzelmi töltettel rendelkező szavak használata, a felkiáltások sűrű jelenléte, a szinte túlzó látványok, a futurizmusra jellemző gépek feltűnése (repülő), hangutánzó szavak alkalmazása (fegyverek zaja), illetve a szimultanista szerkesztéstechnika és a kaleidoszkópikusság vagy montázsjelleg adta káoszszerűség a tömegjelenetekben egyfajta apokaliptikus látomásba torkollik. Öldöklést, menekülőket, sebesülteket, halottakat látunk, és az egymásra halmozott rövid jelenetek, a szétdarabolt képek, effektusokra bomló hangok, a szétszabdalt narráció és a szétrobbantott – vagy éppen csak nominális – mondatok szinesztézikus, audiovizuális hatást keltenek és nagyon erősen hatnak az érzelmekre.

Újvári Erzsi háborús verseiben hangsúlyos a hátország problémájának a kérdése is: az a hely, ahol férfihiány van, és ahol a nők nem tudnak mit kezdeni saját libidójukkal. (Háború! Asszony! Holnap!, Próza 2, Próza 4) A Próza 7-ben, a másik oldalról, a háborúban megrokkant férfi tragédiájaként látjuk a problémát: miközben mások a szüreten mulatoznak, őt kínozza a tehetetlenség és a magány, hogy már nem kell a nőknek. (E versben egyébként a szüret – a beérés, a termékenység – a lányok kicsattanó egészségével kapcsolódik össze, s a vigasság mint dionüszoszi elem a korai magyar avantgárd számos szövegéhez hasonlóan panteisztikus egységbeolvadást elevenít meg a természettel.)

A Próza 6 a legösszetettebb ebből a szempontból: egy katonatemetés kapcsán az otthon maradtak minden csoportja sirat valamit. Az apokaliptikus jellegű művet áthatja az elátkozottság érzése: a racionálisan magyarázható veszteségek mellett olyanok is vannak, amelyeket mintha a pogány hitvilágból ismert transzcendens jelenségek okoznának, és mindez keveredik fiktív, látomásos, de mégis katolikus jellegű utalásokkal.

Emancipációs történeteknek tekinthetők viszont Újvári Erzsi egyfelvonásos drámái vagy jelenetei (Két ember, Vándorlás). Mindkettőben a nőnek a kényelmet és biztonságot nyújtó, de unalmas családi környezetből való elvágyódását és kiszakadását mutatja be. A nő mindig többre vágyik, mint a férfi  (különösen a Két emberben), ahol az asszonynak nem elegendő kettejük szerelme, valamilyen eszében való egyesülésre vágyik az emberekkel; a Vándorlásban nincsenek konkrét célok, a feleség látszólag csak azzal van tisztában, mit nem akar: a megállapodottság szürke hétköznapjait. Az önállósodási vágy azonban csak erőszak (gyerekgyilkosság) vagy könyörtelenség (a magatehetetlen, beteg férfi magára hagyása) árán valósítható meg.

Újvári Erzsi – hasonlóan a nemzetközi szcéna több női alakjához - bábjátékokat is publikál, összesen kettőt (mindkettő címe egyszerűen Bábjáték), noha minden valószínűség szerint sohanem adták őket elő. Érdekes viszont, hogy a Mában megjelent darabban éppen egy erősen biologizált-erotizált, veszélyforrásként beállított marionett-nőalak jelenik meg. A két névtelen szereplő, a lány és a fiú arctalanok és egyéniség nélküliek, minden bizonnyal az összes létező nőt és az összes létező férfit hivatottak képviselni – a nő mint szex- és termékenységistennő csábítja be a házba a fiút, ám a rövid jelenet végén kiderül róla, hogy „áldozatra” leső prostituált. A bábjelenetben a mozgások stilizáltak, és végrehajthatatlanok lennének egy emberi szereplő számára: forgás, tánc, előre-hátra csuklás, sőt fejjel labdázás. A díszlet (egy szobabelső) pontosan megtervezett, erősen stilizált, egynemű, élénk színekkel. A másik darab az Akasztott Emberben jelenik meg, és erős társadalmi mondanivalót hordoz. A bányászok munkába indulnak, elnyeli őket a bánya szája, majd telik a nap, a környező falvakban az asszonyok teszik (egy patriarchális társadalomban megszokott) dolgukat, a gyerekek játszanak, egy kocsis veri a lovát. Majd a bányából visszatérő bányászok legfiatalabb, balesetet szenvedett társuk holttestét hozzák, felesége siratja. Szinte naturalista darab lehetne, de a bábok jelenléte miatt mégsem az (a bányászok feje helyén csákány ül, az alakok végigszántják a földet a karjukkal munkába menet, artikulálatlan hangok törnek elő a torkukból, s befelé menet légzésüktől megnyílik a bánya háromszög alakú nyílása).

Bár Újvári Erzsi avantgárd munkássága a leggazdagabb a női szerzők közül, s minden bizonnyal a legértékesebb is, nem fut be olyan szerteágazó, és mozgalmas életpályát, nem kerül be íróként egy olyan inter- vagy transznacionális közegbe, s nem folytat olyan soknyelvű, sokféle piacra irányuló tevékenységet, mint később társai. Részben azért, mert ő valóban ebben az expresszionista, olykor futurista stílusban és regiszterben tud kiteljesedni, vagyis nem képes és nem akar utána váltani; másrészt nyilván szerepet játszott ebben képzetlensége és a többieknél gyengébb nyelvi kompetenciái is, illetve az is, hogy a húszas években az avantgárd nem éppen támogatott irányzat a Szovjetunióban; nem is beszélve korai súlyos betegségéről.

Bátyja, Kassák Lajos Portrait címen egy verset ír hozzá, pontosabban Prózái alá 1922-ben, kötete megjelenésekor, amely megjelenik a Mában is.

Újvári Erzsi. Prózák. Wien: Ma Kiadóvállalat, 1922.

Újvári Erzsi. „Vízió”. A Tett 1, 7. sz. (1916): 316‒317.

Újvári Erzsi. „Asszonyok”. Ma, első világszemléleti különszám (1919): 4.

Újvári Erzsi. „Háború! Asszony! Holnap!”. A Tett 1, 13. sz. (1916): 211.

Újvári Erzsi. „Menekülők”. Ma 1, 2. sz. (1916): 23.

Újvári Erzsi. „Próza: 1-2-3”. Ma 2, 4. sz. (1917): 54, 56‒61.

Újvári Erzsi. „Próza: 4”. Ma 2, 5. sz. (1917): 75‒76.

Újvári Erzsi. „Próza: 5”. Ma 2, 7. sz. (1917): 100‒101.

Újvári Erzsi. „Próza: 6”. Ma 2, 8. sz. (1917): 122.

Újvári Erzsi. „Próza: 7”. Ma 2, 11. sz. (1917): 166‒167.

Újvári Erzsi. „Próza: 8”. Ma 3, 3. sz. (1918): 35.

Újvári Erzsi. „Próza: 5”, „Próza 10”, Ma, májusi demonstratív különszám (1919): 4.

Újvári Erzsi. „Próza: 11”. Ma 4, 3. sz. (1919): 30.

Újvári Erzsi. „Próza: 15”. Ma 5, 3. sz. (1920): 25.

Újvári Erzsi. „Próza: 16”. Ma 5, 1-2. sz. (1920): 5.

Újvári Erzsi. „Próza: 17”. Ma 5, 4. sz. (1920): 38.

Újvári Erzsi. „Próza: 18”. Ma 6, 4. sz. (1921): 51.

Újvári Erzsi. Próza: 19. Ma 6, 6. sz. (1921): 80.

Újvári Erzsi. „Próza: 20”, „Próza: 21”. Ma 6, 7. sz. (1921): 90.

Újvári Erzsi. „Próza: 22”. Ma 6, 9. sz. (1921): 131.

Újvári Erzsi. „Próza: 23”. „Próza: 24”. Ma 7, 2. sz. (1922): 20.

Újvári Erzsi. „Próza: 25”. Ma 7, 5-6. sz. (1922): 10.

Újvári Erzsi. „Próza: 26”, „Próza: 27”. Ma 8, 1. sz. (1922): 2.

Újvári Erzsi. „Vándorlás”. Ma 3, 8-9. sz. (1918): 93.

Újvári Erzsi. „Két ember”. Ma 4, 6. sz. (1919): 131-132.

Újvári Erzsi. „Bábjáték”. Ma 6, 1. sz. (1921): 30–31.

Újvári Erzsi. „Bábjáték”. Akasztott Ember 1, 3–4. sz. (1922): 5.

Kassák Lajos. „Portrait (Ujvári Erzsi prózái alá)”. Ma 7, 5–6. sz. (1922): 30.

Újvári Erzsi. Csikorognak a kövek. Szerk. Kálmán C. György. Budapest: Szépirodalmi Kiadó, 1986.

Kálmán C. György. Élharcok és arcélek,  korai magyar avantgárd költészet és a kánon. Budapest: Balassi, 2008.

Földes Györgyi. Akit „nem látni az erdőben”. Avantgárd nőírók nemzetközi és magyar kontextusban. Budapest: Balassi, 2021.

Eszter Balázs. „Exploring Domestic Disorder on the Hungarian Home Front during WW1: Avant-Garde Women’s Responses to War”. In Földes Györgyi szerk. Avantgárd nőírók, női alkotók. Rekonf. Budapest: reciti, 2023. 57–82.

Sára Bagdi. “»There’s no Rest for our Feet…« On Social Reproduction in the Discursive Space of Revolutionary Utopias and Propaganda Reports”. In Földes Györgyi szerk. Avantgárd nőírók, női alkotók. Rekonf. Budapest: reciti, 2023. 43–56.