Difference between revisions of "Punyin, Nyikolaj"
| Line 1: | Line 1: | ||
| − | '''[[Item:Q337247|Nyikolaj Punyin]]''' ('''[[Item:Q16011|Helsingfors]]''', 1888. november 28. – '''[[Item:Q337248|Abez]]''', Vorkuta mellett, 1953. augusztus 21.), orosz művészetkritikus és művészettörténész, múzeumi tisztviselő. Történelmet tanult a Szentpétervári Egyetemen. A szentpétervári Állami Múzeum Régi Orosz Festészet Osztályán dolgozott, ahol több kiadvány művészeti cikkeit szerkesztette. 1918 és 1921 között aktívan részt vett a Narkomprosz (Oktatási Komisszariátus) megszervezésében. Az 1920-as években az egyik legolvasottabb orosz művészeti író volt. Az Ermitázs és az Orosz Múzeumok komisszárává nevezték ki. A kortárs nyugat-európai művészetről tartott előadásokat, s cikkeket és monográfiákat publikált mind a kortárs, mind a 19. századi orosz művészekről, köztük '''Vlagyimir Tatlin'''ról'''<code>[[Vlagyimir Jevgrafovics Tatlin|→]]</code>''', Pavel Kuznyecovról és Pavel Fedotovról. 1932 az összorosz művészeti akadémia művészettörténet-professzora lett, majd 1944-1949-ben a Leningrádi Egyetem professzora. Úgy vélte, hogy a modern művészetkritikának tudományosnak kell lennie, és megpróbálta az alkotói folyamatot matematikai képletre redukálni, ezért a „mérnök” Tatlint előnyben részesítette a művész '''Malevic'''csel'''<code>[[Kazimir Szeverinovics Malevics|→]]</code>''' szemben. Lelkesen támogatta az orosz avantgárd több tagját. Formalista és „kozmopolita” nézetei miatt többször letartóztatták, 1949-ben egy szibériai fogolytáborba küldték, ott hunyt el 1953-ban. Az 1920-as és 1930-as években élettársi kapcsolatban élt Anna Ahmatova költővel. | + | '''[[Item:Q337247|Nyikolaj Punyin]]''' ('''[[Item:Q16011|Helsingfors]]''', 1888. november 28. – '''[[Item:Q337248|Abez]]''', Vorkuta mellett, 1953. augusztus 21.), orosz művészetkritikus és művészettörténész, múzeumi tisztviselő. Történelmet tanult a Szentpétervári Egyetemen. A szentpétervári Állami Múzeum Régi Orosz Festészet Osztályán dolgozott, ahol több kiadvány művészeti cikkeit szerkesztette. 1918 és 1921 között aktívan részt vett a Narkomprosz (Oktatási Komisszariátus) megszervezésében. Az 1920-as években az egyik legolvasottabb orosz művészeti író volt. Az Ermitázs és az Orosz Múzeumok komisszárává nevezték ki. A kortárs nyugat-európai művészetről tartott előadásokat, s cikkeket és monográfiákat publikált mind a kortárs, mind a 19. századi orosz művészekről, köztük '''Vlagyimir Tatlin'''ról'''<code>[[Vlagyimir Jevgrafovics Tatlin|→]]</code>''', Pavel Kuznyecovról és Pavel Fedotovról. 1932 az összorosz művészeti akadémia művészettörténet-professzora lett, majd 1944-1949-ben a Leningrádi Egyetem professzora. Úgy vélte, hogy a modern művészetkritikának tudományosnak kell lennie, és megpróbálta az alkotói folyamatot matematikai képletre redukálni, ezért a „mérnök” Tatlint előnyben részesítette a művész '''[[Item:Q336169|Malevic]]'''csel'''<code>[[Kazimir Szeverinovics Malevics|→]]</code>''' szemben. Lelkesen támogatta az orosz avantgárd több tagját. Formalista és „kozmopolita” nézetei miatt többször letartóztatták, 1949-ben egy szibériai fogolytáborba küldték, ott hunyt el 1953-ban. Az 1920-as és 1930-as években élettársi kapcsolatban élt Anna Ahmatova költővel. |
A '''''[[Item:Q336957|Má]]'''''ban'''<code>→</code>''' jelent meg egy cikke Tatlin emlékművéről. Itt kifejti, az architektúra, a konstruktív művészet szociális aspektusát a legegzaktabbul egy ilyen építmény fejezi ki, hiszen funkciója – noha nem gyakorlati célokra készült - ennek az elvnek a képviselete. Az emlékművet a város közegébe helyezi (egyébként szöges ellentétben a tervező eredeti elképzeléseivel), s így folytatja: „szükségesnek és dinamikusnak kell lennie, hogy időszerű legyen. Az új kor formáit a művész nem a feudál-burzsoázia renaissance-ának tradícióiban találja meg, hanem dolgozva, mint a munkás, a mai plasztika hármas egységében: az anyagban, a szerkezetben és a térben. Az anyaggal, szerkezettel, térrel dolgozva kapta Tatlin a világ monumentális alkotásainak új formáját.” | A '''''[[Item:Q336957|Má]]'''''ban'''<code>→</code>''' jelent meg egy cikke Tatlin emlékművéről. Itt kifejti, az architektúra, a konstruktív művészet szociális aspektusát a legegzaktabbul egy ilyen építmény fejezi ki, hiszen funkciója – noha nem gyakorlati célokra készült - ennek az elvnek a képviselete. Az emlékművet a város közegébe helyezi (egyébként szöges ellentétben a tervező eredeti elképzeléseivel), s így folytatja: „szükségesnek és dinamikusnak kell lennie, hogy időszerű legyen. Az új kor formáit a művész nem a feudál-burzsoázia renaissance-ának tradícióiban találja meg, hanem dolgozva, mint a munkás, a mai plasztika hármas egységében: az anyagban, a szerkezetben és a térben. Az anyaggal, szerkezettel, térrel dolgozva kapta Tatlin a világ monumentális alkotásainak új formáját.” | ||
Revision as of 18:51, 30 September 2023
Nyikolaj Punyin (Helsingfors, 1888. november 28. – Abez, Vorkuta mellett, 1953. augusztus 21.), orosz művészetkritikus és művészettörténész, múzeumi tisztviselő. Történelmet tanult a Szentpétervári Egyetemen. A szentpétervári Állami Múzeum Régi Orosz Festészet Osztályán dolgozott, ahol több kiadvány művészeti cikkeit szerkesztette. 1918 és 1921 között aktívan részt vett a Narkomprosz (Oktatási Komisszariátus) megszervezésében. Az 1920-as években az egyik legolvasottabb orosz művészeti író volt. Az Ermitázs és az Orosz Múzeumok komisszárává nevezték ki. A kortárs nyugat-európai művészetről tartott előadásokat, s cikkeket és monográfiákat publikált mind a kortárs, mind a 19. századi orosz művészekről, köztük Vlagyimir Tatlinról→, Pavel Kuznyecovról és Pavel Fedotovról. 1932 az összorosz művészeti akadémia művészettörténet-professzora lett, majd 1944-1949-ben a Leningrádi Egyetem professzora. Úgy vélte, hogy a modern művészetkritikának tudományosnak kell lennie, és megpróbálta az alkotói folyamatot matematikai képletre redukálni, ezért a „mérnök” Tatlint előnyben részesítette a művész Maleviccsel→ szemben. Lelkesen támogatta az orosz avantgárd több tagját. Formalista és „kozmopolita” nézetei miatt többször letartóztatták, 1949-ben egy szibériai fogolytáborba küldték, ott hunyt el 1953-ban. Az 1920-as és 1930-as években élettársi kapcsolatban élt Anna Ahmatova költővel.
A Mában→ jelent meg egy cikke Tatlin emlékművéről. Itt kifejti, az architektúra, a konstruktív művészet szociális aspektusát a legegzaktabbul egy ilyen építmény fejezi ki, hiszen funkciója – noha nem gyakorlati célokra készült - ennek az elvnek a képviselete. Az emlékművet a város közegébe helyezi (egyébként szöges ellentétben a tervező eredeti elképzeléseivel), s így folytatja: „szükségesnek és dinamikusnak kell lennie, hogy időszerű legyen. Az új kor formáit a művész nem a feudál-burzsoázia renaissance-ának tradícióiban találja meg, hanem dolgozva, mint a munkás, a mai plasztika hármas egységében: az anyagban, a szerkezetben és a térben. Az anyaggal, szerkezettel, térrel dolgozva kapta Tatlin a világ monumentális alkotásainak új formáját.”
Punin, N. (Punyin, Nyikolaj). „Tatlin üvegtornya”. Fordította Mácza János. Ma 7, 5–6. sz. (1922): 31.