Difference between revisions of "Vernakuláris"

From wikibase-docker
(Created page with "angol: vernacular; német: Umgangssprache A vernakuláris a nyelvnek az a – rendszerint a standard változattól eltérő – formája, melyet a beszélők otthonról hozna...")
 
 
(One intermediate revision by the same user not shown)
Line 5: Line 5:
 
A vernakuláris kategóriája fontos szerepet játszik ''a narráció szociolingvisztikai [https://itidata.abtk.hu/wiki/Narr%C3%A1ci%C3%B3_a_szociolingvisztik%C3%A1ban_(William_Labov_elm%C3%A9lete) elméletében]<big>'''<code>[[Kauzalitás|→]]</code>'''</big>''. A dialektológusok mindig is tudták, hogy a nyelvi adatgyűjtés során az adatközlők másképpen beszélnek az adatfelvevőkkel, mint amikor egymás között vannak. A dialektológusokat pedig egészen pontosan az utóbbi érdekelte. A hagyományos dialektológia képviselői minél archaikusabb, a nyelv történetének rekonstrukcióját segítő adatokat kívántak szerezni, a társasnyelvészeket és a szociolingvisztikát ismerő dialektológusokat pedig a számukra ismeretlen, általuk nem beszélt nyelvi változat megismerése motiválja. Hogy miképpen hangzik a vernakuláris akkor, amikor az adatgyűjtők nem figyelik meg a beszélőket: ez alkotja a megfigyelési paradoxont (observer’s paradox). [https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q337428 William Labov] úgy találta, hogy leghatékonyabban a személyes tapasztalat elbeszéltetésével lehet csökkenteni egyrészt a nem-vernakuláris adatgyűjtőknek a vernakuláris beszélőkre nyelvére tett hatását, másrészt pedig a beszélők önmegfigyeléséből adódó nyelvi önmérsékletet. A ''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Narrativit%C3%A1s történetmondás]<big>'''<code>[[Kauzalitás|→]]</code>'''</big>'' már önmagában is előhozza a vernakulárist, és a személyes tapasztalaton belül is a halálközeli élmények és a gyerekkori emlékek bensőséges felidézése támogatják legjobban a vernakuláris beszédformák használatának elindítását.
 
A vernakuláris kategóriája fontos szerepet játszik ''a narráció szociolingvisztikai [https://itidata.abtk.hu/wiki/Narr%C3%A1ci%C3%B3_a_szociolingvisztik%C3%A1ban_(William_Labov_elm%C3%A9lete) elméletében]<big>'''<code>[[Kauzalitás|→]]</code>'''</big>''. A dialektológusok mindig is tudták, hogy a nyelvi adatgyűjtés során az adatközlők másképpen beszélnek az adatfelvevőkkel, mint amikor egymás között vannak. A dialektológusokat pedig egészen pontosan az utóbbi érdekelte. A hagyományos dialektológia képviselői minél archaikusabb, a nyelv történetének rekonstrukcióját segítő adatokat kívántak szerezni, a társasnyelvészeket és a szociolingvisztikát ismerő dialektológusokat pedig a számukra ismeretlen, általuk nem beszélt nyelvi változat megismerése motiválja. Hogy miképpen hangzik a vernakuláris akkor, amikor az adatgyűjtők nem figyelik meg a beszélőket: ez alkotja a megfigyelési paradoxont (observer’s paradox). [https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q337428 William Labov] úgy találta, hogy leghatékonyabban a személyes tapasztalat elbeszéltetésével lehet csökkenteni egyrészt a nem-vernakuláris adatgyűjtőknek a vernakuláris beszélőkre nyelvére tett hatását, másrészt pedig a beszélők önmegfigyeléséből adódó nyelvi önmérsékletet. A ''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Narrativit%C3%A1s történetmondás]<big>'''<code>[[Kauzalitás|→]]</code>'''</big>'' már önmagában is előhozza a vernakulárist, és a személyes tapasztalaton belül is a halálközeli élmények és a gyerekkori emlékek bensőséges felidézése támogatják legjobban a vernakuláris beszédformák használatának elindítását.
  
Efféle megfontolások fontos szerepet játszottak abban, hogy William Labov vizsgálódásai már nagyon korán, 1967-ben kiterjedtek a narráció kérdéseire is ([https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q337436 Narrative Analysis: Oral Versions of Personal Experience]). Az viszont csak fokozatosan derült ki, hogy a történetmondás a hétköznapi társalgás privilegizált formája (privileged form of discourse). Labov elképzelhetőnek tartja, hogy más megszólalási módokkal szemben a történetmondás az egyetlen beszédesemény (speech event), melynek jól megragadható kezdete, közepe és vége van. ([https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q337834 Language in the Inner City: Studies  in the Black English Vernacular])
+
Efféle megfontolások fontos szerepet játszottak abban, hogy William Labov vizsgálódásai már nagyon korán, 1967-ben kiterjedtek a narráció kérdéseire is ([https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q337436 ''Narrative Analysis: Oral Versions of Personal Experience'']). Az viszont csak fokozatosan derült ki, hogy a történetmondás a hétköznapi társalgás privilegizált formája (privileged form of discourse). Labov elképzelhetőnek tartja, hogy más megszólalási módokkal szemben a történetmondás az egyetlen beszédesemény (speech event), melynek jól megragadható kezdete, közepe és vége van. ([https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q337834 ''Language in the Inner City: Studies  in the Black English Vernacular''])
  
A változat (variety) egyaránt utalhat nyelvre, nyelvjárásra és más nyelvi formákra. Előnye az említett terminusokkal szemben a semlegességében áll: nem mond semmit az egyes változatok beszélőinek számosságáról, műveltségéről, társadalmi állásáról, beszédének elfogadottságáról. A stílus értelmezésében jelentős különbségek vannak az egyes szociolingvisták között. A stílusváltás annak a következménye, hogy a nyelvközösség tagjai egynél több változatot beszélnek. William Labov szerint a stílus legfőbb meghatározó tényezője a figyelem, melyet a beszélők a saját beszédtevékenységüknek szentelnek. A vernakuláris a legkevésbé reflektált stílus. ([https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q337845 The Anatomy of Style-Shifting])
+
A változat (variety) egyaránt utalhat nyelvre, nyelvjárásra és más nyelvi formákra. Előnye az említett terminusokkal szemben a semlegességében áll: nem mond semmit az egyes változatok beszélőinek számosságáról, műveltségéről, társadalmi állásáról, beszédének elfogadottságáról. A stílus értelmezésében jelentős különbségek vannak az egyes szociolingvisták között. A stílusváltás annak a következménye, hogy a nyelvközösség tagjai egynél több változatot beszélnek. William Labov szerint a stílus legfőbb meghatározó tényezője a figyelem, melyet a beszélők a saját beszédtevékenységüknek szentelnek. A vernakuláris a legkevésbé reflektált stílus. (''[https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q337845 The Anatomy of Style-Shifting])''
 +
 
 +
 
 +
 
 +
Szerző: [https://itidata.abtk.hu/wiki/Item:Q239660 Bezeczky Gábor]
 +
[[Category:NarrativITI]]

Latest revision as of 08:44, 25 September 2023

angol: vernacular; német: Umgangssprache

A vernakuláris a nyelvnek az a – rendszerint a standard változattól eltérő – formája, melyet a beszélők otthonról hoznak, tökéletesen tudnak és spontán, természetes és reflektálatlan (unmonitored) módon használnak az ugyanezen vernakuláris forma többi beszélőjével folytatott társalgásaikban.

A vernakuláris kategóriája fontos szerepet játszik a narráció szociolingvisztikai elméletében. A dialektológusok mindig is tudták, hogy a nyelvi adatgyűjtés során az adatközlők másképpen beszélnek az adatfelvevőkkel, mint amikor egymás között vannak. A dialektológusokat pedig egészen pontosan az utóbbi érdekelte. A hagyományos dialektológia képviselői minél archaikusabb, a nyelv történetének rekonstrukcióját segítő adatokat kívántak szerezni, a társasnyelvészeket és a szociolingvisztikát ismerő dialektológusokat pedig a számukra ismeretlen, általuk nem beszélt nyelvi változat megismerése motiválja. Hogy miképpen hangzik a vernakuláris akkor, amikor az adatgyűjtők nem figyelik meg a beszélőket: ez alkotja a megfigyelési paradoxont (observer’s paradox). William Labov úgy találta, hogy leghatékonyabban a személyes tapasztalat elbeszéltetésével lehet csökkenteni egyrészt a nem-vernakuláris adatgyűjtőknek a vernakuláris beszélőkre nyelvére tett hatását, másrészt pedig a beszélők önmegfigyeléséből adódó nyelvi önmérsékletet. A történetmondás már önmagában is előhozza a vernakulárist, és a személyes tapasztalaton belül is a halálközeli élmények és a gyerekkori emlékek bensőséges felidézése támogatják legjobban a vernakuláris beszédformák használatának elindítását.

Efféle megfontolások fontos szerepet játszottak abban, hogy William Labov vizsgálódásai már nagyon korán, 1967-ben kiterjedtek a narráció kérdéseire is (Narrative Analysis: Oral Versions of Personal Experience). Az viszont csak fokozatosan derült ki, hogy a történetmondás a hétköznapi társalgás privilegizált formája (privileged form of discourse). Labov elképzelhetőnek tartja, hogy más megszólalási módokkal szemben a történetmondás az egyetlen beszédesemény (speech event), melynek jól megragadható kezdete, közepe és vége van. (Language in the Inner City: Studies in the Black English Vernacular)

A változat (variety) egyaránt utalhat nyelvre, nyelvjárásra és más nyelvi formákra. Előnye az említett terminusokkal szemben a semlegességében áll: nem mond semmit az egyes változatok beszélőinek számosságáról, műveltségéről, társadalmi állásáról, beszédének elfogadottságáról. A stílus értelmezésében jelentős különbségek vannak az egyes szociolingvisták között. A stílusváltás annak a következménye, hogy a nyelvközösség tagjai egynél több változatot beszélnek. William Labov szerint a stílus legfőbb meghatározó tényezője a figyelem, melyet a beszélők a saját beszédtevékenységüknek szentelnek. A vernakuláris a legkevésbé reflektált stílus. (The Anatomy of Style-Shifting)


Szerző: Bezeczky Gábor