Babits Mihály

Babits Mihály (Szekszárd, 1883. november 26. – Budapest, 1941. augusztus 3.), költő, író, műfordító, esszéista, a Nyugat→ szerkesztője. Az irodalmi érdeklődés és viták középpontjába az 1908 őszén Nagyváradon→ kiadott A Holnap antológiában→ megjelent verseivel került, ez év novemberétől a Nyugat rendszeres szerzője lett. Költészete nagy európai műveltséganyagot mozgat, korai költészetében különféle motívumokat, versformákat, beszéd- és szemléletmódokat jelenít meg az antikvitástól a modernségig, saját jelenkoráig bezárólag. Kortársainak egy része – Adyval→ szembeállítva – az élettől, a valóságtól és a társadalmi kérdésektől elforduló virtuóz formaművészt látták benne, ugyanakkor az irodalomtörténetírás bizonyos poétikai kísérleteiben (például a Vakok a hídon vizuálisan is értelmezhető alakzatot kirajzoló tördelésében, a tematikus költői beszéd) az avantgárd előzményeit fedezte fel. A világháború alatt keletkezett verseinek egy része formailag (szabad vers) és hangnemileg (például a Húsvét előtt vagy a Fortissimo) rokonságot mutat az expresszionista lírával. Ez magyarázhatja azt, hogy a Magyarországon betiltott Fortissimo német nyelven az expresszionista Die Aktion→ folyóirat antológiájában, a Das Aktionbuchban→ jelent meg 1918-ban.

Mindez azért is érdekes, mert Babits rendkívül kritikusan viszonyult a magyar és a nemzetközi avantgárdhoz. 1909-ben a Nyugatban kritikát közölt az olasz futurizmusról→, a Marinetti→ kiáltványát és Paolo Buzzi→ verseit közlő Aeroplánok című kötetről. Bár Buzzi némely költői megoldását pozitívan értékeli, a futurista törekvéseket a kortárs magyar költészet szempontjából általában már meghaladottnak tekinti, bizonyos túlzásait pedig a modernség paródiájának minősíti. 1916 őszén Ma, holnap, és irodalom című, szintén a Nyugatban publikált írásában Kassák→ folyóiratát A Tettet→ bírálja. A lap avantgárd esztétikai újításainak jelentőségét Babits úgy igyekszik relativizálni, hogy a szabadvers-forma alkalmazásán keresztül évszázados tradícióba helyezi bele az avantgárd formabontását. A Tett szerzőin saját hagyományuk nem ismeretét kéri számon, műveik esztétikai deficitjét is ebben a tudatlanságban látja, s ezért minősíti az avantgárd irodalmi törekvéseket anarchiának. Az ő értelmezése szerint a művésznek tudatában kell lennie, hogy a hagyomány megelőzi a művészetet, az alkotótevékenység („komponálás”) a tradíción végrehajtott munka, egyfajta (kötött) asszociációs játék az öröklött kulturális javakkal. A hagyományokkal való radikális szakítás az irodalomban azért volt elfogadhatatlan Babits számára, mivel szerinte az öröklött költői konvenciókat (tudatosan vagy éppen tudatlanságból) leromboló szöveg érthetetlen és befogadhatatlan nyelvi káoszt hoz létre. Babits kritikájára a Nyugatban Kassák válaszolt (írása megjelent A Tett utolsó számában is Az uj irodalom címen). Saját programjuk kifejtése során pontosan rávilágít Babits és az általa vezetett magyar avantgárd közti lényegi különbségre: míg Babits kizárólag a művészi produktumra figyel, addig Kassákék a művészt mint „szociális embert” fogják fel. Válaszol Babitsnak a szabadvers-forma és a megkomponáltság összefüggésére vonatkozó kritikáira is, úgy véli, a szabad vers a leggazdagabb és „leglebírhatatlanabb” versforma, melyet minden esetben a komponálás folyamata alkot újra. Cikkének végén visszautasítja, hogy A Tett programja bármely irányzathoz csatlakozna. Ugyanebben a Nyugat-számban olvasható Babits viszontválasza Kassáknak.

1918. év végén Babits Évi sáfárkodás című írásában Lesznai Anna→ és Juhász Gyula→ méltatása kapcsán jegyzi meg: „Nézem az első könyveket, amik ebben az esztendőben jöttek. Mit állíthassunk a Juhász vagy Lesznai könyve mellé a legeslegújabb generációtól? Ezeket a készakart futurizmusokat?” Sokat vitatott Magyar költő kilencszáztizenkilencben című esszéjében is úgy utal vissza a Kassákkal folytatott vitára mint a forradalmárok irodalmának bírálatára, „kik futuristák voltak: megtagadták a hagyományt, s újra akarták kezdeni a kultúrát!” Ezekből a megjegyzéséből úgy tűnik, mintha Babits nem tudott vagy nem akart különbséget tenni a különböző avantgárd irányzatok között, ezt azonban inkább csak érvelésmódjának sajátosságaként vagy csúsztatásként foghatjuk fel. Az európai irodalom történetében A világirodalom új területei című fejezetben általában „izmusok” név alatt foglalkozik a nemzetközi avantgárd irányzatokkal, név szerint a futurizmust→ és a szürrealistákat→ említi. Az irodalomtörténetében kifejtett viszonya az avantgárdhoz lényegében azonos a korábbi írásokéval, igyekszik relativizálni az avantgárd által kezdeményezett poétikai innovációk újdonságát, a szabadvers-forma alkalmazását Walt Whitmanra→ vezeti vissza, a vers felbomlását, tagadást és rombolást lát a különböző avantgárd törekvésekben. Ugyanakkor a szürrealizmus esetében érzékeli a tudat cenzúrájának kikapcsolására vonatkozó igényt, aminek ugyan látja a veszélyeit, de felismeri a benne rejlő poétikai lehetőségeket is.

A vita ellenére Babits és Kassák kölcsönösen tisztelték egymást. Babits a Ma, holnap, és irodalom című írásában amikor a szabadvers-forma alkalmazására vonatkozóan A Tett körét határozottan bírálja, egyedül Kassák egyéniségét érzi kellően érettnek a versforma használatára. 1917-ben Új verseskötetek címen írt kritikájában foglalkozik a Ma első lírai antológiájával, az Új költők könyvével→ is, itt megismétli a Kassákra vonatkozó véleményét. Bár Babits számára idegen volt Kassákék művészetfelfogásának programossága, mozgalmi irányultsága és a mögötte lévő baloldali politikai meggyőződés, a világháború évei alatt összekapcsolta kettejüket a háború elutasítása. Kassák is aláírta az Európa Lovagjai Babits és Jászi Oszkár által szövegezett pacifista kiáltványát, az őszi rózsás forradalom után alakuló Vörösmarty Akadémiának mindketten tagjai lesznek.

Kassák az Egy ember élete tanúsága szerint A Holnap antológiában figyelt fel Babits verseire, amelyeket azonban ekkor még nem értett, de például a Fekete országot szerette. Több írásában is úgy nyilatkozik Babits költészetéről mint a magyar irodalmi modernség Ady mellett meghatározó életművéről. 1921-ben cikksorozatot publikál a Bécsi Magyar Újságban→ Magyar irodalom 1920 címen, amelyben külön cikket szentelt Babitsnak. „Az én nézöpontomból és Adyval összevetve – ismétli meg a Babitscsal kapcsolatban több mint tíz éve kialakult sztereotípiát –, egyszerüen: verscsináló. Vers alatt itt rövid sorokba szedetten poétikai mertékre stilizált és rimekkel teletüzdelt, témák és ötletek, nagy »filozófiai elmélyedések« értendök. Semmi több, mert ami ezen az artista készségen tul van, azt nevezzük közönségesen müvészetnek és még közönségesebben életnek, amivel pedig Babitsnak, a magasabb szférákban libegö poétának, egész irodalmi szereplése alatt egyszer sem volt vérmesebb összetalálkozása.” Felismeri viszont az 1920-ban kiadott Nyugtalanság völgye kötet avantgárd poétikákkal rokon jellemzőit, mindenekelőtt a szabadvers- és a prózavers-forma alkalmazását, de éppen a kötetben szerinte benne rejlő politikai vonatkozások miatt (a „Nyugtalanság völgye” „Horthyországgal” azonosítható) nem fogadja el a Babits által képviselt alázatosság költői magatartását.

1927-ben Kassák kritikát írt Babits Halálfiai című regényéről, melyben bírálja a mű szerkezetét, a társadalomformáló világszemlélet hiányát és a valóságábrázolását. A kritika eredetileg a Nyugatban jelent volna meg, ezt azonban Babits mint szerkesztő megakadályozta, ezért a Századunkban látott napvilágot. 1929 februárjában Kassák a Munka→ című lapban közölt írást, melyben Babits Az írástudók árulása című cikkére és az első alkalommal kiosztott Baumgarten-díjra reagált. Kassák vitacikkében világosan érzékehető kettejük világnézeti és politikai különbsége. Visszautasította Babitsnak a szocializmusra tett megjegyzéseit, bírálta költőtársának metafizikus szemléletmódját, kétségbe vonta az abszolút Igazság létezését, mely Babits esszéjében az írástudó szerepértelmezésének orientáló metafizikai értékkategóriája. Ugyanakkor a Baumgarten-díj kiosztása során éppen azt sérelmezte, hogy a díj irodalmi kurátora a névsor összeállítása során a vétójoggal rendelkező kormányzat felé tett gesztust, az esszében meghirdetett abszolút Igazság követésével szemben aktuális politikai érdekeket szolgált. Kassák neve már az első években is felmerült a díj tanácsadói ülésein, 1936-ban a kuratórium neki ítélte az évdíjat, a döntést azonban a Kassák ellen éppen folyó eljárás miatt a kormányzat élve vétójogával megsemmisítette. A 20-as évek vége tehát kapcsolattörténetük mélypontjának tekinthető, 1936-os …És a legfiatalabb korosztály című, Nyugatban publikált esszéjében viszont Kassák már Babits költészetét a fiatalok figyelmébe ajánlja.

Kassák lapjaiban több írás is megjelenik Babitsról. 1917-ben a Mában→ György Mátyás→ az avantgárd forma- és hagyománytagadásának jegyében a Recitativ kötet kapcsán bírálja Babits költészetét, ugyanakkor értékeli a szabad formák használatát, és néhány versének (Vakok a hídon, Recitativ) avantgárd poétikák felé mutató jellemzőit érzékeli. Révai József→ a Mában 1918-ban írt kritikát Babits Irodalmi problémák című kötetéről, melyben többek között megjelent a Ma, holnap, és irodalom című esszé is. Révai részletesen reagál a hagyomány nem ismeretének vádjára, és kifejti saját hagyományhoz való viszonyulásukat, melynek lényege, hogy a tradícióból az válik fontossá, ami saját jelenkoruk számára is mondanivalóval bír, Kassákhoz hasonlóan hangsúlyozza továbbá a művészetek szociális vonatkozásait. Bírálatának második felében Babits Magyar irodalom című esszéje kapcsán a nemzeti és világirodalom viszonyáról fejti ki gondolatait. 1919-ben szintén a Mában jelent meg Szélpál Árpád→ Forradalmi művészet – pártművészet című írása, melyben kifejti, hogy a Nyugat nem jelentett forradalmat a magyar irodalomban, mivel alkotói nem hoztak létre új világnézetet, Ady is csak lezárta azt az irodalmi forradalmat, melyet Petőfi indított. A többiek esetében pedig megállapítja, hogy csak külföldi divatos irányzatokat vettek át, olyanokat, amelyeket külföldön már elkezdtek konzerválni. Így tehát szerinte a nyugatos szerzők konzervatívok, pusztán a l’art pour l’art szépségért alkottak, közülük Babitsot tartja legkiemelkedőbbnek, de megjegyzi: „akadémikus, a szó legteljesebb értelmében.” Reagál Babitsnak A Tettről írt bírálatára és az Évi sáfárkodás című írásának fentebb idézett kijelentésére is. Megállapítja, hogy az általuk képviselt forradalmi művészet, mely szerinte egyedül tarthat igényt a művészet fogalmára, nem kíván a Nyugat örökébe lépni. A Szélpál által kifejtett személetmód általában jellemző a magyar avantgárd Babits-képére, saját művészetfelfogásuk szempontjából Babits lírája és irodalomfelfogása alapvetően idejétmúlt, konzervatív jelenségnek tűnt fel. Ez a viszonyulás figyelhető meg Raith Tivadar→ több, 1922-ben és 1924-ben a Magyar Írásban→ közölt, Babits írásaira reagáló vitacikkében. Raith általában úgy véli, hogy a Babits által a húszas évek elején meghirdetett „líra halála” valójában csak a l’art pour l’art végét jelenti, de nemcsak az előtte járó nemzedék költészetétől határolja el a fiatal nemzedék új irodalmi törekvéseit, hanem a Nyugat hagyományát továbbvivő, általa epigonnak minősített költőktől is (például Szabó Lőrinctől).

Babits Mihály. Az európai irodalom története. [Budapest]: Auktor, 1991.

Babits Mihály. „[cím nélküli válasz Kassáknak]”. Nyugat 9, 18. sz. (1916): 424–425.

Babits Mihály. „Évi sáfárkodás”. Nyugat 11, 24. sz. (1918): 854–855.

Babits Mihály. „Futurizmus”. Nyugat 3, 7. sz. (1910): 487–488.

Babits Mihály. „Ma, holnap és irodalom”. Nyugat 9, 17. sz. (1916): 328–340.

Babits Mihály. „Új verseskötetek”. Nyugat 10, 8. sz. (1917): 693–700.

György Mátyás. „Babits Mihály: A Recitativ körül”. Ma 2, 3. sz. (1917): 34–37.

Kassák Lajos. „A Baumgarten-Alapítvány és a szegény író humora”. Munka 1, 5. sz. (1929): 219.

Kassák Lajos. „»A rettenetes nagy hamu alól« Babits Mihálynak”. Nyugat 9, 18. sz. (1916): 420–424.

Kassák Lajos. „Babits: Halálfiai”. Századunk 2, 9. sz. (1927): 511–517.

Kassák Lajos. „Magyar irodalom 1920: Babits Mihály”. Bécsi Magyar Újság, 1921. március 18.

Raith Tivadar. „A l’art pour l’art-líra halálára”. Magyar Írás, 10–11. sz. (1922): 16–17.

Raith Tivadar. „Könyvek”. Magyar Írás, 1. sz. (1924): 14–16.

Révai, József. „Babits Mihály: Irodalmi problémák”. Ma 3, 1. sz. (é. n.): 810.

Deréky Pál. „Az esztétizmus és az avantgárd vitája a magyar irodalomban (1916–1917)”. Irodalomtörténeti közlemények 93, 1–2. sz. (1989): 64–80.

Kálmán C. György. Élharcok és arcélek: A korai magyar avantgárd költészet és a kánon. Budapest: Balassi Kiadó, 2008.

Kappanyos András. „A Nyugat és az avantgárd”. In Nyugat népe, szerkesztette Angyalosi Gergely, E. Csorba Csilla, Kulcsár Szabó Ernő és Tverdota György, 200–210. Budapest: Petőfi Irodalmi Múzeum, 2009.

Rába György. Babits Mihály költészete: 1903–1920. Budapest: Szépirodalmi Kiadó, 1981.

Szénási Zoltán. Néma várostrom: Népnemzeti tradicionalizmus és konzervatív kritika a magyar irodalmi modernség kontextusában 1920 előtt. Budapest: Universitas Kiadó, 2018.