Adattári adat Q334595

Nov. 9. Honderü, ll. félév. 19. sz., 372.

Medve Imre:

Beszél a fákkal a bús Őszi szél.

Beszél a fákkal a bús őszi szél,

Beszédeit megérté a kebel:

Mert hullnak a sárguló levelek

Mindegyíkével egyegy lét vesz el.

Pedig mi szép volt a nyíló tavasznak

S az érlelő nyárnak dús korszaka

Leszállt a multnak pusztító ölébe,

Hosszu az őszi hüvös éjszaka.

A hosszu éjen, hosszak álmaink!

De felderülend bájos reggelünk;

Midőn igaz propheták énekén

Egy igaz lstent ismer kebelünk.

Sok századok keserve nyomja lelkünk

A tiszta hűség, s honfirény szaka,

Leszállt a multnak pusztító ölébe,

Hosszu az őszi hüvös éjszaka.

Szabadság! be sokszor emlegetnek,

De nincs ki bírná tiszta képedet.

Vérrel bemocskolák oltáridat,

Szentségtelenné tették nevedet.

Otromba vétkek bő palástja lettél,

Elmult a becsületnek fényszaka

Leszáll[t] a multnak pusztító ölébe,

Hosszu az őszi hűvös éjszaka.

Szent templomodba egy önző csoport

Vétkes kezekkel ortüzet vetett,

Hogy legyen romja gyászos ravatal

A szent jogok ős lstene felett.

Sirjál velem honom! te árva nemzet!

Hol van dicsőségednek napja?

Leszállt a multnak pusztító ölébe,

Hosszu az őszi hüvös éjszaka.

Sirjál velem honom! te árvahon,

Még nem pirul a váltság reggele:

E nép szivéről még nem olvadott

A gyáva önzésnek jégkérge le.

Nincs önbecsülés, és az egyetértés

Tettekben dús virágzó korszaka

Leszállt a multnak pusztító ölébe,

Hosszu az őszi hüvös éjszaka.