View source for Hilberseimer, Ludwig

'''Ludwig Hilberseimer (Ludwig Karl Hilberseimer)''' '''(Karlsruhe, 1885. szeptember 4. – Chicago, 1967. május 6.)''', építész és várostervező. Hilberseimer 1906 és 1910 között a Karlsruhei Műszaki Egyetemen tanult építészetet, majd Peter Behrens berlini építészirodájában dolgozott. Ezt követően különböző irodákban, valamint független építészként és várostervezőként működött, illetve számos elméleti írást publikált művészetről, építészetről és várostervezésről.

1927-ben egyike volt annak a tizenöt építésznek, akik részt vettek a híres modernista Weissenhofsiedlung elnevezésű mintatelepülés megtervezésében. 1929-ben Hannes Meyer felvette a dessaui Bauhausba tanítani. Noha eleinte csak tervrajzot oktathatott, őt tartották az egyik legérdekesebb tanárnak a Bauhaus utolsó szakaszában. Urbanisztikával kapcsolatos elképzelései annyira újszerűek voltak, hogy csak jóval később kerültek bele a köztudatba. Hilberseimer érdeklődésének fókuszában - mindig a stílusjegyek letisztult kifejezését követve – a különböző települések és városközpontok építése állt, valamint a vasbetonból készült új konstrukciók.

Első új városterve lényegében két egymásra épített város volt: a munkások lakóházai az irodák és műhelyek felett helyezkedtek el. Később egy lineáris városformát dolgozott ki, amelyben a lakóházak és az ipari egységek vízszintesen következtek egymás után.

A Bauhaus számos tagjához hasonlóan Hilberseimer 1938-ban Amerikába emigrált. Mies van der Rohe chicagói irodájában dolgozott, és az Illinois Institute of Technology College of Architecture városrendezési tanszékét vezette. Később a chicagói várostervezési hivatal igazgatója lett. Itteni munkáiban kiállt a városok decentralizációja mellett, és regionális érdekeltségű tanulmányokban mutatta be a mezőgazdaság, az ipar és a közlekedés integrációjának lehetőségeit. Írásai: ''The New City'' (''Az új város'', 1944), ''The New Regional Pattern'' (''Az új regionális minta'', 1949); és ''The Nature of Cities'' (''A városok természete'', 1955).

A ''Má''ban ''Bewegungskunst'' című 1923-as cikke Viktor Eggeling és Hans Richter dinamikus alkotásairól szól.  Ugyanitt egy évvel később két számban is szerepel tanulmánnyal: a 3-4. számban ''Képzőművészet és építőipar'' című cikkében azon, régi szemlélet ellenében foglal állást, amely az építészeket művésznek, s egyáltalán kreatív alkotóegyéniségnek tekintette: szerinte az építészetnek az építőipar fejlődését, alakulását, a termelés új anyag- és formaszükségleteit kell követnie.

Az 5. számban megjelent cikke (''Az architektúra felé'')[1] szakmai, építészeti perspektívából közelíti meg a konstruktivizmus kérdését, noha általános művészetelméleti kérdések felől indul. Benne Hilberseimer kifejti, hogy az absztrakt művészet megtette ugyan a döntő lépést a szubjektivizmus határainak transzgressziójával, de képviselőinek végletesen elvont idealizmusa felemésztette az anyagot. Ezzel szemben a konstruktivisták számára „a világ maga lett képzésük anyagává”. Munkáikat új anyag- és formaproblémák hatják át, s kísérleteikben azok a célzatos követelmények is vezetik őket, amelyek a mai architektúrát szigorúan meghatározzák: a városépítészet, azaz a tér konstruktív alakítása, új térnézetekkel és elrendezésekkel, új formákkal és arányokkal (utcatervezés), ami azonban természetesen a kisebb egységek, a lakó- és üzletházak, gyárak értelmes alakítását is maga után vonja. 

Hilberseimer, Ludwig. „Bewegungskunst”. ''Ma'' 8, 5–6. sz. (1923): 54–55.

Hilberseimer, Ludwig. „Képzőművészet és építőipar”. ''Ma'' 9, 3–4. sz. (1924): o. n. (13.)

Hilberseimer, Ludwig. „Az architektúra felé”. Fordította Ruttkai Mór. ''Ma'' 9, 5. sz. (1924): 2.
----[1] Ludwig Hilbersheimer: ''Az architektúra felé''
[[Category:KASInet]]